Határon túli magyar előadások seregszemléje a Thália Színházban

Április 18. és 22. között kilenc előadást tekinthet meg a közönség a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje keretén belül. 

A szemle április 18-án, szerdán veszi kezdetét két előadással. A Nagyszínpadon este 7 órától a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában láthatják az érdeklődők William Shakespeare klasszikusát, a Tévedések vígjátéka című előadást, melynek rendezője Bocsárdi László. Az Arizona Stúdióban pedig este fél 8-kor kezdődik a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház játéka, Frank Wedekind: A tavasz ébredése. Az előadásban a temesvári társulat színészei mellett kolozsvári és marosvásárhelyi színművészetis hallgatók szerepelnek. A produkció a társulat egyik legújabb tagjának, Horváth Annának első színházi rendezése.  

tevedesek.jpgTévedések vígjátéka (forrás: Thália Színház)

Április 19-én, csütörtökön szintén két előadás kerül színre. A Nagyszínpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Molnár Ferenc  Liliomját hozza el. A produkciónak a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján számos díjat ítélt a zsűri, köztük a fesztivál fődíját is. Címszerepben Mátray Lászlót láthatják, az előadás rendezője szintén Bocsárdi László.

Az Arizona Stúdióban Németh Ákos – aki az előadás rendezője is egyben – sodró lendületű vígjátéka, az Autótolvajok várja majd az érdeklődőket a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában. A nagyszínpadi darab este 7 órakor, a stúdió-előadás este fél 8-kor kezdődik. 

Április 20-án, pénteken délután 5 órától lesz látható az Arizona Stúdióban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem produkciója, az Augusztus, ami Bruno Schulz novellái alapján készült, rendezője Balázs Zoltán, a Maladype Színház művészeti vezetője, munkáját 2017-ben a legjobb rendezőnek járó Atelier-díjjal jutalmazták a Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Szintén ezen a napon tekinthetik meg Henrik Ibsen drámáját, a Hedda Gablert, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában. A stúdió-előadás este 7 órától a Nagyszínpadon kerül színre, rendezője Keresztes Attila.  

hedda.jpgHedda Gabler

Április 21-én, szombaton délután 5 órától az Arizona Stúdióban a Csíki Játékszín előadásában Yasmina Reza: Az öldöklés istene című tragikomédia lesz látható. A csíkszeredai előadás rendezője Barabás Árpád. Este 7 órakor a Nagyszínpadon a Gyergyószentmiklósról érkező Figura Stúdió Színház mutatja be produkcióját, Jean Racine: Phaedra című előadását, Albu István rendezésében. 

A szemle záróprodukciójaként, április 22-én, vasárnap este 7 órától a Kassai Thália Színház játékát, Myka Myllyaho: Káoszát nézhetik meg a Nagyszínpadon Varga Lívia, Rab Henrietta és Szabadi Emőke előadásában. A darab érdekessége, hogy hármójuknak, saját figurájukon túl, még számtalan más szereplőt kell megjeleníteniük, több férfialakot is. A darabot Czajlik József rendezte. 

(Forrás: Thália Színház)