Koltay Gábor nemzetegyesítő rockoperát rendez a Hősök terére

A több száz szereplőt, közöttük harminc lovast felvonultató Trianon című előadás június 22-én és 23-án kerül bemutatásra Budapesten.

A szó és a téma, Trianon száz éve kavar szenvedélyeket az országban. A rockopera néhány család történetén keresztül mutatja be, miként befolyásolta életünket alapvetően mindaz, ami 1920-ban történt, vagyis hogy Magyarország szétszakadt” – mondta a rendező a rockoperát színpadra vivő Esztrád Színházzal közösen tartott sajtótájékoztatón. 

koltay.jpgKoltay Gábor (forrás: NullaHatEgy)

A Trianon című produkcióban szereplők túlnyomó többsége látható volt a két évvel ezelőtt, szintén a Hősök terén bemutatott Itt élned, halnod kell című rockoperában. A Trianonban színpadra lép mások mellett Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Makrai Pál, Sipos Imre, Benkő Péter, Palcsó Tamás, Rudán Joe, Varga Szabolcs és Varga Vivien. A produkcióban tizenöt énekes, húsz színész, kétszáz táncos, száz statiszta, harminc lovas és negyven artista fog közreműködni.

Úgy tapasztalom, nagyon sokan nem igazán tudják, mi történt 1920. június 4-én, amikor aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést Versailles-ban, a Grand Trianon palotában. Magyarország 19 milliós európai középhatalomból 8 milliós kis állammá szűkült, területének több mint kétharmadát veszítette el. Szeretnénk elgondolkodtatni az embereket, illetve az értelem mellett az érzelmeket is átélhető módon felmutatni” – fogalmazott Koltay Gábor

hosok.JPGItt élned, halnod kell (forrás: Esztrád Színház)

A darab négy tételből áll, a szövegkönyvet Koltay Gábor emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével állította össze.

A rendező azt is elmondta, hogy az első a 19. század végi millenniumi ünnepségektől Trianonig tart, a második 1920-tól a második világháború végéig, a harmadik a Kádár-korszakot mutatja be, a záró tétel pedig a rendszerváltozás óta eltelt éveket, benne az EU-csatlakozást és 2010-et, amikor az Országgyűlés megszavazta a nemzeti összetartozás napját, a Trianon-emléknapot. Koltay Gábor megjegyezte: nem a történelem kerekét kell visszafordítani, hanem életben tartani, megkeresni azokat a lehetőségeket, amelyek a határok feletti nemzetegyesítéshez vezetnek.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó cikkek

Ősök terhe - Kritika az Itt élned, halnod kell előadásáról (7óra7)
Koltay Gábor a Turay Ida Színházban rendez - Interjú

süti beállítások módosítása