Mire fel dühös az ifjúság? – Kritikák a Dühöngő ifjúság előadásáról

John Osborne darabja annak idején diákmozgalmak és diáklázadások előfutára lett. De vajon mennyire időszerű ma?

John Osborne 1956-ban született drámája a maga idejében egy kétségbeesett, dühös és a világban saját helyét nem találó nemzedék drámáját mutatta meg, és vált a hatvanas évek diáklázadásainak egyik előfutárává. A kérdés az, hogy ez a darab hatvan évvel később egy egészen más világban és más társadalmi helyzetben, miről tud szólni. Kutszegi Csaba  Kútszéli Stíluson és Kállai Katalin  Art7-en megjelent írását olvastuk egybe Znamenák István rendezéséről. 

_tgp0111photoshop.jpgSzabó Kimmel Tamás az előadásban (fotók: Toldy Gábor)

Kutszegi Csaba azzal kezdi az írását, hogy éppen az zavarta az előadás elején, hogy az egész történet mögül „ki van húzva a társadalmi háttér”. „Engem legalábbis nem érdekel, hogy egy agresszív, öntelt ürge a privát szférájában hogyan szekírozza ki a lelket a feleségéből és a barátjából – ha mégoly jól is játsszák el kitűnő színészek” – fűzi hozzá a kritikus.

Véleménye szerint a darabban „értékrendek csapnak össze, túlzás nélkül: világok háborúja zajlik. A szülők generációjának viktoriánus korban gyökeredző, gyarmati és világháborúkon „edződött” vallásos világlátása és ahhoz társított köznapi értékrendje mérhetetlenül dühíti a világban helyét kereső huszonéves fiatalembert. Jogosan, mert az neki nem mond semmit, számára csak visszataszító, kiüresedett, hazug frázisgyűjtemény, mellyel szembe kell fordulnia, miközben nem tud felmutatni helyette semmit, fogalma sincs, mit akar tenni és elérni, minek a nevében, érdekében kellene lázadnia”.

Amiből vajmi keveset látott az előadásban, és meglátása szerint ez nem is véletlen, mivel a darabbeli konfliktus a két világ között „egyáltalán nem csereszabatos korunkra”. Egy idő után azonban azt találta, hogy a társadalmi háttér kihúzása önálló és érvényes jelentést nyert a produkcióban. Szabó Kimmel Tamás Jimmy-je ugyanis „nem értékrenddel küzd. Nem a szülei generációja által képviselt világgal van baja, hanem en bloc a világgal”. És amit a kritikus szerint telibe talál ezáltal az előadás, az az egók korunkra nagyon is jellemző harca. 

_tgp0281photoshop.jpgSzabó Kimmel Tamás és Ötvös András

A rendezés egyik legnagyobb erénye, hogy úgy emel – sikeresen aktualizálva, többletjelentést teremve – maivá egy több mint ötven éves darabot, hogy nem tesz erőszakot a szövegen, illetve úgy érvényesíti a rendezői koncepciót, hogy nem szorítja háttérbe a legfőbb színházi eszközt, a motivált, karakterizáló szerepet építő színészi játékot. Sőt! A rendező a lényeget, a gondolatait a darabról és világról, amelyben élünk, ez utóbbiban ragadja meg, mutatja fel. Itt most nem ócska közhely: ez az előadás egyszerűen nagyszerű” – összegzi a véleményét írása végén.

Kállai Katalin is abból indul ki, hogy a mostani Y generáció egészen más helyzetben egészen másképpen reagál és viselkedik: „Szívat, de nem dühöng. Lenyom, de közben szeme se rezdül”. Ezek után úgy látja, hogy a feleségét alázó Jimmy párjával szembeni dühe innen nézve nem érthető, a partnerével szembeni attitűdje pedig a férfi-nő kapcsolatok, illetve a családon belüli szerepek hatvan év alatt történt átalakulása miatt „tűnik avíttnak”.

A kritika szerzőjének olvasatában az eredeti képlet viszonylag egyszerű: Jimmy Porter „a saját céltalansága ellen lázad”, de „esze ágában sincs lázadni a nők másodrendűségén alapuló tradicionális családmodell ellen. Sőt. Éppenséggel annak a haszonélvezője. Az övénél jóval előkelőbb társadalmi rétegből származó feleségét épp ezzel a hagyományos családmodellel megtámogatva alázza le naponta, miközben ugyanezen aktussal a fölötte álló társadalmi osztályok egészén is bosszút vesz”. 

_tgp0476photoshop.jpgJáró Zsuzsa és Kovács Patrícia

Ezt a képletet meglátása szerint nem nagyon lehet átírni a mai korra. és ez Szabó Kimmel Tamás játékán is nyomot hagyott. „Szabó Kimmel mai felhangokkal ruházza fel az ötvenes évek lázadó karakterét, de ezzel együtt nehezen talál átjárást a lázadó Jimmy és a huszonegyedik század Y-jai között”.

Véleménye szerint a darab a feleséget játszó Kovács Patríciára még kevésbé jól megoldható feladatot rótt. „Nála is kegyetlenebbül bánik a szöveg (Nádasdy Ádám szárazul pattogó, modern fordítása dacára) Kovács Patrícia Alisonjával. Minden szenvedésével együtt oly mértékig anakronisztikus nőalak, hogy nem könnyű feladat azonosulni vele. Talán ez lehet az oka, hogy színészi mivoltában olykor jobban meghatódik a figurától, mint amennyire a nézőt meghatja” – fogalmaz.

Játszmázás folyik. Izgalmas, váratlan fordulatokban gazdag. De ezek a játszmák nem korunk játszmái. Az ötvenes évek erőtől duzzadó, megveszekedetten kitörni vágyó ifjúságának nyers energiáit maira tompítja a kor” – véli. 

_tgp0364photoshop.jpgJáró Zsuzsa és Ötvös András

Mintha a színházaknak egyelőre nem igazán sikerülne mit kezdeni a mindennapok mélyén dúló alapvető változásokkal. Benne azokkal a társadalmi folyamatokkal,(beleértve az egyre erőteljesebben föllángoló genderforradalmat), amelyek durván átírják a klasszikusokat. Kapunk ugyan kifinomult szellemi ízeket, ha épp arra vágyunk, de biztonságos módon, jól bevált tartósítószerekkel tálalva” – von le egy nagyobb látószögű következtetést az előadás kapcsán.

További kritikák az előadásról

Revizor - Kovács Dezső: Meddig lehet tűrni

A hang, amelyen a szereplők megszólalnak a Belvárosi Színház Dühöngő ifjúság című előadásában, a kétezer-tízes évek végének hangja.” Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – a dühöngő ifjúságról
Szabó Kimmel Tamás: „Nagyobbat akarok harapni a világból”
„Fontos, hogy akikkel együtt dolgoztam, úgy érezzék: összetartoznak” – Interjú a rendezővel
Kovács Patrícia: ,,Gyakorlom, milyen egy hamutartóban elnyomott csikknek lenni”