Láng Annamária: „Sem a férfi, sem a nő nem tud kitörni egyedül”

A színésznő Ibsen Rosmersholm című darabja kapcsán mondta el a gondolatait nőkről és férfiakról, a szabadság lehetőségéről és lehetetlenségéről.

Egy végletesen megosztott, értékrendek nélkül maradt országban az ősi családi birtok, Rosmersholm utolsó ura feladja hivatását, és a saját útját járva szeretne gátat vetni az egyre fokozódó gyűlölködésnek.

Választhatunk-e új jelent, ha tisztázatlan a múlt? Mi történik egy értékrendek nélkül maradt országban, amikor valaki úgy dönt: a sorsfordító időkben megpróbálja minden oldalról maga köré gyűjteni az embereket? Vajon hányan merik követni őt? Erről is szól Henrik Ibsen  Rosmersholm című darabja, amelyet Fesztbaum Béla rendezésében április 5-én mutat be a Rózsavölgyi Szalon. Az előadásban Láng Annamária játssza Rebekka Westet, aki a gondolatok szabadságáért is harcol, azért, hogy egy nőnek is lehessenek eszméi.  

edv_5156.jpgLáng Annamária az előadás imázsképén (fotók: Éder Vera)

Azt mondtad az olvasópróba végén: „Akkor most mindenki menjen haza, és szeressen valakit!”

Láng Annamária: Ibsen drámájának középpontjában mégiscsak egy férfi és egy nő van, Rosmer és Rebekka, akik csodálatos szimbiózisban élhetnének, egymásnak vannak teremtve, de szabadon sosem választhatják egymást. A társadalmi elvárások miatt sem, a családi tradíciók okán sem, és egy korábban elkövetett nagyon súlyos bűn sem engedi őket egymáshoz közel. A férfit a régi értékrend korlátok közé kényszerítette, megnyomorította, a nő pedig abúzus áldozataként nem tud mit kezdeni az életével.

Utóbbit csak sejthetjük.

Az egész darabban mindig csak gondolni lehet dolgokra. Játszani is azért különös ezt, mert sokszor csak sejtethetünk. A szereplők kimondanak egy mondatot, és a mondat alatt ott a szédítő mélység, mi ezt pontosan tudjuk, de a néző csak gyaníthatja, vagy összerakhatja magában. A bizonyosságot, az igazságot nem szabad játszanunk, nyilván nem is lehet. Hiszen itt a szereplők sok mindent maguknak sem vallanak be: felülviselkedik az egész életüket, ragaszkodnak vélt igazságukhoz. Sokszor zajlik úgy párbeszéd a szereplők között, hogy mást mondanak, mint amit gondolnak. És amikor valaki egy pillanatra megpróbál őszinte lenni, veszélybe kerül.

Fesztbaum Béla, az előadás rendezője – aki egyben Rosmert is alakítja – azt mondta a darab kapcsán: ha magánéleti helyzeteket hazugságok és titkok feszítik, amikor csak látszatok vannak, szembenézés soha, akkor valódi közéleti, társadalmi válaszokat sem tudunk adni. Vagyis: ha az egyén nem tudja megoldani a privát dolgait, a társadalmi szerepe többnyire pótszer lesz. Ez igaz Rebekka Westre is?

Esetében talán fordítva van. A női feladatkör, az otthonteremtés evidens számára, ezt tanulta, ezt látta. Neki pont az lenne a nagy lépés, ha a gondolatai is érvényesek lennének, ha mások meghallgatnák, amit gondol a világról. Nagyon okos, olvasott nő, Ibsen korában rendkívül modernnek számít. A férfiakkal vitába tudna szállni közéleti, társadalmi kérdések kapcsán, de neki ezt mégsem szabad, mivel egy nőnek mégiscsak a konyhában helye, miként el is hangzik a darabban, hogy egy nőnek nem kell gondolkoznia, ne legyen világnézete, ne legyenek eszméi. Márpedig ő ezen át akar törni, úgy érzi, Rosmerrel ez menni fog, közösen betölthetnek közéleti szerepet is. De mindkét téren megbuknak. A magánéletben és a közéletben is.  

edv_5135.jpgLáng Annamária

Ibsen darabja szól az értékválságról, az eszmék és érzelmek kiüresedéséről, a tradíció és modernség szembeállításától, magánéleti és közéleti ütközésekről. Mindeközben a nő társadalmi szerepének a meghatározásáról is. Ez még ma is lehet kérdés?

Nem tartom nehezebbnek a nők helyzetét a férfiakénál. Mindent közösen alakítunk, minden férfi egy nőnek a kicsi fia, fontos tehát a nők felelőssége is. Az enyém is, hiszen anya vagyok. Nagyon ellene vagyok a férfihibáztatásnak. Ez a darab arról is szól, hogy a férfinak és a nőnek is szűk keretek között kell létezniük, egyikük sem lehet szabad. Látszatszabadságok vannak csak, látszatkitörések. De sem a férfi, sem a nő nem tud kitörni egyedül.

Rebekka West, a közéletben is szerepet kereső nő, úgy képzeli a szabadságot: az ember éljen azzal, akit szeret, akihez hozzátartozik, és a közéletben is komolyan gondolja, hogy az embereket jobbá lehet tenni. Végtelenül csalódott, amikor látja sorra megbukni ebben a férfiakat körülötte. S közben viaskodik egy bűnnel, amelyet elkövetett.

Ibsen a darabbal azt is sugallja: sokkal biztosabb, ha ki-ki saját maga találja meg az értéket, a példát, semmint összegyúr innen-onnan eszméket, kopott szlogeneket.

Igen. Amit Rebekka keres a közéletiségen keresztül – az egy költőiség is. Az eszmék, a gondolatok, a fantázia szabadsága. Éppen az, hogy nem kell követni a mintákat: önállóan kell létrehozni magunkat. Ő ennek a harcosa. És az a tragédia, hogy nem sikerül neki.

Az előadás egyik részlete:

Rosmer (Fesztbaum Béla): Én azokkal tartok, akik szabadságot akarnak. Én nem csatlakozom egyik harcoló félhez sem. Meg fogom próbálni minden oldalról magam köré gyűjteni az embereket. Ennek a célnak akarom szentelni az egész életemet, hogy megteremtsem ebben az országban az igazi demokráciát.

Kroll (Gyabronka József):  És milyen eszközökkel?

Rosmer: A lelkek felszabadításával és az akaratok megedzésével, gondolom.

Kroll: Álmodozó vagy, Rosmer. Te akarod ezeket az embereket felszabadítani? Te akarod őket megedzeni?

Rosmer: Nem, barátom… én csak rá szeretném ébreszteni őket ennek a szükségességére. Megtenni – nekik maguknak kell.

Kroll: A saját erejükből?

Rosmer: Pontosan. Nincs semmilyen más erő.

Az előadás szereplői: Fesztbaum Béla, Láng Annamária, Gyabronka József, Kútvölgyi Erzsébet, Lukáts Andor és Zrinyi Gál Vince.

(Forrás: Rózsavölgyi Szalon)