Radu Afrim Részegeket rendez Marosvásárhelyen

A neves román rendező munkája a marosvásárhelyi színház március 9. és 14. között megrendezésre kerülő mini-évadának nyitó előadásaként látható. 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata március 9-14. között SHOWKEYS – 2018 néven mini-évadot szervez, amelynek keretén belül az újonnan bemutatott, valamint az utóbbi évek kulcselőadásait sorakoztatja fel. (A részletes program itt olvasható.) A rendezvénysorozat nyitóelőadása Ivan Viripajev  Részegek című drámája, amelyet Radu Afrim rendezésében mutat be a társulat. 

reszegek_proba-foto_bereczky_sandor_2.jpgRészegek - próbafotó (fotó: Bereczky Sándor)

Fiatal lányok, modellek, friss házasok, középkorú házastársak, bankmenedzserek, fesztiváligazgatók, megcsalt férjek és feleségek, összesen tizennégy különböző rangú, életkorú férfi és nő vall a Részegekben a világról, elveszett értékeinkről. A mű szerzője az orosz új dráma mozgalom folytatójaként, valamint az Oxigén művészeti mozgalom elindítójaként egy teljesen új esztétikán alapuló színházi nyelvvel kísérletezik: bár a minket körülvevő nyers valóságról beszél, visszalopja a költészetet a színházba.

Az előadás főbb szerepeiben Kádár Noémi, Gáspárik Attila, Nagy Dorottya, Bokor Barna, Kovács Botond, B.Fülöp Erzsébet és Galló Ernő látható. A díszletterveket Bartha József, a jelmezterveket Moldován Orsolya készítette. A zenéért Boros Csaba, a mozgásokért Dabóczi Dávid felel, az előadás dramaturgja Szabó Réka. A kortárs orosz író drámáját Kozma András fordításában állítják színpadra Marosvásárhelyen.

A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető.

A bemutató előadásra március 9-én, pénteken este fél 8-tól kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. A nagy érdeklődésre való tekintettel az előadás rendkívüli műsorra tűzésben március 16-án, pénteken este fél 8-tól is megtekinthető.

(Forrás: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

süti beállítások módosítása