A végzet asszonya az M Studio színpadán

Barta Dóra rendezésében készül az M Studio legújabb produkciója. A Danse Noir című táncelőadást június 8-án mutatják be Sepsiszentgyörgyön.

Barta Dóra rendező-koreográfus nevéhez az M Studio két korábbi produkciója fűződik, 2012-ben A pert, 2014-ben pedig a García Lorca háza című előadást rendezte a társulatnál. 

dansenoir_probafoto_barabaszsolt_02.jpgBarta Dóra a Danse Noir próbáján (fotók: Barabás Zsolt)

A most készülő Danse Noir című előadás a negyvenes évek „fekete szériáját”, a film noir világát idézi meg, amelyben a bűnügyi történet középpontjában egy végzetes nőalak áll. Mindegyik történet mögött felfedezhetünk egy másik, sokkal régebbi történetet, hiszen a Femme Fatale alakja végigkíséri az európai kultúra történetét.  Az erotikus és érzéki csábítás, mely a nők alakjához tapad a Biblia óta, az intellektuális férfit a végzet asszonya karjaiba taszítja, ezzel újra zsigeri lénnyé változtatja, megfosztva józan ítélőképességétől.

A danse noir ezt a végzetes „táncot” mutatja be, korokon átívelve, Ovidius és Hésziodosz mitologikus történeteit vetítve a ma emberi viszonyaira. Számtalan apró történet bukkan fel, sok szarkazmussal és iróniával, hiszen férfi és nő „sötét” viszonya évezredek alatt mit sem változott. A végzet asszonyának megítélése azonban nem lehet egyoldalú: egy-egy feketével festett történetben mindig ott van a férfi, aki ugyanúgy hibás, mint a bűnösnek kikiáltott nő.

Barta Dóra pár éve mutatott be egy, a népszerű amerikai író, Bret Easton Ellis művei alapján létrehozott előadást, a Danse Noir ennek szellemében halad tovább, mintegy az előző rész folytatásaként. Az előadás szövegírója Almási-Tóth András, fénytervezője Katonka Zoltán. Előadják: Bajkó László, Deák Zoltán, Gáll Katalin, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László és Veres Nagy Attila. 

dansenoir_probafoto_barabaszsolt_01.jpg

A premierre június 8-án, pénteken este 7 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban, a produkció június 12-én, kedden este 7 órától is megtekinthető. Az előadás 14 éven aluliak számára nem ajánlott.

A bemutatót követően június 9-én Târgoviștére utazik a társulat, ahol a BABEL Nemzetközi Színházi Fesztiválon vesznek részt. A fesztiválon két évvel korábban A tenger című előadást mutatták be, idén pedig a To_R című produkcióval kaptak meghívást. A Frenák Pál rendezésében készült előadással június 10-én, vasárnap délután 6 órától, a Tony Bulandra Színház nagytermében lépnek színpadra.

(Forrás: M Stúdió)

süti beállítások módosítása