Alföldi Róbert: „Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam”

A színész-rendező ma a Facebook oldalára posztolt sorokban kommentálta a választások utáni magyar valóságot.

Alföldi Róbert szabadversszerű szövegében egyebek közt azt írja: „a Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak”, és Orbán Viktor illetve a kormánypárt „a legszörnyűbb és legsötétebb történelmi időket idézve próbálja félelemre és gyűlöletre tanítani és kényszeríteni a magyarokat”.

alfoldi_meszaros_1.jpg                         Alföldi Róbert (fotó: Mészáros Csaba)

A teljes szöveg

Mottó:
„Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét,
mint a butaság.”
Ödön von Horváth

Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha másként gondolkozom,
mint a hatalom.
Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam.
Magyar vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam.

És továbbra is szabadon és nyitottan fogok a világról gondolkodni,
még akkor is, ha a Fidesz ezt egyre inkább szeretné korlátok közé szorítani és megszüntetni.
És akkor is boldog leszek a hazámban, mint büszke magyar állampolgár, ha a Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak.
És utolsó percemig megértéssel, toleranciával és együttérzéssel fordulok bajban lévő embertársaim felé, bármilyen vallásúak, bőrszínűek legyenek is, még akkor is,
ha a Fidesz és személyesen a miniszterelnök a legszörnyűbb és legsötétebb történelmi időket idézve próbálja félelemre és gyűlöletre tanítani és kényszeríteni a honfitársaimat.

És a végsőkig hinni fogok abban, hogy egyszer még egy szabad, toleráns, modern, figyelő, gondoskodó, kulturált Magyarországon élhetek, mint hazájára büszke magyar.

Éljen a jövő és a szabadság!

Éljen a szabadság!

Kapcsolódó cikkek

Alföldi Róbert: „Egyszerűen gyávák vagyunk”
Alföldi Róbert mégis fellép Zalában
Alföldi Róbert talkshowját lemondták
Alföldi Róbert előtt teljesen bezárult Zalaegerszeg
Alföldi Róbert: „Most nem kínoztuk egymást Básti Julival”
Alföldi Róbert 50
Alföldi Róbert: „Mindenki csak a Facebookon bátor”
A nap fotója – Alföldi Róbert a játékostól a pengeszájig
Alföldi Róbert: „Rühellem, hogy tudok gyűlölni”
Alföldi Róbert: „Ez a mi szakmánk mocska volt, nem pedig nagypolitika”
A fene akar szabadságharcos lenni – Interjú Alföldi Róberttel
Alföldi Róbert: „Cyberlétben élünk”
Az nem szeretet, amelyik megpróbál megváltoztatni – Interjú Alföldi Róberttel