Csuja Imre kapta meg a Gábor Miklós-díjat

A színművész a legjobb Shakespeare-alakításért járó elismerést az Örkény Színház IV. Henrik előadásban nyújtott kettős alakításáért vehette át.

A díjat az április 11-ei IV. Henrik-előadás végén, a tapsnál adta át Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj bizottság elnöke. 

csuja.jpgCsuja Imre

A díjról

Vass Éva színésznő 2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelynek több mint tizenöt évig volt elnöke Koltai Tamás színikritikus. Jelenleg Ascher Tamás vezeti a testületet, a tagok: Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus.

A Gábor Miklós-díjasok listáján László Zsolt az első név, s követte őt az évek során Varga Zsuzsa, az azóta elhunyt Herceg Zsolt, Blaskó Péter, Kulka János, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András, Rába Roland, Gálffi László, Cserhalmi György, Hegedűs D. Géza és Bajomi Nagy György. Tavaly Pál András nyerte el a kitüntetést a Radnóti Színház Téli rege-előadásában nyújtott alakításáért.

A díj egy bronz plakett, Vígh Tamás szobrászművész alkotása. Egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós portréja látható. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás előadása címszereplőjeként ábrázolja. A díj támogatója a Stalker Stúdió és a Summa Artium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely a bruttó 300 ezer forintos pénzjutalmat biztosítja.

A díjazottról

Csuja Imre 1984-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Vidéki színházakban töltötte pályakezdő éveit, majd a szabadúszást választotta. 2004 óta az Örkény Színház tagja. A jelenlegi repertoár darabjai közül majd’ egy tucat előadásban játszik, a Hamlet Poloniusától kezdve a Tartuffe Cléante-ján át Az ügynök halála Ben bácsijáig. Természetesen az Anyám tyúkja 1-2-nek is oszlopos tagja, hiszen kiválóan mond verset, amint azt több önálló estjén bizonyította. 

iv_henrik_ea_horvathjudit.jpgCsuja Imre a IV. Henrik előadásában (fotó: Horváth Judit)

Csuja Imre szinkronszínészként is igen kedvelt és sokat foglalkoztatott, a magyar filmeknek pedig elsőrangú sztárszínésze. Szakmai elismeréseinek sorában a legutóbbi az idén márciusban kapott Magyarország Kiváló Művésze cím.

Az Örkény Színház monstre IV. Henrik-előadását Mácsai Pál rendezte, egy estébe sűrítve a kétrészes királydrámát. Csuja Imre díjazott alakítása nem is egy, hanem kettő: részint a címszereplő királyt, Henriket játssza, részint pedig a trónörökös cimboráját, Falstaffot.

(Gábor Miklós-díj kuratórium)

Kapcsolódó cikkek

Csuja Imre verseket adományozott hajléktalanoknak

süti beállítások módosítása