Gyereknap a Hatszín Teátrumban

Az ingyenes gyereknapi program során színházi előadások mellett fellép Gryllus Vilmos is, az előcsarnokban pedig cicabábot lehet készíteni.  

Gyereknapi programokkal várja a családokat május 26-án a Hatszín Teátrum. Az ingyenes nap programkínálatában egészen reggel kilenctől délután három óráig találhatnak kulturális programokat kicsik és nagyok. Az előcsarnokban lufihajtogató bohóc, csillámtetoválás és arcfestés, korlátozott számban cicabáb készítés és más kézműves programok várják az érdeklődőket. A BOOKR Kids jóvoltából mesetableteket is kipróbálhatnak a gyerekek. 

ctsz_szcipellok_3.jpgSzéttáncolt cipellők (forrás: Hatszín Teátrum)

Reggel kilenctől a Manócska Társulat előadását lehet megtekinteni, Kerekítő manó és a pókhálófüggöny címmel. Majd 10 órától Barna Zsombor vásári bábjátékára várják az érdeklődőket, amelyben Vitéz László menyecskét keres.

A gyerekdalok mestere és a kicsik kulturális szórakoztatásának ikonikus alakja, Gryllus Vilmos is fellép ezen a napon a Hatszínben, koncertje 11 órakor kezdődik. Déltől a Mese Tv mindenkinek, fél egytől pedig meth Luca bábművész Terka mesék című előadása folytatja a programot. 

A Móra Könyvkiadó, a Mese.tv és a Hatszín Teátrum nyereményei is várják azokat a gyerekeket, akik Horváth Lili interaktív foglalkozásán vesznek majd részt 13 órától. 13:30-kor pedig a Coincidance Táncszínház Széttáncolt cipellők című előadásából láthatnak részleteket a gyerekek és felnőttek.   

Kérdezz a Rossmann Védőnőjétől egész nap! Akiknek betegséggel, étkezéssel vagy alvással kapcsolatban lenne kérdése, Gellérthegyiné Edit a Rossmann Védőnője szívesen segít a kisbabákat, vagy gyermeket érintő kérdésekben. Sőt, bébiételt és bio termékeket is lehet kóstolni a helyszínen.

(Forrás: Hatszín Teátrum)

süti beállítások módosítása