Fejes Ádám: „Csak ennek van értelme, gyerekekkel foglalkozni!”

A MU Terminál vezetője mesél a kezdeményezésről és a legfiatalabbakkal való közös táncmunkáról.

A MU Terminál Kortárs Táncműhely 2014. januárja óta már gyermekek számára is lehetőséget biztosít, hogy a tánc iránti készségeiket professzionális környezetben fejleszthessék. A műhelyben dolgozó koreográfusok segítségével a fiatalok táncszínházi előadásokat is színpadra visznek. Az intézmény számára kiemelten fontos, hogy a gyerekek és a felnőttek számára is élvezhető és követhető előadást hozzanak létre sok koreográfiával és remek zenékkel. 

oberczian_marton_foto3.jpgFotók: Oberczián Márton

A MU Terminál: Pinokkió Cirkuszi Meséje áprilisi premierje után május 19-én újra látható volt a MU Színházban. Fejes Ádám az intézmény vezetője és a darab rendezője mesél a darabról, a MU Terminálról és magáról a táncról.

2005 szeptembere óta vezeted a MU Terminált, ahol komoly szakmai irányítás alatt készülő profi előadásokat visztek színpadra. Mi késztetett arra, hogy elindítsd ezt a csapatot?

A MU Terminál indításakor úgy éreztem, hogy kevés igazi lehetősége van fiatal koreográfusoknak és táncosoknak arra, hogy megmutatkozzanak, hogy nyugodt, biztonságos környezetben alkothassanak. Leszták Tibor, a MU Színház akkori vezetője a kezdetektől támogatott, ösztönzött arra, hogy valamiféle társulati formába öntsem azt a rengeteg alkotói és oktatói energiát, amelyet akkoriban hordoztam magamban.

Ma már kézenfekvőnek tűnik, hogy valaki létrehozzon egy olyan alkotóműhelyt, amely fő célja, hogy fiatal, még el nem ismert, de már a pályán egy ideje mozgó, bolyongó alkotókkal dolgozzon, és olyan a pályájuk legelején álló táncosokkal hozzon létre önálló színpadi műveket, amelyeket erre alkalmas színházi környezetben mutatnak be, de ebben az időben az én kezdeményezésem még úttörőnek számított Magyarországon.

Kezdetben mi volt a motivációd, mik voltak a fő céljaitok a Terminállal?

Nagyon jó produkciókat létrehozni fiatalokkal, megmutatni a szakmának, hogy kell egy hely, ahol tényleg meg lehet tanulni a szakma csínját-binját. 

oberczian_marton_foto.jpg

TerMini néven gyermekeknek tartotok kurzusokat, egészen kicsi koruktól kezdve. Miért tartod fontosnak, hogy már óvodás korban is megismerkedjenek a gyerekek a tánccal és az abban rejlő lehetőségekkel?

Nem tartom fontosnak, egyszerűen jónak tartom. Ami fontos szerintem az az, hogy a gyerekek egy olyan közösségbe járhassanak, ami tényleg működik és ehhez nagy segítség a tánc és színházi nevelési módszer, mert egyszerre kötött és szabad formákkal dolgozik, és ha valaki eltalálja a megfelelő arányt, akkor a rendszer önmagától jól működik. A gyerekek belső késztetéseiből fakadó igényeik találkoznak a feladatok, játékok nyújtotta lehetőségekkel. Ráadásul úgy érzem, hogy igazából csak ennek van értelme... gyerekekkel foglalkozni! Annyira feltöltő és annyira jó, hogy az ember maga is jobbnak, értékesebbnek érzi magát, ezáltal egy pozitív spirálba kerül és csak pörög felfelé.

Milyen tapasztalataid vannak, hogyan fejlődik egy gyerek kapcsolata tánccal az óvodától kezdve egészen kis gimnazista koráig?

Kinek hogy! Teljesen egyénfüggő. Néha az az érzésem, hogy mi felnőttek azt szeretnénk hinni, hogy a gyerekek például a fenti kérdés viszonyában kategorizálhatóak és bizonyos struktúrák bizonyos korú gyerekekre általában igazak lehetnek. Ha egyetlen egy valódi tapasztalatom lehet ezzel kapcsolatban, akkor az, hogy általában nem igazak. Ezt a szó legszorosabb értelmében értem. Tényleg nem lehet általánosítani, mert korosztályon belül is akkora elmozdulások vannak gyerek és gyerek között, hogy ahhoz képest a korosztályok egymáshoz viszonyított viselkedés struktúrái nem is különböznek annyira.

Persze korosztályonként bontjuk a gyerekeket, de például sokszor érzem úgy, hogy kisebb korban könnyebben köteleződnek el a gyerekek a tánc iránt, mert ekkor még mindenben a romantikát élik meg. Például, ha egy 4 éves kislány kijön az első órájáról, simán kijelenti, hogy Ő most már táncművész akar lenni, és ezt komolyan is gondolja. Az, hogy mi (felnőttek) ezt viccesnek tartjuk, az az ő szemszögéből lényegtelen. Természetesen, ha ugyanezt egy olyan gyerek jelenti ki magáról, aki már hosszú évek óta jár foglalkozásokra és 16 éves, akkor már persze komolyan kell venni, pánikolnak is a szülők ilyenkor rendesen, én pedig mosolyogva és hátradőlve tudom, hogy ekkor sem eszik még olyan forrón a kását!

Hogy látod, mit jelent a tánc egy nyolc, és mit egy tizennégy éves gyereknek?

Ha szereti csinálni, akkor ugyanazt, ha pedig nem szereti csinálni, akkor is! Ha szereti, akkor energiával tölti el az érzés, hogy koordinálja a testét. Kevesen tudják, de a koordinált mozgás annyira jó érzéssel tölti fel az embert, hogy az már függőséget is okozhat. Bármilyen korra igaz ez, ezért tényleg csak azon múlik, hogy az a gyerek szeret-e táncolni, vagy inkább szorongást kelt benne a közösségben való lét. A korkülönbség ezért inkább csak olyan szempontból érdekes, hogy minél idősebb valaki, annál több figyelmet és egyre komplikáltabb koordinációs képességet lehet elvárni tőle, de ha jók a foglalkozások, akkor a gyerekek nem élnek meg különbségeket a saját tánchoz fűződő viszonyukban, ahogyan haladnak a korral. 

oberczian_marton_foto1.jpg

Áprilisban mutattátok be Pinokkió Cirkuszi Meséje című előadásotokat. Kiknek és miért ajánlanád az előadást?

Mindenkinek, és főként azért mert nagyon jó!

Hogy történt a téma, illetve a műválasztás? Miért és hogyan esett a választás a Pinokkióra?

Ebben az esetben túl hosszú volt ez a döntési folyamat. Sokáig azt képzeltem, hogy egy saját magam által kitalált mesét fogok színpadra állítani, melynek középpontjában egy a vándorcirkuszi világban létrejövő úgymond Rómeó és Júlia történet lesz. Mindig azon töröm a fejem, hogyan lehetne olyan sztorikat, meséket találni, amelyek szabadon nyújtanak lehetőségeket szerepek és feladatok kiosztására. Így jött az elképzelés, hogy saját történetet hozzak létre, amelyet úgy alakítok, ahogyan kedvem tartja és a gyerekek által létező lehetőségeim engedik. Végül úgy éreztem, hogy nagyon nehéz lesz a szülőkön kívül más gyerekeket, családokat, iskolákat elcsábítani egy olyan előadásra, amely semmihez nem köthető és meg kell előlegezni az alkotó felé a bizalmat.

Amikor az ember egy ismert meséhez nyúl, akkor ez a bizalom, a mese ismertsége miatt már adott valamennyire, utána már csak jól kell gazdálkodni ezzel a megelőlegezett bizalommal. Mivel a cirkuszi világ vonzott abból a szempontból, hogy azt a saját elképzeléseim mentén alakíthatom, formálhatom olyanná, amilyennek én szeretném, és egyszerre tud nagyon színes és szürke lenni, egyszerre bravúros és közhelyes, tehát annyi ellentétes érzelem, helyzet alakítható ki, amennyi csak jól esik és közben végig hiteles maradhat az ábrázolás. Ezért döntöttem úgy, hogy egy sztár mesét ötvözök egy cirkuszi helyzettel. Így született meg a Pinokkió Cirkuszi Meséje című darab.

Te személy szerint miért szereted ezt az időtlen gyerek mesét? Mit jelent számodra Pinokkió története?

Nyilván mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a mese rengeteg szimbólummal és üzenettel bír. Ezek ecsetelésébe most nem mennék bele, mert a választáskor nem a mese mély mondanivalója érdekelt, inkább a karakterek gyerekek által történő jó megjeleníthetősége a színpadon, valamint az, hogy a mese alapüzenete nem változik meg attól, hogy a konkrét eseményeket teljesen áthelyeztem más helyszínekre. Fontos volt, hogy egy a gyerekek és a felnőttek számára is élvezhető és követhető előadást hozzunk létre sok koreográfiával és remek zenékkel. Ez sikerült! :)

(Forrás: MU Színház)

Kapcsolódó cikkek

„Közösséget építünk”