„Van néhány rendező, aki úgy használja a színészt, mint egy biciklit”

Kovács Zsolt 45 év után lett szabadúszó. A színész a merőben új helyzetről, a színészi munka legjobb részéről és a különféle rendezőkről is mesélt a Revizoron.

Kovács Zsolt 1972-ben Debrecenben kezdte a színészi pályát, ezt követően játszott Békéscsabán, Kecskeméten, Szegeden, Győrben és Kaposváron. 2004-ben és 2010-ben is ő nyerte el a POSZT-on a legjobb főszereplőnek járó díjat egy-egy Mohácsi-rendezésben nyújtott alakításáért. Negyvenöt évnyi társulati lét után döntött úgy, hogy a szabadúszást választja. Legutóbb a Pesti Magyar Színház Balta a fejbe című bemutatójában láthattuk

_tgp0480photoshop.jpgKovács Zsolt a Balta a fejbe előadásában (fotó: Toldy Gábor)

A szabadúszást kényszerhelyzet szülte számára, és nem is biztos benne, hogy jól döntött. „Úgy alakult a magánéletünk, hogy országszerte vagyunk szanaszét, egy családi bermuda-háromszögben. És én most léptem, a centrum felé közelítettem, mert néha jó a szeretteim közelében lenni. De még mindig nem tudom, hogy ez jó-e nekem vagy nem, mert én közben egy megátalkodott társulati színész vagyok, a hülye megszokásaimmal, a fotelommal, amiben kínlódom a szövegekkel, meg a megszokott útvonalaimmal, amerre járkálok. Most kényszerítettem magam, hogy ezen lépjek túl” – meséli az interjúban.

Ami a munkát illeti, a próbaidőszak képlékeny részét élvezi legjobban. „Amikor még nem tudok sok mindent, csak lépegetek az első értelmezésemmel, mint egy sakkjátszmában, és figyelem, ki hogyan reagál. (…) És az út, nem is tudom, miért kell ez nekem… na, mindegy, de ahogy eljutok oda, hogy elkezdünk dolgozni, és egyszer csak várom a következő próbát. Éjszaka felébredek, mert ez foglalkoztat. Nem találom a megoldást, csak nem hagy nyugodni – ez az, amit kérdezel, ezt szeretem” – vallja.

Szabadúszóként az első munkája az Örkény Színház Az átváltozás című előadása volt, amelyet Kafka művei és levelezése alapján Gáspár Ildikó írt színpadra, és ő maga is rendezett. Élvezte ezt a munkát, mivel a rendező „figyelt rá és hagyta dolgozni”. Ez azonban nem mindig van így: „Van néhány, inkább víziós rendező, aki úgy használja a színészt, mint egy biciklit: tekeri, forog. Ez alighanem kívülről is látszik – másképp is néz ki, amikor a munka során valóban fontos a rendezőnek, hogy a színész mit gondol erről vagy arról, s egyáltalán az, hogy kicsoda” – mondja a másik végletről. 

kafka6.jpgKerekes Éva és Kovács Zsolt Az átváltozás című előadásban (fotó: Horváth Judit)

Az eredeti interjúból, amelyet Proics Lilla készített, az is megtudható, mit tart a legfontosabbnak a rendezőkkel való viszonyban, mennyire tudja magát túltenni azon, ha valami szakmai rossz történik vele, és mi az első benyomása a szabadúszó élet kapcsán.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – Balta a fejbe

süti beállítások módosítása