Hamarosan kezdődik a ZA-KO fesztivál

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon (ZA-KO) tíz kortárs előadást mutatnak be július 1. és 8. között.

A ZA-KO programja a kortárs magyar szerzők műveire épül, a fesztivál történetében idén először színházi produkciók – köztük sci-fi játék, kortárs krimi, komédia, gyermekelőadások – és a koncert programok mellett táncelőadással is várják a közönséget: az Aukció című kortárs táncelőadást Gergye Krisztián adja elő július 7-én.

krisztian_gergye_aukcio.jpg       Gergye Krisztián az Aukció előadásban (forrás: Trafó)

A nyitóelőadás a Rejtélyes viszonyok című krimi lesz. A fesztivál második napján Kortalan kortárs címmel rendeznek szépirodalmi estet: az első felvonásban Herczeg Adrienn, Járó Zsuzsa kortárs műveket (esszéket, novellákat) ad elő, a második felvonásban Szily Nóra beszélget színésznőkkel és meglepetés vendéggel.

A fesztivál díszvendége lesz Németh Ákos író, aki felolvasó-színházi előadás keretében Zalaegerszegen mutatja be Shakespeare művének új fordításában az Othello című drámát.

A fesztiválprogramban szerepel a Bocs, félrement! című vígjáték, Kurt Vonnegut azonos című novellája alapján színre viszik az Isten hozott a Majomházban! című sci-fi játékot. A Loveshake – az élet összeráz című előadáson közismert dalok és izgalmas koreográfiák segítségével mutatják be egy kapcsolat történetét. 

9.jpgSzabó Győző és Rezes Judit a Loveshake előadásában (fotó: Horváth Judit)

A gyermeket két előadással várják: bemutatják a Vitéz László menyecskét keres című bábjátékot, a Boribon muzsikál elnevezésű koncerten pedig Marék Veronika szövegére komponált dalok hangzanak el. A fesztivált Tordai Teri és lánya, Horváth Lili szereplésével egy színházi darab, a Nőkből is megárt című produkció zárja július 8-án.

A ZA-Ko fesztivál előadásain többek között Hirtling István, Kovács Patrícia, Szabó Győző és Rezes Judit lép színpadra.

(Forrás: MTI)