Felzengő állomások - Könyv jelenik meg a Radnóti Színház 30 évadáról

2016. január 21. csütörtök, 08:00

Az 1985 óta Radnóti Színház néven működő Nagymező utcai teátrum elmúlt 30 évadát egy, a színház történetét személyes hangú visszaemlékezéseken, interjúkon, kritikarészleteken és rengeteg fényképen keresztül megidéző kiadvánnyal ünnepli meg.

 

A kötetet Tarján Tamás színháztörténész, színházkritikus szerkesztette Győrei Zsolt író, drámatörténész közreműködésével, tervezője Szüts Miklós festőművész. A könyv a Radnóti Színház és a Magvető Kiadó közös gondozásában jelenik meg. A könyvet zártkörű esemény keretében mutatják be január 22-én, pénteken 15:00-kor a Radnóti Színházban.

 

Radnoti

Fotó: budapest-foto.hu

 

Bálint András a kötetről:

 

Ez a könyv harminc színházi szezon története.
Harminc boldog évet töltöttem a Radnóti Színház élén.
Színészkollegák, rendezők, íróbarátaim, kitűnő munkatársaim idézik föl –akárcsak Radnóti Miklós a felzengő (párizsi metró)állomásokat – gyötrelmes sikereinket, dicsőséges bukásainkat. Az aranykorokat és küzdelmeket, a színházi ünnepeket és a dolgos hétköznapokat.
Interjúk és fotók, emlékezések és kritikák, személyes vallomások és tárgyilagos esszék.
Ajánlom azoknak, akik sokat jártak a Nagymező 11-be, de azok is olvashatják, akik nem voltak nézőink: ebből a könyvből megismerhetik a Radnóti Színház kalandos harminc évadját.

 

Felzengo allomasok borito

 

Részletek a könyben olvasható visszaemlékezésekből:

 

Várady Szabolcs, költő, műfordító
Színészi karrieremet a csúcson kezdtem, Luciferként. Az Úr hangját Bálint András adta. A nézőteret az ő Mambó magnójának a mikrofonja helyettesítette. Elsősök voltunk a József Attila Gimnáziumban. Szerepeltünk költőkként is együtt, az osztály faliújságján. Ő a költészet iránti vonzalmát mentette át a versek mondásába, én a színészi ambícióimat éltem ki ugyanebben, de közben a Mambó magnó Radnóti Színházzá nőtte ki magát.

 

Kerekes Éva, színész
Nekem a Radnóti az első meghatározó hét évet jelenti az egyetem elvégzése után. Biztonságos, jó hangulatú, közös gondolkozású hely volt, csupa fiatal erővel, szellemiséggel. Önfeledt, élménydús, tanulságos időszak, rengeteg igazi feladattal. Bálint Andris terelgetett, Valló Péter rendezgetett elsősorban bennünket. Bőséges figyelmet, erős szakmai vértezettséget, emberi megbecsülést kaptam tőlük. Még ma is kitart az a többlet. Köszönöm az élményt, a megszámlálhatatlan előadást, bulikat, barátságokat, mindent.

Jordán Tamás, színész, színházigazgató
Az Amit szívedbe rejtesz szakmai életem talán legjelentősebb munkája. A Szabad-ötletek jegyzékét nagyon szerettem volna előadni, és a „fülhallgatós” technikával sikerült a legdurvább mondatokat is úgy interpretálni, mintha egy őszinte gyónás részei lettek volna. A Radnóti kis színház, így nehezen volt érthető, minek ide fülhallgató. Előadás közben sokszor láttam a színpadról, hogy a nézők leveszik a fülest, és ellenőrzik, nélküle mennyire hallható/ érthető a beszédem. Ilyenkor hátat fordítottam nekik és az addiginál is halkabban mondtam a szöveget, hogy megbizonyosodjanak az adott technika elkerülhetetlenségéről és művészi szükségességéről.

 

Kárpáti Péter, drámaíró
1987. augusztus végén volt életem első olvasópróbája. Szingapúr, végállomás. A rendező: Verebes István. A szerző egy huszonhat éves idióta. Az egyik főszereplő, Csákányi Laci bácsi teljes szövegtudással érkezett. Megdöbbentő volt, ma már el se hinné senki, hogy létezhet ilyen. Laci bácsi elkezdte rekedt hangon fejből üvölteni, krákogni, motyogni, kész volt a szereppel. Csak egy a probléma: hogy nyáron teljesen átírtam a darabot, Laci bácsi a régi példányt tanulta meg. Nem érdekelte. Ha már egyszer megtanulta, nem tágított: végig egy másik darabot próbált, és egy másik darabban szerepelt a bemutatón is. Huszonnyolc éve volt, minden pillanatára emlékszem.

 

radnoti 2

A Radnóti Színház 2015/16-os társulata

 

Szervét Tibor, színész
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy bajusz! Ezt a nagy bajuszt Asztrov doktor részeges, különc alakja viselte, és bizony a Radnóti Színházban. Szervét Tibor orra alá ragasztották estéről estére. Volt ott egy nagy férfi–nő jelenet, egy viharos majdnem-csók, melyet szenvedély vezérelt. És Jelena-Söptei Andrea két kezében tartotta Asztrov doktor arcát, majd, hogy a kísértésnek ellenálljon, elkapta azokat a szép kezeket! És benne maradt a szép kezekben a nagy bajusz!  Szervét Tibornak hirtelen rengeteg tennivalója akadt. Egy: nem nevetni. Ez nagyon-nagyon nehéz volt. Nem is sikerült! Kettő: visszaszerezni a bajuszt. Ez se volt könnyű, mert Andrea a háta mögé rejtette a kezeit, azokból kellett pánikszerűen kicsavarni. A saját bajuszát! Úgy, hogy mindeközben ott ültek a nézők, és mindent láttak!  És akkor még nem is meséltem el, milyen volt, mikor az Anconai szerelmesekben Schell Judit a legszebb piros magas sarkú cipőjében megcsúszott a színpadon egy kisebb véletlen víztócsában, és hanyatt esett, hogy csak néztünk...

 

Schell Judit, színész
Abból a szempontból kifejezetten örülök, hogy 42 éves vagyok, mert így részese lehettem a Radnóti azon korszakának, amikor egy évadon belül két olyan remek előadás is született, mint a Ványa bácsi és az Anconai szerelmesek. Csodálatos inspiratív időszak volt. És nem csak az eltelt idő szépíti meg az emlékeimet. Az Anconai szerelmesek kellemes időutazás volt, mind a néző, mind a színészek számára. Ami nekem még esténként megcukrozta a lekvárt, hogy lejthettem egy szambát is Szervét Tibivel. A Piros Kisszoknyámban!

 

Tasnádi István, drámaíró
A Radnótihoz nézőként több közöm van, mint szerzőként. Legnagyobb élményem a Nem félünk a farkastól színpadán Csomós Mari. Tanulmányt lehetne (kéne) írni arról, milyen eszközökkel, milyen tempókkal, hangsúlyokkal, testbeszéddel formálta meg a szinte végig részegen handabandázó feleség alakját, és mindezt úgy, hogy közben végig érezhető volt, hogy ez egy nagy bajba került, jobb sorsra érdemes, intelligens és érzékeny nő szenvedéstörténete. Amit ott akkor láttunk, az a színészet magasiskolája volt, azt hiszem. Azért is vagyok annyira boldog, hogy a Spam operettben írhattam egy szerepet Csomós Marinak.

 

Csizner Ildikó, néző
Nekem ez a színház Schell Juditot magasba repítette a Ványa bácsiban. Nekem ez a színház Szervét Tibornak megmutatta színeit és árnyait. Nekem ez a színház Kováts Adélt olyan színésznővé érlelte, akinek mindent elhiszek. Nekem ebben a színházban Bálint András úgy beszélt Radnótiról, mint még soha senki. Nekem ennek a színháznak csöppnyi színpadán Schneider Zoltán elismerésre méltó nagy utat járt be. És örömömet lelem abban, ahogy Wéber Kata vagy Petrik Andrea színészi eszköztára terebélyesedik. És jó látni, amikor Keres Emil és Bálint András együtt építkezik. És elszorul a szívem, hogy Koós Olgát vagy Miklósy Györgyöt már nem szólítják színpadra sosem. Ez a színház az ízlésem szerint való. A kezdetektől a Baráti Körébe tartozom. S ha egy barát kéri, gondolkodás nélkül melléállok. Most már néha mellé is ülök. A több évtizednyi élmény mellett már egy szék is ideköt.

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.