A Tamási Áron Színház két előadása is bemutatkozik Kisvárdán

A Bocsárdi László által rendezett Alice és a Sardar Tagirovky által színpadra vitt Chioggiai csetepatéval vesznek részt a 30. jubileumi Kisvárdai Színházi Fesztiválon. 

A június 22. és 30. között megrendezésre kerülő fesztivál tizenöt határon túli előadást szemléz a versenyprogramban, de mellettük a Nemzeti Színház, az ExperiDance és az egri teátrum előadásai is szerepelnek a programkínálatban. A Tamási Áron Színház egyfajta díszvendége lesz a jubileumi találkozónak, élén Bocsárdi László igazgató-főrendezővel, akinek a művészi pályáját egy kiállítás is bemutatja majd.  

alice3.jpgAlice (fotók forrása: Tamási Áron Színház)

Június 21-én este 7 órakor díszmeghívott előadásként, külső helyszínen, a Debreceni Csokonai Színház színpadán kerül bemutatásra a Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján, a sZempöl Offchestrával közösen létrehozott Alice című produkció. 

Az egymásba fűzött képtelenségek atmoszféráját megőrzi a szöveg, ezek a körben forgó mondatok mint mérföldkövek vezetnek az úton. Mindegyik mérföldkő egy kérdés, egy reflexió a megértés felé vezető úton: Az vagyok-e ma, aki tegnap voltam? Lehet-e valóság az álom? S annak bitorlója vagy elszenvedője vagyok? Van-e ma a tegnap és a holnap közt? Ki vagyok a nevem nélkül? Merre van, ahová el kell jutnom? Megérthetem-e ezt? Mi az az ez? Az úton bolyongó Alice (Korodi Janka) egymást váltó, különböző szituációkba bonyolódva, rendre efféle kérdésekbe botlik. Pedig csak egy gyerek. Vagy mégsem?” – írta Becsey-Imreh Noémi

chioggiai_8.jpgChioggiai cstepaté

Június 23-án délután 6 órától a versenyelőadások kategóriájában a Carlo Goldoni Chioggiai csetepatéját tekintheti meg a fesztivál közönsége a Művészetek Házában. „Goldoni ítélkezésektől mentesen vezet minket végig egy varázslatos mesén, ahol nincs finomkodás és udvariaskodás. Érzékeljük a nemek közötti feszültségeket, magunkra ismerünk, és elkezdjük megérteni, hogy semmivel sem vagyunk okosabbak náluk. Ráismerünk, hogy ugyanúgy küzdöttünk saját magunkkal, mikor a szexualitással, a szerelemmel ismerkedtünk. Ebben a csetepatéban egyikünk sem szent, mindenkit mozgatnak a vágyak és az ahhoz kapcsolódó félelmek. Melyikünk ne félne attól, hogy nem fog tartozni senkihez?" – mondta a darabbal kapcsolatban Sardar Tagirovsky, az előadás rendezője.

(Forrás: Tamási Áron Színház)

süti beállítások módosítása