Pelsőczy Réka – A túltolt emancipációval lényegében kiheréljük a férfiakat

A színész-rendező a budapesti Katona Ürgék című előadása kapcsán beszélt a férfiakról és a MeToo kampány oldalhajtásairól a Pótszékfogalónak.

Pelsőczy Réka a budapesti Katonában kezdte a pályáját, és azóta is a társulat tagja. 2004-ben rendezett először, azóta számos alkalommal dolgozott rendezőként más színházakban és néhányszor a Katonában is. Jelenleg anyaszínházában éppen pasi történeteket állít színpadra Ürgék címmel.

pel_2_martinek.JPG        Pelsőczy Réka (fotó: Martinek Ádám / Art&Go)

Az izgat, hogy valamit megfoghassunk a férfiéletből, a férfilét meghatározó pillanataiból” – mondja az interjúban a most készülő előadásról Pelsőczy Réka hozzátéve, hogy sokkal kevésbé közlékenyek a férfiak, mint a nők: „Az éreztem, hogy a róluk kialakított képek mögé bújva, sokkal kevésbé fedik fel a fájdalmaikat, esendőségüket, mint a nők”.

Az előadás szövege hatvan-hetvenéves, a rendező számára ismeretlen férfiakkal készült interjúkban elhangzottakból áll össze, ami nem tette könnyűvé a beszélgetéseket. „A női mivoltomból adódóan nyilván nehezebb volt rákérdeznem szexuális témákra annál, mint amennyire kíváncsi lettem volna ezekre a dolgaikra. Szerintem zavarban is lehettem, holott ha több időt tölthettem volna egy-egy alannyal, akkor talán ezek a fajta gátlások bennem is jobban oldódhattak volna. A közelség, az ismeretség révén nyilván hasonlíthatatlanul könnyebb közelebb kerülni másokhoz” – vallja a színész-rendező.

Úgy véli, hogy a férfiak által elhallgatott történeteknek is bele kell kerülni és bele is tudnak kerülni az előadásba. „Azt érzem, hogy vannak nagyon jó történetek, és az hiszem, hogy azok a dolgok, amelyekben nem nyíltak meg, valamilyen formában azért benne lesznek az előadásban. Mert hisz annak is ereje van, amiről nincs szó, vagy csak érintve van, mintha mesélve valamiről valamit valaki” – mondja. 

A férfiakat jóval magányosabbaknak látom, a férfiéletet pedig jóval nehezebbnek, mint a nőkét, annak ellenére, hogy azt szokták gondolni, a férfiaknak mennyivel jobb, hisz a nők sokkal hamarabb öregednek például. Számomra mégis van valami magányosság, egyedülvalóság, valami végtelenül fájdalmas a férfiakban. Mint ahogy egy western filmben nézek egy arcot, amin rajta van nagyon sok minden” – vallja a férfiakról.

A pasi lét kapcsán a MeToo jelenség, vagyis a direkt vagy indirekt szexuális zaklatások témája is előkerült az interjúban, noha végül az előadásban nem fog szerepelni ez a téma. Pelsőczy Réka úgy gondolja, hogy ezzel kapcsolatban „nem igazán PC a véleménye”. „Nagyon szeretem a férfiakat, aki most nagyon nehéz helyzetben vannak, és ez az egész emancipáció rejt magában egy olyan „oldalhajtást”, ami nekem egyáltalán nem tetszik. Lényegében kiheréljük a férfiakat – én ebben nem szeretnék részt venni. Egy férfinak mindig is dolga volt, hogy hódítson, és most hirtelen bűnnek kikiáltani azt, ami eddig teljesen normálisnak számított, és meghurcolni ezért – ettől nekem inkább hányingerem támad” – fogalmaz.

Én is éreztem már magam kellemetlenül bizonyos helyzetekben férfiak mellett. Azt gondolom, hogy mindannyiunkkal megesik: lehetünk visszautasítva, avagy ha egy olyan ember nyomul ránk, aki nekünk nem jön be, akkor az már zaklatásnak számít, mert én úgy élem meg? Lehet, hogy az az ember csak a maga módján akar engem meghódítani” – fűzi hozzá. Ezzel kapcsolatban arra is utal az interjúban, önbizalom kérdése, hogy valaki képes nemet mondani vagy belemegy olyan helyzetekbe, amibe nem kellene, és amiket később (vagy már közben is) megbán.

A MeToo jelenség amerikai oldalhajtásával kapcsolatban is elmondja a véleményét: „Ha most nem Magyarországot nézem, hanem az amerikai színésznőket, nagyon rossz érzéseim támadnak.  Engem alapvetően megijesztenek ezek a nők! Nem áll jól a nőknek ez a típusú „agresszió”. A nők ugyanolyan tébolyultak, gonoszak és kegyetlenek, mint a férfiak”. „Nagyon nehéz ilyenkor csak annyit mondani erre: emberek vagyunk – mert hát alapvetően mégis állatok vagyunk! Állati ösztöneink vannak – persze nagyon nehéz ezzel mit kezdeni, tudom, pláne ezt kezelni is!” – fűzi hozzá. 

pel_gyongyosi_hunor.jpgPelsőczy Réka (fotó: Gyöngyösi Hunor / Pótszékfoglaló)

Ő maga nem azért csinál színházat, hogy társadalmi szintű és emberléptékű problémákhoz segítséget nyújtson, „hanem mert szeretnék valamit megfogalmazni, megérteni, vagy valamit vizsgálni, valamit, ami mindenképpen rólunk, emberekről szól” – mondja.

A színház valamilyen módon értelmet ad a szégyeneknek, a bűnöknek, a fájdalmaknak – szublimálja, használja ezeket. Ha kívülről ránézünk egy emberre, aki végigmegy egy szenvedéstörténeten, abban van valami felemelő. Ebben az Ürgékben is rá fogsz ismerni történetekre,  nem lesz benne olyan gondolat, amit ne hallottál volna már máshol. De azáltal, hogy ezek hús-vér emberek szájából hangoztak el egykoron – viszont valamilyen formában felkerülnek a színpadra, – azáltal bekereteződnek, fölnagyítódnak, maguk fölé emelkednek” – fűzi hozzá.

Arról is mesél az interjúban, mennyire keménykezű rendező: „Küzdök, küzdök, de közben persze tudom: a színésznek egy csomó mindent magának kell megoldania! Az, hogy egy előadáson a színész aztán mit csinál, azzal aztán már nem tudsz mit kezdeni. Ők nem bábok. Az nem úgy van, hogy én majd lerajzolom, aztán úgy lesz!” – vallja.

Az eredeti interjúból, amelyet Csatádi Gábor készített, az is kiderül, a rendező véleménye szerint mit adnak hozzá az Ürgék előadásához a zene és az elhangzó dalok, mennyire lesz ettől az előadás revüszerű, és miért szeretné, ha az előadásban megjelenne a férfiak elesettsége és fájdalmassága is.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Pelsőczy Réka: „Csupa olyan szerepem van, amit szeretek”
Pelsőczy Réka: „Szeretnék kilépni a saját kis biztonságos világomból”
Pelsőczy Réka: „Gyerekkoromtól kezdve a fantáziavilágban élek”
Pelsőczy Réka: „A könnyű műfaj az egyik legnehezebb műfaj”
Pelsőczy Réka: „Sokkolt, hogy ez az osztály mennyire más, mint mi voltunk”