Elindult a Pesti Magyar Színház hátrányos helyzetűeket segítő programja

A nézők a saját jegyük mellé fél áron vásárolt belépőkkel olyan emberek számára tehetik elérhetővé a színház élményét, akiknek erre másképp nem lenne esélye.

A Hadd Üljek Melletted! (HÜM) célja a hátrányos helyzetűek számára lehetőséget adni a teátrum egyes előadásainak látogatására. Az első ilyen alkalom április 14-én volt, amikor a turai Mint a Többi Ember - Közhasznú alapítvány által pártfogoltak megnézhették a színház Suncity című előadását. Az alapítvány által fenntartott turai lakóotthonban értelmi fogyatékos emberek élnek, akik nagyon ritkán jutnak el színházba, közülük volt olyan is, aki életében most először. 

segitseg.jpgSegítség (fotó: Renner Tamás)

A kezdeményezés másik fontos elme, hogy a támogatottak és támogatóik ugyanazt az előadást látják, együtt. Innen az elnevezés is: Hadd Üljek Melletted!

A HÜM jegyeket a Dalszínház utcai szervezésen és a Magyar Színház pénztárában lehet megvásárolni. A jegyértékesítő helyeken azt is megmondják, melyek azok az előadások, amelyek a HÜM programban látogathatók.

A Magyar Színházhoz eddig a Gyengénlátó Iskolások, a Vakok Iskolájába járók, a Burattino Iskolások, a Rákospalotai Lánynevelő lakói, a NENESZ-hez tartozó nevelőotthonok lakói, a Vakok Szövetségéhez tartozók és a SINOSZ tagja kapcsolódtak baráti nézőként kedvezményes jegyekkel.

(Forrás: Magyar Színház)

süti beállítások módosítása