A 42. hét - Itt az új Pintér Béla-bemutató

2012. szeptember 27. csütörtök, 13:59

A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik  a Pintér Béla Társulat új darabja, melynek bemutatóját tartják szeptember 28.-án, a Szkéné Színházban.

Néhány független alkotóval ellentétben én még mindig nem építettem menekülő utat, biztonságot jelentő kapcsolatrendszert ezekre a sikerekre. Az én színházam elsősorban ebben az országban szólal meg, a magyar nézőknek szól, ide kötnek a gyökereim. De lehet, hogy valójában egy sámlin állok, amelyet bármikor kirúghatnak alólam. Akkor a hivatásom kötélként funkcionál majd. Szorító érzés. (Pintér Béla a 168 órának)

A darabról:

Hősünk azonban nem egy születendő gyermek vagy édesanyja, hanem egy szülész-nőgyógyász: Dr. Virágvári Imola. Gyász, szerelem, hit, hitetlenség, jó és rossz döntések keverednek életének eme kilenc drámai hónapjában. Minden döntésének meglesz a következménye, a darab végén pedig kiderül, hogy mit hoz a 42. hét: születést vagy halált.

pinter

Pintér Béla az új előadásról:

Az új darabhoz egy drogériában kaptam az első inspirációt, ahol egy a hátizsákomban cipelt kütyü miatt bejelzett a lopásriasztó. Betereltek az irodába, s csak kínos inzultus után mehettem a dolgomra. Ehhez jöttek újabb helyzetek, amelyek kapcsán elgondolkodtam: mi lehet az a hivatás, amelyben végzetessé válhat, ha művelőjét akadályozzák annak gyakorlásában? Az új darab címe: Negyvenkettedik hét. A születést megelőző kilenc hónap utolsó hete. De nem a születendő gyermek vagy az édesanyja a főhőse, hanem egy szülésznőgyógyász doktornő.

Ez egy sorsdráma. Egy középkorú asszony lelki kálváriáját követjük végig. Férjének váratlan halála után, a teljes szomorúság, kilátástalanság állapotában szerelmi kapcsolatba kerül egy férfival, aki teljesen felforgatja az életét. Sok abszurd és komikus helyzet lesz benne, de nagyobb hangsúlyt kap a tragikum: egy igazi hősnő, hivatásáért élő nő szenvedéstörténetébe pillanthatunk bele. A darab nem aktuálpolitikai ihletettségű, de lehet, hogy sokkal fájdalmasabban és mélyebben szól a valóságról.

pinter2

Csákányi Eszeter a darabról:

Csákányi Eszter a darab címéről szólva az MTI-nek elmondta, hogy a történet, amelynek középpontjában az általa megformált Dr. Virágvári Imola áll, abban a 42 hétben játszódik, amely a fogantatástól a születésig eltelik.
A darab egy szülésznő kálváriája, szenvedéstörténet, annak szépségeivel és fájdalmaival együtt. A történetben megjelenik a halál, a szerelem és a hivatástudat. Arról is szól a darab, hogy mennyire fontos, hogy az ember olyan hivatást válasszon, amelyre rendelve van - tette hozzá a színésznő.
Csákányi Eszter elmondta, hogy később kapcsolódott a munkába, egy ideje próbált már a társulat, amikor csatlakozott, így bő egy hónapig dolgozhattak együtt az előadáson. "Minden tapasztalatom, energiám, erőm kellett ehhez. Ennyire rövid idő alatt ilyen nagy szerepet még életemben nem csináltam meg" - fogalmazott a színésznő.
Mint elmondta, a történet nem folyamatos - mivel kilenc hónapot mutat be - blokkokat látunk, ezért nehéz volt a szerep különböző fázisait, a különböző stációk erősségét megtalálni.
A rendezőről, Pintér Béláról szólva elmondta: maximalista és nagyon tudja, hogy mit akar. Tisztán látja az olvasópróbán, mit akar megvalósítani a színpadon.pinter3 "Nagyon régóta vágytam egy ilyen erős csapatmunkára" - mondta Csákányi Eszter. Mint felidézte, a próbaidőszak hasonlított a korábbi társulataival, a kaposvári színházban, a Katonában és a Krétakörben való munkáihoz, például a maximalizmust, a próbaidő minden másodpercének kihasználását tekintve, és abban, hogy az előadások középpontjában mindig aktuális kérdés felvetése áll.
Csákányi Eszter hozzátette, hogy régóta követi Pintér Béla és Társulata munkáját, csaknem minden előadásukat látta. "Álmaimban mindig ott volt, hogy szeretnék velük dolgozni, csak soha nem mertem jelét adni ennek" - fogalmazott, megjegyezve, hogy láthatták ugyanakkor kíváncsiságát, érdeklődését munkájuk iránt. "Megérett a helyzet arra, hogy mi együtt dolgozzunk" - vélekedett a színésznő.
Az Imola szerepét alakító Csákányi Eszter mellett Thuróczy Szabolcs, Pintér Béla, Roszik Hella, Friedenthal Zoltán, Enyedi Éva, Stefanovits Angéla, Quitt László, Szakonyi Györk és Hajdú Rozi játszik a darabban. Az előadás zenei vezetője Kéménczy Antal, a dramaturg Enyedi Éva, a jelmeztervező Benedek Mari.

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.