“Mindent szabad, ha igaz” – Villáminterjú Tengely Gáborral

2016. január 17. vasárnap, 08:00

Január 16-án a Jurányiban tartja közös bemutatóját a HOPPart Társulat és a Vaskakas Bábszínház. A csúnya kacsa Hans Christian Andersen A rút kiskacsa című meséje nyomán, Kolozsi Angéla szövegkönyvének felhasználásával készült. Tengely Gábor rendező ennek kapcsán adott interjút.

 

 csunya kacsa

 Fotó: Borovi Dániel

 

Gyerekként szerettél bábszínházba járni?

Nagyon utáltam, egyetlen bábelőadást láttam egész gyerekkoromban, arról is ki kellett vinni, mert annyira sírtam. A bábfilmeket se szerettem, a tévében látott Vitéz Lászlótól például rémálmom volt, hogy jön egy piros ember, aki megver és utána meghalok.

 

Mikor támadt fel a szerelem a bábszínház iránt?

A Kolibri Színház stúdiójában: az első félévben, az alapozásnál még úgy éreztem, hogy ez nagyon gagyi, hogy nem erre gondoltam, amikor színházat akartam csinálni, aztán a második félévben, amikor egyre több kreatív feladatot kaptunk és elkezdtünk megismerkedni a különböző bábtechnikákkal, elkezdtem élvezni a dolgot. Az ott töltött harmadik évben pedig, amikor a Színművészetin kiírták a bábszínész szakos felvételit, már teljesen egyértelmű volt, hogy ez az én utam.

 

Számomra úgy tűnik, hogy bábszínésznek lenni sokkal nagyobb szabadság, mint prózai színésznek, hiszen nagyon sokféle szerepben – alkattól függetlenül – kipróbálhatják magukat.

A bábszínészet nagyon sokszínű foglalkozás, de sokkal több alázat is kell hozzá, hiszen például van, amikor hárman mozgattok egy bábot és te csupán a láb vagy, viszont ahhoz, hogy a karakter életre keljen, mindhárom mozgatóra egyformán szükség van. A prózai színészekkel ellentétben bábszínészként többet játszhatsz gyerekdarabokban, amelyek sokkal nagyobb teret engednek a képzeletnek és a kreativitásnak, jobban el lehet szakadni a realitástól. Valóban, egy bábos esetében a külső nem bír olyan nagy befolyásoló erővel, és akár vokálisan is sokféleképpen lehet torzítani. A műfaj megengedi, sőt, néha kifejezetten kívánja a túlzásokat képzőművészetben és színészi játékban egyaránt. A bábszínház nyújtotta szabadságot akkor is magammal viszem, amikor emberszínházat csinálok: először néha furán néznek rám a prózai színészek, aztán megörülnek, hogy ezt is, azt is lehet. Szerintem mindent szabad, ha igaz.

 

 csunya kacsa 2

Fotó: Borovi Dániel

 

Gyerekként azért nem szerettem én sem bábszínházba járni, mert az előadások mindig valamilyen tanmesén alapultak és mindig mindenki valószerűtlenül szép volt bennük.

Az önmagában való szépséget butaságnak tartom, azonban lehet olyan darab, amihez szükséges ez a bizonyos szépség, mert mondjuk annyira mocskos az anyag, hogy azt jól tudja ellenpontozni, vagy mert kifejez valami olyat, amit felpiszkálja néző rokon- vagy ellenszenvét. A pedagógiai célzatú bábjátékot tűzzel-vassal üldözöm, gyerekként is kimondottan zavart, ha megmondták, hogy mit kell gondolnom, tennem. Szeretném azt hinni, hogy demokráciában élünk, ahol megtanulunk bizonyos alapokat, majd összerakjuk a saját normáinkat és utána azokat mérlegelve gondolkodunk. A gyerekdarabok legfontosabb célja, hogy gondolkodni tanítsanak, nem pedig az, hogy a fejünkbe véssék, mit KELL gondolni, vagy hogyan KELL helyesen cselekedni.

 

A felnőtteknek szóló előadásaidban – például a Csongor és Tündében vagy Az iglicben – is fontos szervezőelem a mese és a mítosz.

A mese nem egyenlő azzal, hogy gyerekeknek való. Ha megnézel egy valóban jó, igaz és problémafelvetést tartalmazó gyerekelőadást, akkor azt ugyannyira fogod élvezni te is. Utálom, amikor megcsonkítanak egy mesét, amikor bizonyos részeknél bekötik a gyerek szemét: én például a kiherélt Grimm-meséken nőttem fel, sokáig nem tudtam, hogy a Hamupipőkének valójában nem a boldog házasság a vége, hanem, hogy odamennek a galambok a lányhoz, hogy „Szia Hamupipőke, tök jó, hogy megint találkozunk, nagyon szép a ruhád! Mit csináljunk ezzel a két görénnyel és a mostohaanyáddal, aki a legbunkóbb a világon?” „Vájjátok ki a szemüket!” – jön a válasz, és a galambok kivájják a szemüket, itt a vége, fuss el véle. Az eredeti Grimm-mese nem arról szól, hogy aki nagyon sokat szenved, az végül megkapja a boldogságát, hanem nekem például az igazságról: hogy forr benned a düh,de visszafojtod és a végén az a kérdés, hogy érdemes-e bosszút állni a sérelmekért. Ez egy Kill Bill történet, és ez mennyire szuper már!

  

csunya kacsa 1

 

 Fotó: Borovi Dániel

 

Milyen kérdést jártok körül A csúnya kacsa című gyerekelőadásban, melyet a HOPPart Társulat és a Vaskakas Bábszínház közös produkciójaként mutattok be a Jurányiban, január 16-án.

Az eredeti Andersen-mese arról szól, hogy van valaki, aki beleszületik egy társadalmi közegbe, ami kitaszítja magából, mert más. Ezután a hősünk megpróbál különböző társadalmi színtereken érvényesen viselkedni, és rátalálni a saját identitására, végül ez nem sikerül neki és meghal. A történethez tartozik egy nagyon furcsa happy end, ami nekem kissé cinikusan hat, hiszen egész életében azzal támadták a főszereplőt, hogy rettenetesen ronda, majd végül a társadalom által kanonizált szépséggé: hattyúvá válik. (Persze, mindaddig szép egy hattyú, amíg úszik a vízen, de nézd meg a szárazföldön, hogy megy!) Ez a történet kisiskolás kortól kezdve mindenkinek szól, hiszen mire iskolába megy a gyerek, már túl van a második sokkon, az óvodában már megtapasztalta a csoporthoz való tartozást, majd iskolába menet a váltás, az új közösségbe való beilleszkedés nehézségeit is. Az adaptációnk legnagyobb vállalása, hogy ez a kis furcsaság, a mi “csúnya kacsánk” a mai Magyarországra születik. Olyan szereplői lesznek az előadásnak, melyekben a felnőttek pontosan felismerik, hogy melyik szomszédjukról van szó, a gyerekek pedig azonosítani tudnak egy-egy típust. Igyekeztünk megtalálni minden helyzet igazságát, és szerintem sikerült ezt az egészet rengeteg humorral nyakon öntenünk, így ki tudjuk nevetni a önmagunkat, a világunkat, a szomorúságot.

 

Miért csúnya és nem rút ez a kacsa?

Bár hűek maradtunk Andersenhez, azt éreztem, előfordulhat, hogy a néző mást várna el a mese elolvasása után az előadástól, mint, amit lát. Másrészt sokkal érthetőbb így a cím: én mondjuk gyerekként nem tudtam elképzelni, hogy mitől rúd ez a kiskacsa… Nem utolsó sorban pedig az új cím picit érzékelteti, hogy a költőiségből lehoztuk a mesét a földre, abba a világba, ahol élünk.

 

Adott az utolsó kérdés: lesz az előadásban bábozás?

Fölöslegesnek éreztem most ezt ezzel megterhelni, nem is kívánta az anyag, ráadásul a HOPPart prózai és zenés színészekből áll, ez a fő profiljuk és ezt várják tőlük az emberek. Persze nem tudom meghazudtolni magam és hasonlítani fog a bábszínházra – abból a szempontból, hogy rengeteg stilizáció lesz az előadásban, a figurák pedig nagyon viccesre, elrajzoltra sikerültek.

 

Az interjút készítette: Antal Klaudia

juranyihaz.hu

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.