'A jelen a legfontosabb' - Nagy-Kálózy Eszter és az 50 év

Villáminterjú

2016. február 11. csütörtök, 09:03

50. születésnapja alkalmából Eöri Szabó Zsolt készített villáminterjút a színésznővel.

 

Ariel, a légi szellem, Shakespeare A vihar című darabjában egyszer csak eltűnik a szemünk elől, a Nemzeti hatalmas színpadának mélységes mélyén, majd, az egész egy szempillantásnak tűnik, karnyújtásra a nézőktől bukkan fel újra. Mint egy varázslat. Nagy-Kálózi Eszter Schwajda György rendezéséban lépett először az „új” Nemzeti színpadára.

 

Emlékszel erre a bravúros pillanatra?

Gondolod, hogy bravúros volt?

 

Bizony...

Arra emlékszem, hogy állandóan a süllyedőkben járkáltam, mint valami sötét erdőben, az aktuális platómat keresve, amin majd újra felemelnek a színpadra. Olyan volt, mint egy labirintus, aminek a falai fel-le jártak, folyamatosan az járt a fejemben, hogy ezt valahogy meg kell úszni. De arra nem emlékszem, hogy milyen gyorsan kellett átmennem egyik helyről a másikra.

eszter1
Nagy-Kálózy Eszter - Ariel

Végül is a varázslat a fontos, az pedig megtörtént estéről-estére.

Szerettem az előadást, de tényleg nem emlékszem a részletekre, egyébként is bennem mindig a jó dolgok maradnak meg. 

 

Aztán a Bánk bán következett. Milyen emlékeket őrzöl erről az előadásról?

Az nagyon izgalmas előadás volt. Rengeteg olyan kép van még mindig a fejemben, ami egy életen át viszi az embert. Fantasztikus partnerem volt a László Zsoci, vagy emlékszem a táncunkra a Trill Zsolttal, aztán Anna jeleneteire a két Zsolttal (Kubik Anna, László Zsolt, Trill Zsolt). Horváth Csaba koreográfiái fantasztikusak voltak. Különleges és újszerű volt az előadás tere például. Nekem akkor volt 16 éves a nagylányom, az osztálya jött nézni az előadást..., kicsit tartottam tőle, hiszen nem könnyű befogadni egy gyereknek a Bánk bánt, de ő is azt mondta, hogy ez nagyon jó volt. Különösen a tér, a mozgások újszerűsége ragadta meg, segített neki megérteni az előadást. Érdekes előadás volt, sajnáltam, hogy viszonylag korán be kellett fejeznünk.

eszter2
Trill Zsolttal 2008-ban a Bánk bán egyik jelenetében  |  Fotó: Kaiser Ottó

Igen, és utána számodra nagyjából 10 év szünet következett a nemzetis pályafutásodban.

Ahogy Schwajda darabjait Jordán Tamás lecserélte, elfogytak a szerepeim. Tamás kínált egy feladatot, de szerintem azt ő sem gondolta komolyan, én pedig egy kis gondolkozás után azt mondtam neki, hogy szívesen tovább lépek, mert érzek magamban annyi energiát, erőt, hogy dolgoznék többet és többfélét. Az az igazság, hogy ezt a mai napig nem tisztáztuk, pedig sokszor találkoztunk azóta. De a lényeg, örülök annak, hogy így történt, nagyon fontos időszaka lett ez az életemnek. Egyébként sose bánom azt, ha valamit meglépek, fordítva inkább.

 

Most mi éltet, immár újra a Nemzetiben?

Mostanában én nagyon jól vagyok. Akkor is, ha sok kérdés marad bennem egy-egy előadás kapcsán. Péládul a Szindbádban játszott szerepemmel kapcsolatban sem tudtam még mindent megfejteni. Ami nem feltétlenül baj, egyebek között azért, mert folyamatosan arra késztet, hogy foglalkozzam vele, hogy keressem a válaszokat. Ez már a harmadik évadom, és azt érzem, hogy kezdek ebbe a családba belekerülni, megismertem ki, hogyan gondolkozik. Szeretem azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom. Nagyon szeretem a Szentivánéji álmot, a Fehér felhővel is csak az a problémám, hogy nagyon ritkán tudjuk játszani, pedig az egy színésznek a „halálfélelem”. Nem feltétlenül azért, mert egy hatalmas anyagot nehéz így életben tartani. Inkább azért, mert a folyamatos játék során születhetnek meg azok az új, érett gondolatok a szerepekkel kapcsolatban, amelyek végül jobbá tesznek egy előadást.

eszter3
Szentivánéji álom, partnere Horváth Lajos Ottó  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Örülök, hogy jól vagy, és sok boldogságot kívánok születésnapod alkalmából! Szabad érdeklődni, hogyan ünnepeltetek?

Képzeld, Péter (Rudolf Péter) elrabolt. Fantasztikus volt! Beültetett az autóba, elvitt Ausztriába. Salzburgban és környékén sétáltunk hatalmasakat a hóban, napsütésben. Elképesztő tájakon jártunk, folyamatosan az járt a fejemben, milyen kár, hogy a három gyönyörű gyerekünk nincs velünk. Aztán egyszer csak bementünk egy étterembe és ott vártak minket, óriási csokor virággal. És ez nem minden. Péter összegyűjtött vagy harminc óra felvételt a közös életünkből, amit soha nem láttunk, mert ellopták a filmfelvevőnket, nem tudtuk min lejátszani. Családi, színházi pillanatok, amelyekről nem is tudtam, hogy még megvannak. Csodálatos volt nézegetni a felvételeket, jó volt látni magunkat, a boldogságunkat.

 

Van-e szülinapi kívánságod?

Számomra a jelen a legfontosabb. A jelent szeretem a legjobban ezért azt szeretném, hogy mindig legyen bennem annyi erő, vágy, ambíció, hogy tartalommal tudjam megtölteni az eljövendő jelen-pillanatait.

 

Szerző: eosz

Forrás: nemzetiszinhaz.hu

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.