Ezek voltak az év legjobb budapesti előadásai

A szigorúan szubjektív válogatás egyik tanulsága, hogy gyakran abból lesz a legnagyobb színházi élmény, ami első blikkre nem is tűnik színpadra valónak.  

Gala / Trafó / r: Jérôme Bel

A francia táncos-koreográfus darabja már alapötletében is különös: évek alatt kidolgozott módszer és játékrend alapján különböző korú, nemű és táncos képességű emberekkel mindössze ötnapos próbafolyamat után állít színpadra egy táncelőadást. Az ötlet és a forma alapvetően egyszerű, de nem véletlen, hogy hosszú évek kutatómunkája alapozta meg ezt a különböző országokban már sokadszorra létrehozott, megejtő és revelatív produkciót.

cs_nyi_krisztina_gala4.jpg       Gala (fotó: Csányi Kriszta)

A benne résztvevők többféle élményről is beszámolnak, ahogy az idegenségből és bizalmatlanságból nem egész egy hét leforgása alatt előadó közösséggé változtak. És ezen túl jó ismerősökké, akár barátokká. Nézőként az elfogadás, az egymásra figyelés és a sokféleség ellenére kézzel fogható együttlét adja a legnagyobb élményt. És az, ahogy a helyenként akár még ellenszenves akárkikből szép lassan mindannyian valakik lesznek. Márpedig mi magunk is mi másért járjuk a hétköznapi táncainkat?

Háború és béke / Vígszínház / r: Alekszandr Bargman

Hasonlóan a József és testvéreihez, Tolsztoj regénye is monumentális alkotás, noha Thomas Mann művénél – éppen regényessége és könnyedebb filozófiai tőkesúlya miatt – vélhetően könnyebben alkalmazható színpadra. Ráadásul ezt a színpadra alkalmazást ebben az esetben már korábban megtették mások. Az átirat nem csupán a regénybeli történelmi helyzetről és a benne születő és sokszorosan megtépázott, mégis örök szerelemről szól, hanem a darabot előadó színházról és a regény előadhatatlanságáról is.

pc110879_1.jpgBach Kata és Wunderlich József az előadásban (fotó: Toldy Miklós)

Jó érzékkel kiválasztott társulatépítő előadás, amelyben a Vígszínház rohamléptekben fiatalodó társulata remekel és épül. Bargman rendezése egy nagy léptékű, játékos produkció, amely jó ritmusban ringat el minket az érzelmek, a megindultság és a feloldás libikókájával. Miközben a legkevésbé sem kényelmesít el a ringatózás, és egy pillanatra sem érezzük azt, hogy egy XIX. századi orosz történetet látnánk. Az átiratnak, a színpadi látványnak és a friss színészi játékmódoknak köszönhetően zsigeri szinten van közünk a színpadon látottakhoz: a történelmi keret és a szereplők mindig mások, de a háborúnk és a békénk mindig ugyanaz.

József és testvérei / Örkény Színház / r: Ascher Tamás, Gáspár Ildikó

Thomas Mann regénye monumentális anyag, amely nehezen vagy egyáltalán nem adja magát színpadra. Gáspár Ildikó ennek dacára pontos arány- és színházi érzékkel, József történetére fókuszálva dolgozta át az Örkény színpadára. Mindeközben Thomas Mann filozófiai gondolatai is megjelennek a világ körforgásáról, az álom és a valóság egybefolyásáról, az idegenségről, a szabadságvágyról, az örök nyughatatlanságról és az emberi méltóságról. Már az is jelzi az előadás erejét, hogy majdnem ötórás hossza ellenére szinte egyetlen pillanatra sem engedi el a nézőit.

jozsefestestverei_ea_horvathjudit_net_1219.jpgPatkós Márton az előadásban (fotó: Horváth Judit)

Az előadás úgy tud a mélységbe nézni, hogy közben játékosan könnyed marad. Egyaránt – és nem egymás kárára – ad muníciót a gondolkodó elmének, az érzékeknek és az érzelmeknek is. Ez is társulatépítő vállalás, amelyben jelesre vizsgázik az Örkény Színház. Nem gondoljuk, hogy helyettesítheti a regény elolvasását, de azon túl, hogy önmagában teljes élmény, kedvet és lendületet is adhat a világirodalom egyik legnehezebb művéhez.

Kaukázusi krétakör / Katona József Színház / r: Székely Kriszta

Székely Kriszta megrázó erejű előadássá hangolta Brecht kissé tandrámaszerű és voltaképpen happy enddel végződő darabját. A megszokottnál is közelebb játszódó történéseket körbeülik a nézők, karnyújtásnyira van tőlünk a hatalmasok és magukat felhatalmasítók által elmorzsolni látszódó magánélet története. A Katona színészeit még kevésé sikerült előadásokban is jó nézni, hát még ebben az esetben, amikor többen kiváló játéklehetőséget kapnak, mások számára pedig a kisebb megmutatkozások is elegendőek ahhoz, hogy nyomot hagyjanak az előadásban és a nézőkben.

kau_puskel.JPGPálmai Anna az előadásban (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Pálmai Annát telibe találja a gyermekéért küzdő anya szerepe annak minden tisztaságával, elgyötörtségével és felindult megrendülésével. Kocsis Gergely szintén valami nagyon pontosat mutat fel a kisszerűsége mellett is félelmes, hitevesztett Azdak szerepében. A songok helyén jól illeszkednek az előadásba a Péterfy Bori által elénekelt rock számok, ahogy a színésznő maga is fontos alak egyfajta ítéletmentes rezonőrként. Székely Kriszta rendezésében nem győzedelmeskedik a jó, csupán létezik. Fájdalmasan igaz látlelet egy helyrehozhatatlanul megromlott világról.

Peer Gynt / Stúdió K / r: Hegymegi Máté

Ibsen öt felvonásos drámai költeménye sem kínálja evidensen magát színpadra, sem terjedelme, sem súlyos filozófiai tartalma, sem a képzelet és a valóság nem mindig magától értetődő keveredése miatt. Nagy és nehéz színpadi mű, komolyabb vágások és/vagy nagyon pontos és határozott rendezői koncepció nélkül nem nagyon van esélye. Hegymegi Máté rendező nem a vágásokban, hanem valami egészen másban gondolkodott. Nem Peer Gyntöt utaztatja folyamatosan önmagát kerülő önmaga keresésében, hanem minket nézőket mozgat a Stúdió K tereiben, majd visz el egy kőbányai pincerendszerbe, végül pedig egy belvárosi altemplomba.

peer_slezak_zsuzsi.jpgNagypál Gábor az előadásban (fotó: Slezak Judit)

Az elhagyottságtól kongó szakrális tereken való vonulás, majd az elénk kerülő, lényegükre lecsupaszított jelenetek már-már rítusszerűvé erősítik a keresés és rátalálás egymásutánját. A mozaikosan tördelt jelenetek valószerűtlen konkrétsága túlmutat a tényleges történésen, vándorlásunk során pedig mindezt a sokféleséget gyűjtjük össze egy belső utazássá. Az előadás nem filozofál, minket hoz abba a helyzetbe, hogy muszáj legyen elgondolkodnunk. Mindeközben pedig Nagypál Gábor egyszerre és finom árnyalatokon keresztül mutatja meg az önmagával gyötrődő, önmagát néha megtalálni gondoló és önmagától folyamatosan menekülő Peer Gyntöt. A Stúdió K Peer Gyntje különleges hangulatú színházi élmény, amelynek utolsó jelenetét bizonyosan hosszú éveken keresztül viszi magával, aki látja.

Röptében / Góbi Rita Társulata / kor: Góbi Rita

Góbi Rita az utóbbi két-három évben rátalált valamire, amit a tavalyi Lábán-díj jelölése is jól példáz, de a 2014-es Ne hisztizz! című darabja is sejtetett. A Reptében egy szóló, amely a táncos-koreográfus minden eddigi munkája közül kiemelkedik. Ritkán látható olyan koreográfia, amelyben ennyire elképzelhetetlen lenne, hogy bárki más is eltáncolhatná. Ez nem is annyira Góbi Rita kortárstáncban magasan jegyzett tánctechnikai képzettsége miatt van így, mint alkatának egyedisége és színpadi személyének sajátos súlya miatt.

pzs_0853.JPGGóbi Rita az előadásban (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

A leheletnyi, inas test és a rebbenékeny, inas lélek itt tökéletes egységbe olvad. Az előadás az elindulás és a megérkezés közötti pillanatok, évek vagy akár egy egész élet mozgóképe, egy mindannyiunk számára ismerős állapot így még sosem látott, megrázó erejű kompozíciójában.

Senki sem mer egyedül élni / Patyolat // PRÓBAüzem / r: Formanek Csaba

Formanek Csaba azon kivételes színházi emberek egyike, aki bárhol és bármilyen körülmények között képes színházat létrehozni. A függetlenek alultámogatottsága, az alternatív játszóhelyek felmorzsolódása folyamatosan próbára is teszi ezt a fajta elhivatottságát. Ha lehet, többekkel, ha kell, egyedül hoz létre előadásokat. Nem is oly régen a Baross utca 85. szám alatt talált rá egy kulturális köztérre, amely azóta talán el is engedhette a PRÓBAüzem elnevezést, mivel rendszeresen ad teret különféle független színházi műhelyeknek a megmutatkozásra. A Senki nem mer egyedül élni című előadást is ő maga írta, rendezte, és játssza Pusztai Lucával. Ahogy az egyszerű, mégis szellemes díszleteket is ők ketten jegyzik.

sen.jpgFormanek Csaba és Pusztai Luca az előadásban

Minden színészi és színházi allűr nélkül játszanak a térrel, a színházi helyzettel, velünk és egymással. A cím és Kovács Katinak már az előtérben folyamatosan hallható Most kéne abbahagyni című slágere egy egymáshoz rongyolódott kapcsolatot jeleznek, amit később ők maguk is megmutatnak, ám innen az előadás végére eljuthatunk oda, hogy talán nem is érdemes egymás nélkül élni. Sok és sokféle ötlet, játékstílus ér egybe az előadásban, amelyben két ember él egymás mellett, egymás nélkül. Kettejük valószerűtlen, mégis annyira ismerős közös különléte miközben mindannyiunkká tágul, mi magunk is vele tágulunk. Mármint a lelkünk, ha szabad ilyet mondani. Szép és igaz előadás.

Szólók / Hodworks / kor: Hód Adrienn

Hód Adrienn mindig kutató és folyamatosan találó koreográfiáival hosszú évek óta jelen van a kortárstánc élvonalában. Szólók című munkáját három, évek óta vele (is) dolgozó táncos alkotóval, Cuhorka Emesével, Marcio Canabarróval és Molnár Csabával hozta létre. Az előadás tizenegynéhány, egyenként is erőteljes, személyes hangvételű szóló egymásutánja.

szolok_hod_domolky_daniel_print_259-min-1024x576.jpgCuhorka Emese az előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

A bizarr jelmezek és a színházi helyzettel való játékok azonban világossá teszik, hogy hol vagyunk, így a személyesség érzete nem válik sem vallomássá, sem magabajok kifecsegésévé. A sorban érkező intenzív érzetek pőresége szép lassan meztelen lelkek dermesztően érzékletes katalógusává alakul. És ezek között a lelkek között mindenki megtalálja önmagát és a szeretteit is.

Tótferi / Titkos Társulat, FÜGE, Trafó / r: Kárpáti Péter

Kárpáti Péter, aki egyben a darab szerzője és a társulat vezetője, azt mondta, hogy azért kezdett el anno színházcsinálóként és rendezőként dolgozni, hogy egyszer ezt a művét színpadra állítsa. Rendezése a szegényszínház maximális gazdagságát mutatja meg. Az előadás minimális vagy inkább az alatti színpadtechnikával több, mint egy színházi előadás: már-már kultikus közösségi élmény, egy karcos, mégis igaz cigányevangélium.

titkos_tarsulat-47.jpgTótferi (fotó: Mónus Márton)

A vándorló Krisztus és Szent Péterről szóló népi mese- és mondavilágból összeállított történet megteszi azt, amelyet oly sok nagy állami költségvetésű kurzusdarab legfeljebb csak imitál: megmutatja, hogy létezik élő hagyomány, amelynek részesei vagyunk. Igaz, ez a közösség nem a magyar nép nagyságról és az őt önhibáján kívül kétes helyzetekbe kényszerítő, idegen erőkről szól, hanem a megváltásváró emberségről. Az előadásban a profán és a szent jár közös rock and rollt, amit talán leggyönyörűbben Fekete Ádám tánca mutat meg. Magától értetődő természetességgel és egyszerűséggel szakad fel az előadásban az idő linearitása, a múlt alakjai belemásznak a jelenbe, végül pedig hirtelen mindenhol leszünk és mindig.

Utas és holdvilág / TÁP Színház / r: Vajdai Vilmos

Szerb Antal regényét Vajdai Vilmos korábban már rádiójátékként megrendezte, most pedig ezt a rádiójátékot állította színpadra playback színházként. Egy majd hat órás előadásban. Elsőre nem nagyon van ember, aki azt mondaná, hogy ezt mindenképpen meg szeretném nézni: hat órán át playbackre tátogó színészek. És mégis, a Táp Színház előadása egy hatórás, játékos reveláció. Szerb Antal főhősének érzései és intuíciói hatására lóduló önmaga keresése idejétmúltnak tűnhet, lassúságán túl azért is, mert miért keresnénk önmagunkat, amikor a leghatározottabban itt vagyunk, és ha mégis keresünk, ezt gyermekkori traumáink sosem szűnő pszichoanalitikus számbavételével szokás megtenni.

utas.jpgUtas és holdvilág (fotó: Toldy Miklós)

Vajdai Vilmos rendezése nem csupán ezt a keresést teszi sajátunkká, de a dolog idejétmúltságát is. Rengeteg, helyenként abszurd színpadi ötlettel, különös vizualitásával egyszerűen elvarázsol az előadás: sodródunk vele, ahogy a játszók maguk is sodródnak a tőlük függetlenül elhangzó szöveggel. És ez a sodródás az előadás után még hetekig, hónapokig vagy ki tudja meddig is tarthat.

+2

SzívHANG – Éljen soká Regina! / Szomolyai Magyar Roma Egyesület és a Parforum / r: Romankovics Edit

A dokumentum-színházi közösségi előadást majdnem egyéves munka előzte meg, amelyet a Sajátszínház elnevezésű projekt résztvevői végeztek el egy kis borsodi településen, Szomolyán, ott élő roma asszonyokkal. Heti rendszerességgel jártak oda, drámafoglalkozásokat tartottak, a programban résztvevő roma nők és asszonyok kisfilmeket készítettek saját anyasághoz és a nem roma környezethez való viszonyaikhoz kötődő élettörténeteikből. Vagyis a szervezők nem csak beszéltek integrációról, hanem valódi lehetőséget kínáltak arra, hogy a közös gondolkodás és alkotás során megélhessék a résztvevők, mennyi mindenre képesek, amire korábban nem is gondoltak volna.

szivhang_trafo_foto_csoszo_gabriella_2017_04_28_56.JPGSzívHANG (fotó: Csoszó Gabriella)

Az egyéves munkának nem a színházi előadás volt tehát a célja, hanem a saját kompetencia megtapasztalása, amely önbizalmat és tartást adhat számukra a hétköznapi életükben. Az előadás azonban önmagában is különleges élmény a nézői számára. A hosszú munka eredményeképpen és Sárosdi Lilla támogató és érzékeny színpadi jelenléte mellett helyenként megindító, alapvetően játékos és jó humorú előadás jött létre a programban résztvevő nők és asszonyok szereplésével. Ami nem akar szájba rágni semmit sem, de azért a szívünkbe és az agyunkba bele-belerág.

Mondjad, Atikám! / Vígszínház, Pesti Színház / Vecsei H. Miklós

Vecsei H. Miklós úgy tűnt, sokáig nem találta a helyét a Vígszínház társulatában, ami talán A Pál utcai fiúk Nemecsekjének szerepével változott meg. Ez után kapott egy lehetőséget, hogy egy monodrámával álljon ki. A József Attila életét és egyes verseit feldolgozó előadás azt mutatja, jó döntés volt megadni ezt a lehetőséget. Hosszas kutatómunka után született meg az előadás, amelyet Vecsei H. Miklós írt, állított színpadra és játszik.

ati.jpegVecsei H. Miklós az előadásban (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Ha Góbi Ritánál megemlítettük a koreográfia és az előadó egymásra találását, Vecsei H. Miklós telibe találta magát ezzel az előadással. És minket is. A tűpontosan szerkesztett előadásban József Attila önmagát szikáron, majd indulatokkal megvalló történetébe zökkenésmentesen csúsznak bele a versek. Vecsei H. Miklós éppen annyit szab magára, amennyit színészként és főként Vecsei H. Miklósként elbír. (Néha az lehet az érzésünk, hogy az utóbbinál kicsit többet is.) A szöveg és Vecsei H. finoman távolságtartó, mégis érzékeny előadása megrázó erejű vallomássá áll össze, amely nem csupán a fiatal színész, de egyben a nézők saját vallomásává is válik – önmagunkról, József Attiláról, József Attila helyett.

Török Ákos