Kakuk Marci Nagváradon

A Szigligeti Társulat április 7-én mutatja be a Tersánszky Józsi Jenő regényéből született komédiát, Gothár Péter rendezésében. 

A rendező a darabválasztásról korábban elmondta: „Tersánszkyban és ebben a szövegben valami nagyon passzol ehhez a városhoz, a Bihar megyei élethez, és nagyon való a társulatnak, amelyben sok fiatal és sok erős ember van. Novák Eszterrel közösen próbáltunk valami olyan anyagot keresni, amiben mindenkinek jut feladat, és mi is nagyon szeretjük. Tersánszky nagyon szeretetre méltó, minden mondat nagyon ismerősnek tűnik”, majd hozzátette: „Mikor elkezdtük jobban megnézni, hogy jó lesz-e ide, akkor az is kiderült, hogy nagyon naprakész”.  

012_img_9922.jpgKakuk Marci (forrás: Nagyváradi Szigligeti Színház)

Tersánszky műve a dokumentumfilm élességével vetíti elénk a száz évvel ezelőtti magyar életet. Szegénység, önzés, átverés – kegyetlen világ bontakozik ki előttünk, de az az érdekes, hogy végtelenül könnyedén és szórakoztatóan” – nyilatkozta Kárpáti Péter, az előadás dramaturgja. 

A csaknem húsz szereplőt felvonultató előadást élő zenei kísérettel játssza a Szigligeti Társulat. A produkció zenei vezetője Selmeczi György

Az előadás bemutatójára április 7-én, szombaton, este 7 órától kerül sor. A következő előadások időpontja: április 8. és 14. 

(Forrás: Nagyváradi Szigligeti Színház)

süti beállítások módosítása