Hernádi Judit és Kern András kiválóan él a jutalomjáték lehetőségével

Az Orlai Produkció Valódi hamisítvány című előadása a Belvárosi Színházban könnyed szórakozást ígér, amelyet a két remek színész be is vált. Kritikai szemle. 

Noha valamiért azt képzeljük róluk, rengetegszer szerepeltek együtt, az Orlai Produkció előadásaiban ez most fordul elő másodjára (öt évvel ezelőtt volt erre először alkalmuk a Hitted volna? előadásában), azt megelőzően pedig 1983-ban hozta össze őket a színészsors két vígszínházi egyfelvonásosban. Most Valló Péter rendező és vélhetően Orlai Tibor producer „terelte egybe” a két színészt. Turbuly Lilla  Kútszéli Stíluson megjelent írását és egy a Mezei Néző blogon megjelent kritikát olvastunk egybe. 

Kern András és Hernádi Judit az előadásban (fotók: Puskel Zsolt / PORT.hu)

A történet szerint a túlzsúfolt, lepukkant lakókocsiban élő Meude-nak, a félig (jelenleg egészen) munkanélküli guberáló nőnek (Hernádi Judit) birtokába kerül egy Jackson Pollock-gyanús festmény. Ennek eredetiségét vagy eredetitlenségét érkezik hivatalból ellenőrizni egy menő New York-i festményszakértő (Kern András).

Turbuly Lilla olvasatában a darab és az előadás a két egymástól nagyon távol álló világ átjárhatatlanságáról (is) szól, amelynek számunkra is megvan az „üzenete”. „És legyen bármilyen távol tőlünk földrajzilag kettejük két külön világa, 2018 áprilisában, amikor próbáljuk megérteni, hogy milyen valóságok léteznek honfitársaink fejében, hogy lehet, hogy mindenki a saját buborékában él, és fogalma sincs, hogy élnek és mit gondolnak tőle néhány méterre vagy párszáz kilométerre mások, különös aktualitást nyer ez a kiindulópont” – fogalmaz írásában.

„A darab erénye, hogy nem dönti el, kinek van igaza, a nézőre bízza, hogy ítélkezzen, vagy ne ítélkezzen, és nem csupán arról, hogy valódi vagy hamis az a bizonyos Jackson Pollocknak tulajdonított festmény, hanem a kétféle életfelfogás igazságáról is” – fűzi hozzá. 

A kritikus kitér Hernádi Judit legutóbbi alakításaira: „Hernádi Juditnak jó évada az idei, két előadásban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A félelem megeszi a lelket (Átrium) takarítónőjét és Az oroszlán télen (Orlai Produkció) királynéját is osztatlan kritikai elismerés övezi. Mindkét szerepben úgy tudta megőrizni a tőle megszokott hernádis, önazonos játékstílust, hogy közben mégis tudott meglepetést szerezni, új színeket megmutatni”.

„Maude alakja közelebb áll a tőle már többször látott, bohém, karcos, szókimondó női karakterekhez. A könnyed kezdés után azonban fokozatosan árnyalódik ez a karakter, egy olyan asszonyt látunk, aki eltökélte, hogy utánamegy az általa hitt igazságnak. Nem mániákusan hisz benne, hanem észérvek alapján, miközben kénytelen belátni, hogy az ő észérvei egy másik nézőpontból nem látszanak, és nem számítanak” – írja a színésznő játékáról.

„Kern András a karakter testi esendőségére épít. Olyan ez a Lionel, mint akit ez a másfajta klíma, ami Kaliforniában fogadja, nem csupán intellektuálisan, de fizikailag is meggyötörne. Folyamatosan küzd a levegőért és a fizikai talpon maradásért, utóbbi nem mindig sikerül neki. Ő a kevésbé alkalmazkodóképes és kevésbé életerős kettejük közül” – fogalmaz a Kern András által játszott figuráról, hozzátéve – „A történet és a karakterek logikája is ezt diktálja, de mintha Kern András ettől függetlenül is átengedné a főszerepet Hernádi Juditnak, anélkül azonban, hogy ez megbillentené az előadás egyensúlyát”. 

„Valló Péter rendezése nem dimenzionálja túl a darab lehetőségeit, de ezeken a lehetőségeken belül jóval többet ad egy szórakoztató vígjáték flott lebonyolításánál. Meglátjuk-e az igazságot, ha olyan embertől/oldaltól érkezik, akit nem becsülünk? Mennyire homályosítja el a látásunkat a saját egónk? Képesek vagyunk-e a saját nézőpontunkon kívül másokét is figyelembe venni? Mi a valódi és mi a hamis? Ezeket a kérdéseket nem lehet elégszer feltenni. Jó, ha erre egy szórakoztató előadás is vállalkozik. Két ilyen színésszel pedig a hosszú széria és a siker is garantáltnak látszik” – fejezi be kritikáját.

A Mezei Néző bloggere is a darab adta lehetőségek korlátjaiból indul ki, és Turbuly Lillához hasonló következtetésre jut az előadás kapcsán. „Amit látunk nem egy rendkívül különleges színpadi remekmű, nem fogjuk a hatására megváltoztatni az életünket, viszont pontosan azt kapjuk, amit várnánk: az IGAZI Hernádi Juditot és az IGAZI Kern Andrást láthatjuk együtt játszani, nagy összhangban. Vannak (egészen hosszúnak tűnő) pillanatok, amikor a nézőt egészen lenyűgözi a két színész játéka, akik ugyan megtartják saját egyéniségüket is, de mégis elhihető nekik az átváltozás”.

„Feltárulnak a szereplők életének múltbeli traumái, ezek feldolgozásának nehézségei, amelyek esetleg nekünk is ismerősek lehetnek, még akkor is, ha mi, a Belvárosi Színház nézői sem ennyire mélyen, sem ennyire magasan nem állhatunk, mint ők. A humor sokat segít, jól jön most is. Szórakoztató színház, fájdalomcsillapítónak kiváló, és a megtekintés idejére biztosan kikapcsol a hétköznapi életünkből, és néha már ez is jól esik” – fogalmaz az előadás működőképessége kapcsán. 

Írásában kitér Valló Péter rendező hasonló munkáira is: „Valló Péter jegyzi az előadást rendezőként és tervezőként is. Jól állnak neki az ilyen típusú igazi színészdarabok, észrevétlenül tudja segíteni a művészeit abban, hogy működjenek a karakterek, és ne tűnjön megrendezettnek az, amit látunk. Látszólag könnyű a feladat, de akinek van tapasztalata, hogy mi lesz egy hasonló műből, amikor a rendező ráerőltet valami darabidegen megoldást, az tudja értékelni a munkáját”.

A blogger is szóvá teszi a két egymástól fényévekre lévő világot, ám ezek találkozása kapcsán bizakodóbbnak érzi az előadást: „Ami megfoghat minket ebben, és a két külön világot ütköztető más előadásokban úgyszintén: a két nagyszerű színész által felcsillan mégis a remény, hogy ezek az egymástól egészen különálló univerzumok mégis érintkezhetnek, sikerül őket egyformán értékesnek-érdekesnek bemutatni, és ezzel mintha a szerző és a magyar alkotói csapat egyaránt azt üzenné, hogy de igen, történhetnek csodák is az életünkben, reményt adnak. Ezek után nem kizárt az sem, hogy valaki három dollárért vett egy eredeti Jackson Pollock képet, ha nem is valószínű”.

„Az előadás tényleg azt adja, amit ígér és ami elvárható, most a papírforma érvényesül, semmi rendkívüli nem történik, előre tudható, hogy jó esténk lesz” – ajánlja végül jó szívvel a produkciót.

Az előadás legközelebb május 20-án, 25-én és 30-án, valamint június 1-én látható a belvárosi Színházban, minden alkalommal este 8 órai kezdéssel. 

További kritikák az előadásról

Pótszékfoglaló - Csatádi Gábor: Itt most minden hamis?

Stephen Sachs kétszereplős komédiáját, a Valódi hamisítványt Valló Péter rendezte a Belvárosi Színházban ragyogó, igazan hamis és  hamisan valódi előadássá. Ebben segítségére volt Hernádi Judit és Kern András. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

Hernádi Judit és Kern András jutalomjátéka a Belvárosi Színházban
Hernádi Judit: „Semmiért nem érdemes vetkőzni színpadon”
Hernádi Judit: „Attól is féltem, hogy kiröhögnek”
A félelem tényleg megeszi a lelket, vagy csak megnevettet? - kritikai szemle
Hernádi Judit nyerte el a Psota Irén-díjat
A nap fotója – Az oroszlán karácsonya (Az oroszlán télen)