A Bogyó és Babóca először látható színpadon, a Kolibri Színházban

Bartos Erika mesesorozatának epizódjaiból Nagy Orsolya készített a színház számára színpadi adaptációt, a bábelőadást Andrusko Marcella állítja színre. 

A Bogyó és Babóca hihetetlenül népszerű mesesorozat, ezért a rendező különösen nagy kihívásnak érzi Magyarországon elsőként színpadra vinni a kis csigafiú és a katicalány történetét. 

img_0969.jpgBogyó és Babóca (fotók forrása: Kolibri Színház)

A Kolibri Fészekben készülő előadás során arra törekszünk, hogy az óvodás korú nézők minél könnyebben tudjanak azonosulni a cselekménnyel és a szereplőkkel. Ezért úgy válogattuk össze a meséket a dramaturggal, hogy az óvodás korosztály számára befogadható minikonfliktusok és azok feloldásai jelenjenek meg a színpadon, miközben igyekszünk kihangsúlyozni a kis mesék humorát” – mondta Andrusko Marcella, akit többek között Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című mesejáték címszereplőjeként ismerhetett meg a Kolibri Színház közönsége. 

Bogyó és Babóca történetét kerek egy évig, négy évszakon át kísérhetjük figyelemmel – velük együtt mosolyogva, nevetve, izgulva, mintha mi is az óvodás társaik lennénk.  Hiszen a két főszereplő barátságának történetén keresztül egy egész közösség élete tárul elénk, az óvodában és azon kívül. Az előadás különlegessége, hogy az összes bábfigurát két színész, Rácz Kármen és Ruszina Szabolcs mozgatja. Így ez a sokszereplős játék kivételes technikai felkészültséget igényel a két bábművész részéről. Az előadásban meghatározó szerepe van a zenének is, amely szerves egységet alkot a történettel, a zenei motívumok és effektek ráerősítenek a sodró, pörgős cselekményre.  

img_0952.jpg

Az előadás zenéjét Bata István szerezte, a báb- és látványtervező Wunder Judit. A rendező munkatársa Vajdai Veronika, az előadás rendezője Andrusko Marcella

A Bogyó és Babóca premierje március 24-én délután 3 órakor lesz a Kolibri Fészekben, ezt követően az évad végéig további kilenc alkalommal látható az előadás ugyanott.

(Forrás: Kolibri Színház)