Szórakozunk, szórakozunk?! – Kritikák A hattyú című előadásról

Polgár Csaba rendezése az Örkény Színházban remek szórakozás. Kérdés, mi közünk tud lenni ehhez a szórakoztató előadáshoz.

Molnár Ferenc darabja az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnte után íródott, cselekménye azonban korábbra nyúlik vissza: Károly, az utolsó Habsburg császár és magyar király, és Zita történetén alapul. A trón közeléből kiebrudalt Beatrix hercegné azon mesterkedik, hogy a trónörökös, Albert herceg nősülési szándékát lánya felé irányítsa. A szerelem azonban belepiszkít a cselszövésbe, illetve mégsem. 

hattyu_23.jpgFür Anikó és Mácsai Pál A hattyú előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

Polgár Csaba rendezése remek színészi alakításokkal, zenei megoldásaival és különös hangulatú díszletével kitűnő szórakozás, a kérdés, hogy mindez mennyiben szól hozzánk, rólunk 2018-ban. Pikli Natália  Prae.hu-n és B. Kiss Csaba  Kútszéli Stíluson megjelent kritikáit szemléztük.

Pikli Natália még ennél is tovább megy a kérdezésben: „Le kell-e porolni egy csaknem százéves Molnár-darabot, hogy működjön a kortárs színpadon?” – indítja a kritikáját. A kérdés ezen a ponton még költői marad, arra azonban választ ad a szerző, hogy mindezt vajon az Örkény Színház előadása megteszi-e. „Ha igen, akkor Polgár Csaba  A hattyú rendezése ezt nem finom tollseprűvel, hanem porszívóval, vagyis „vákuumal” teszi” – fogalmaz.

Ebben a portalanításban véleménye szerint fontos szerepet játszik az előadás látványvilága. „A szuggesztív, perspektivikusan szűkülő, szinte üres színtérre leegyszerűsített és egyben vízkék-fehér foltjaival álomszerű színpadkép kiszívja az állott levegőt az 1920-ban született drámából, miközben be is zár minket egy térbe: a színház terébe, ahonnan nincs menekvés – sem szereplőnek, sem nézőnek” – írja. 

hattyu_02.jpgA hattyú (fotó: Mészáros Csaba)

Polgár Csaba mindent idézőjelbe tesz, brechti és színházi-zenei nyelvre fordít, és érdekes módon pont ezáltal válik még molnáribbá: színházzá. Egy Molnár-vígjátékot nem kell igazán leporolni: ritmusa és történetvezetése olyan mesteri, hogy nincs az a közönség, mely ne nevetne a tökéletesen elhelyezett poénokon. Még csak aktualizálni sem kell: az angol közmondás, mely szerint „aki négy hét alatt akar meggazdagodni, azt az első héten felakasztják”, 1920-ban is éllel szólhatott” – fogalmaz a kritikus visszatérve a portalanítás és aktualitás kérdéséhez.

A szerző az előadás látványvilágát is kiemeli. „Az előadás legintenzívebb és végig meghatározó élménye a színpadkép és az ötletesen eredeti jelmez (díszlet, jelmez: Izsák Lili)” – fogalmaz, hozzátéve – „Itt mindent elural az égi kék: a hattyúknak éltető (és kacsalábukat takaró) édesvíz színe, egyben a konvenciókba és reálpolitikába bezárt térből hiányzó oxigén szabadságának színe, majd a harmadik felvonásban az égen vándorló felhők illúziója is megjelenik a fénytechnikának köszönhetően. A mese romantikáját azonban kezdettől fogva kikezdi a foltosság érzete: egyszerre tündéri-kék és koszlottan-barnásan hámló a három fal” – fogalmaz.

Az előadás egyik legnagyobb erényének a színészi játékokat tartja: „Kevés a mankóként szolgáló tárgy vagy díszletelem, a színészek főként magukért és maguknak vannak. Kitűnő alkalom ez arra, hogy az érett színészgeneráció megcsillogtassa, hogy a szakma a kisujjában van” – írja. Itt kiemeli Mácsai Pál alakítását, „aki szentimentális, emberszerető rezonőr helyett igazi intrikussá vált Polgár Csaba rendezésében. Károly (avagy Jácint atya) azonban sosem veszíti el a nézők és a család szimpátiáját: mivel remek színész, elvarázsol mindenkit – egy vígjátéki III. Richárd örömjátékával”. 

                    Toldy Miklós előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Pikli Natália szerint az előadás a szórakoztatáson túl, vagy éppen amiatt a színházzal és  színházbajáró önmagunkkal kapcsolatban is fontos kérdéseket vet fel. „A hattyú nem aktuálpolitikai darab, nem az a mese tétje, hogy a társadalmi osztályok között nincs átjárás, hamis nosztalgiák helyett az uralkodó családi Realpolitik dönt most és mindörökké – inkább mintha arra kapnánk biztatást, hogy a szórakoztató színházi este után gondolkodjunk el az életünk színháziasságán: mi, kép-mutatók és szín-játszók színpadon és színpadon túl” – írja.

B. Kiss Csaba, miután pontosan vázolja a darabbeli történelmi korszakot, számára is lényeges kérdés, hogy az előadásnak mennyi köze van hozzánk. Pikli Natáliával szemben úgy találja, hogy az Örkény Színház előadása ebben a tekintetben kudarcot vallott. „Hogy azonban mindehhez mi közünk 2018 Magyarországán, az Polgár Csaba rendezéséből nem derül ki. Az ancien régime világa végtelen messze került tőlünk, még ha a feudális oligarchák kora új jelmezekben visszatérőben lenni látszik is. Az aktualitást nagyítóval kell keresnünk az előadásban” – fogalmaz.

Polgár Csaba számos ötletet bevet, hogy modernné tegye a több szempontból is idejétmúlttá vált Molnár-darabot: Izsák Lili kék díszlete a hátul lila neonfénnyel világító „WE ARE MORE THAN BEAUTIFUL” felirattal mondhatni cool, de különösebb funkciója nincs. A szinte folyamatos élőzenei betétek leginkább aranyosak, különösen, mikor héliumos lufikat szívva énekel a társulat, de ezek is csak ötletek maradnak. A rendezés a töredezettség képét mutatja, mintha maga sem tudná, mit akar kezdeni a darabbal, így marad a sokszor öncélúnak tűnő fogások garmadája, amelyek között vannak ugyan egészen jól sikerültek, de a megszületni nem akaró egészhez nem adnak hozzá” – boncolgatja írásában ezt a hiányérzetet. 

hattyu_venerorsolya01.jpgTenki Réka az előadásban (fotó: Véner Orsolya)

A színészeket ő is jónak találja az előadásban, noha Nagy Zsolt játékánál karizmatikusabb alakítást képzelt volna a szerelmes tanító szerepéhez. Kiemeli viszont Für Anikót, aki „a meglehetősen közepes első két felvonás után a harmadik elsősorban neki köszönhetően villantja fel az Örkény Színház legjobb vígjátéki hagyományait”.

Már csak ezért is fájó, hogy az utóbbi időben a színház mintha nem tudna felnőni régi önmagához, és ezen a képen sajnos A hattyú sem változtat” – zárul a kritika.

További kritikák az előadásról

Pótszékfoglaló - Csatádi Gábor: Tökéletes kacsa

Valóságunk kellős közepébe találó, nehezen halványuló és élményként velünk maradó előadás a már málladozó "valóságról" és a kétségeinkről. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

Csákányi Eszter: „Nagyon hasonlóak a gondolataink, az ízlésünk, a céljaink”
A nap fotója – A hattyú az Örkényben