Fodor Alain Leonard Drognapló című előadását mutatja be a Figura

A produkciónak nem titkolt szándéka a drogprevenciós jelleg, de ugyanakkor tükröt is állít a néző elé.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház december 20-án, szerda este 7 órától mutatja be Fodor Alain Leonard Drognapló című egyéni előadását. A Kubiszyn Viktor azonos című műve alapján készült produkció rendezője Faragó Zénó.

img_0376.jpgFodor Alain Leonard az előadásban (fotók: Jakab Lóránt)

A Figura a tavalyi évadban azzal a céllal indított egyéni előadás-sorozatot (így jött létre tavasszal Máthé Annamária Egyetlen című produkciója), hogy lehetőséget biztosítson a társulatnak olyan egyéni megmutatkozásokra, melyek által az őket leginkább foglalkoztató problémákkal, kérdésekkel fogalmazhatnak meg érvényes üzenetet a nézők számára.

Kubiszyn Viktor, magyarországi író, újságíró, filmkritikus Drognapló című kötete 2011-ben jelent meg. A naplószerű könyv tulajdonképpen az író vallomása a saját 16 évig tartó drogfüggőségéről. A szövegek nem csak a függőség okozta fizikai és mentális elváltozás mechanizmusaira világítanak rá, hanem a szabadulni akarás és visszaesés ördögi körét, majd a végleges tisztulás lehetőségét is megmutatják.

img_0369.jpgFodor Alain Leonard az előadásban 

Az előadás szövege a Drognapló sűrítménye, megtartja a történetet, a pszichikai eltorzulás és a visszatérés, tisztulás különböző stációit. Hogy lehet az, hogy egyesek drogfüggővé válnak és mások nem? Mit nyújt és mit vesz el ez a világ? Milyen mélyre kell zuhanni ahhoz, hogy már úgy tűnjön, nincs tovább? Mennyire erős kell legyen az az akarat, ami képes visszahozni a realitásba?

 A produkciónak nem titkolt szándéka a drogprevenciós jelleg, de ugyanakkor tükröt is állít a néző elé. Mert, ha őszinték vagyunk, bevalljuk: mindannyian főggői vagyunk valaminek, valakinek. A változni akarás és a hit pedig minden esetben ugyanolyan fontos.

(Figura Stúdió Színház)

süti beállítások módosítása