HolnapUtán Fesztivál Nagyváradon

Klasszikus színművek kortárs feldolgozásai szerepelnek a Szigligeti Színház által szervezett fesztivál  programjában március 20. és 25. között.

Tizenegy társulat előadása, a Kárpát-medencei magyar színművészeti főiskolák workshopja, illetve számos összművészeti kiegészítő tevékenység fémjelzi a VI. HolnapUtán Fesztivál programját, amelynek keretében olyan színházak látogatnak el Nagyváradra, mint a budapesti Katona József Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Duna Táncműhely, vagy a kolozsvári Váróterem projekt. 

nora_sajto_horvathjudit_net_3708.jpgÓnodi Eszter és Fekete Ernő a budapesti Katona Nóra előadásában (fotó: Horváth Judit)

A hatnapos találkozó célja, hogy fórumot teremtsen pályakezdő színházi alkotók számára. Az előadásprogramot négy főiskola – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Kar, a Kaposvári Egyetem, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem –, illetve a házigazda Szigligeti Társulat produkciói gazdagítják.

Az előadásokra jegyek és bérletek február 9-étől válthatók. További információk a színház és a fesztivál honlapján, illetve Facebook-oldalán kaphatók.

(Forrás: Nagyváradi Szigligeti Színház)

süti beállítások módosítása