A nap fotója – ittas vezetők képzéséről

Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című keserű komédiáját a Magyar Színház állítja színpadra. Toldy Miklós előadásfotói.

A darab olyan emberekről szól, akiknek ittas vezetésért elvették a jogosítványát, és háromnapos csoportterápián kell részt venniük. A mai magyar társadalom nagyon (vagy a legkevésbé sem!) jellegzetes alakjai vonulnak fel előttünk: intézetis férfi, olasz-magyar nem-is-annyira-menő csávó, közös képviselő, trendi műkörmös, projektmenedzser, újságíró, munka-alkoholista multis, vendéglátós és persze két pszichológusnő, akik a terápiát vezetik, és akik szintén nem egyszerű figurák. Ismerős arcok, ismerős sorsok és történetek, mégis percről percre meglepik a nézőt – áll az előadás színlapján. 

                 Toldy Miklós előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Az előadás szereplői többek között Bede-Fazekas Annamária, Murányi Tünde, Haumann Petra, Varga Zoltán, Pavletits Béla és Rancsó Dezső. A díszlet- és jelmeztervező: Kovács Yvette Alida, dramaturg: Deres Péter, rendező: Lengyel Ferenc.

Az Utánképzés  ittas vezetőknek előadását március 23-án mutatja be a Magyar Színház, ezt követően pedig március 24-és 30-án, valamint április 11-én, 13-án és 24-én látható. Minden alkalommal este 7 órától.

(Forrás: Magyar Színház, Szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása