„Az erőszak mindig is jelen volt, nem hiszem, hogy most sűrűbb lenne”

László Lili, Vilmányi Benett színészek és Fehér Balázs Benő rendező beszéltek a beszláni túszdrámát feldolgozó Mi és ők című előadásról. 

Tompos Kátya, az idei év háziasszonya az előadások kapcsán arról beszélt, hogy milyen fontos és jó, hogy a beszláni túszdrámáról szóló darab is bekerült a válogatásba. Ő akkor, 2004-ben szinte percről-percre kísérte figyelemmel az eseményeket. Ti is gyerekek voltatok akkor. Van róla személyes emléketek? 

Vilmányi Benett: Nincsen róla akkori emlékem. A három évvel korábbi 2001-es New York-i terrortámadás sokkal erősebb nyomot hagyott bennem. Arra nagyon emlékszem. Beszlánnal a színdarab kapcsán találkoztam.

László Lili: Érdekes volt arra gondolni, hogy az akkori gyerekek körülbelül annyi idősek, mint mi. Ők is a kilencvenes évek elején születtek. A tragédia után nem sokkal készült egy dokumentumfilm, amiben a gyerekek beszéltek az érzéseikről. Eszünkbe jutott, milyen érdekes lenne megkeresni őket, hogy most, felnőtt fejjel hogyan emlékeznek vissza minderre.

Vilmányi Benett és László Lili az előadás próbáján (fotók: Takács Attila)

Fehér Balázs Benő: A BBC nem sokkal a túszdráma után készítette el a Children of Beslan című dokumentumfilmet, amiben a túlélő gyerekek beszélnek a tragédiáról.  Carly Wijst, a darab szerzőjét is ez a film inspirálhatta. Mi is sokat tanultunk abból, hogyan beszélnek a gyerekek. Kevésbé a traumatizáltságuk látszott, mint inkább a büszkeség, hogy őket kérdezik. Tudjuk, hogy ők tényleg ott voltak, hogy milyen borzalmakat éltek át, és nézőként fájdalmas szembesülni a tényszerűségükkel, az önreflexiójuk hiányával. Két felnőtt máshogy mesélné a történetet, értelmezni akarná, figyelne arra, hogy milyen színben tűnik fel előttünk, hogy milyen hatást gyakorol ránk.

Bíró Bence fordításában készült el a színdarab szövegkönyve. Az eredeti mű is színdarabnak íródott?

Vilmányi Benett: Az eredeti mű ifjúsági drámának, színpadra íródott. A dokumentumfilmet használta alapul, csak a filmhez képest kicsit ki van könnyítve.

A ti előadásotok egyáltalán nincs megkönnyítve. Sőt…

Fehér Balázs Benő: Pengeélen kell táncolnunk, hogy ne legyünk hatásvadászok, de hatástalanok sem. A téma és a szöveg csábítja a színészt a szomorúságra, az általános tragédia-játszásra. Az volt a legfontosabb, hogy konkrét feladatokat találjunk, folyamatosan meghatározzuk a beszélők és a nézők viszonyát. Milyen hatást akar elérni a nézőkben a gyerek? Legritkábban akar megríkatni, inkább érdekességet közöl, vagy pontosan akarja illusztrálni a történteket.

Fehér Balázs Benő a próbán

Melyik az erősebb hatású, a film vagy Wijs szövege?

László Lili: A film sokkal erősebb, keményebb. Látod az iskola romjait, azokat a gyerekeket, akikről tudod, hogy ott ültek bezárva. A dokumentumfilmbe bevágták a terroristák mobiltelefonnal készült képeit, felvételeit is. Látod a túszul ejtettekről készült képeket. Arról is beszéltünk, milyen lehet 1148 ember bezárva egy tornaterembe. Iszonyú szűken. Látod a filmen, ahogy egymásra préselődnek, érzed a zsúfoltságot. Hátborzongató.

Színészileg hogyan készültök? Mi kell ahhoz, hogy ti ketten elhitessétek a zsúfoltságot, a fogyó levegőt, a félelmet? Kipróbáltátok, hogy milyen a tűréshatáron túl kibírni például a szomjúságot, az éhezést?

Vilmányi Benett: Sokat gondolkodtunk ezen. Nagyon nehéz, mert felfoghatatlan, ami történt.

László Lili: Benő kérte, hogy próbáljuk ki, milyen az, ha nem iszunk sokáig. Mesélt egy osztálytársáról is, aki egy szerep miatt napokig nem aludt, hogy kipróbálja, milyen. Mi ezeket végül nem csináltuk meg.

Fehér Balázs Benő: A darab jelenideje, hogy a két gyerek éppen meséli a történteket, eljátsszák, hogy elájulnak, eljátsszák, hogy kiszárad a torkuk, hogy émelyegnek, hogy pisilniük kell. Tehát itt is meg kellett találnunk az arany középutat az illusztráció és fiziológiailag pontos ábrázolás között. Azt szeretnénk, hogy az előadás azt a benyomást keltse, hogy minden elemét a gyerekek találták ki. Mintha a két gyerek rendezte volna. Saját eszközeikkel – legó figurák, fonalak, lufik – prezentálnak.

László Lili

Kevés díszletet használtok. Az egyik jelenetben piros fonallal egy sűrűn behálózott teret hoztok létre. Elképesztően nehéz ezt pontosan megcsinálni. Több mint színészi feladat.

László Lili: Ezzel foglalkoztunk a legtöbbet. Iszonyú sok időt és energiát vett igénybe már a fonal kiválasztása is. Hogy ne szakadjon, rugalmas legyen, jól látszódjon.

Vilmányi Benett: Ez volt a legtöbbet próbált jelenet. Mindig az adott térben derül ki, hogyan lehet ott a befonalazást megcsinálni. Mintha a gyerekeknek kéne mindig kitalálni, hogyan csinálják meg.

László Lili: Nagyon esetleges. A Jurányiban, a próbateremben már ezerszer megcsináltuk, de mindig máshogy jön ki. Nagyon nehéz része az előadásnak.

Lili és Benett, idén végeztetek a Színművészetin. Rengeteg szerepben láttam már mindkettőtöket. A tehetség mellett mennyire kellenek a véletlenek, a mentor osztályfőnökök, és még sok minden egyéb?

Vilmányi Benett: Én hiszek abban, hogy kell hozzá tehetség is, de a szerencse is nagy faktort jelent. Az első színpadi főszerepemet úgy kaptam meg Benőtől, hogy látta az összes vizsgaelőadásunkat, és annak alapján keresett meg. 

Vilmányi Benett

Nem ez az első közös munkátok, összeszokott hármas vagytok.

Fehér Balázs Benő: Lilivel A fura című előadásban, és a Balekban dolgoztunk együtt, utóbbit idén csináltuk Nyíregyházán. A Mi és őkkel ez a harmadik, és mindhárom más jellegű anyag volt. Benett párszor beugrott a Tajtékos napok című előadásba, ami négy éve megy az egyetemen, és tavaly főszerepet játszott A játékosban, amit a Radnótiban próbáltunk. Így, hárman együtt most dolgoztunk először.

László Lili: A mostani próbafolyamatnak különösen jót tett, hogy már ismertük egymást, hogy egy nyelvet beszélünk. Hogy ezeket a köröket ki lehetett hagyni.

Voltak olyan határok, akár rendezőként, akár színészként, amiket át kellett lépnetek?

Fehér Balázs Benő: Vannak olyan részek, ahova lélektanilag nem könnyű eljutniuk, vagy nem annyira kellemes, és fizikailag is nagyon megterhelő, miközben ez nem szabad, hogy látszódjon rajtuk. Nagyon kemény lehet csinálni. Lehet, hogy szemérmesebben adtam volna ilyen jellegű feladatot, ha nem ismerem őket.

Vilmányi Benett és László Lili

Terrorakciókról szinte minden nap hallunk. Ez a darab a konkrét eseményen túl mennyire szól a mindennapok fenyegetettségéről, a saját felelősségünkről?

Vilmányi Benett: Szerintem az írót is a konkrét történet foglalkoztatta. Az erőszak mindig is jelen volt, nem hiszem, hogy most sűrűbb lenne. Egy ilyen téma minden színházi embert izgat, és az a jó, ha a színdarabban erről a konkrét dologról beszélünk.

Az interjút Marton Éva készítette.

(Forrás: Szentendrei Teátrum)

Kapcsolódó cikkek

Júliusban indul a nyári színházi szezon Szentendrén
Tompos Kátya: „Én is ebben a kettős identitásban élek”
Olyan, mint a rakott palacsinta