Darvas Iván

a témát nyitotta: biga | 2004. március 26. péntek, 02:00


új hozzászólás

#251

lorenzo | 2013. december 29. vasárnap, 16:58
simple forum | Mennyei páholy

Az előbb írtam Pécsi Sándor topicjába, a karácsonykor műsorra tűzött Liliomfi kapcsán. Most Darvas Iván előtt hajtom meg a fejelemet.

Korának legnépszerűbb színésze volt, hatalmas színházi és filmsikerekkel a háta mögött. Bebörtönözéséig a Madách Színház tagja volt, majd, mikor újra színpadra engedték, rövid ideig Miskolcon, aztán a József Attila Színházban, és végül a Vígszínházban játszott.

A Liliomfival már a Madáchban találkozott az 50-es évek elején. Akár hiszitek, akár nem, nem ő volt a címszereplő, hanem "csak" Gyuri pincért játszotta. A címszerept, - akkor a kettős szerposztás divatját éltük, - Ladányi Ferenc és Bakay Lajos játszották. Ladányi eredetileg a Nemzeti Színház tagja volt, de két főszerepet eljátszott a Madách Színház tagjai elöl, az egyik volt a Liliomfi, a másik pedig Rómeó .Azrán a Néphadsereg Színházat igazgatta, majd ismét a Madách következett, ekkor már az igazgatói székben találjuk Ladányit. (Ne értsetek félre, én nem irigylem tőle ezt a szép karrioert, csak csendesen jegyzem meg, hogy ezt nem a tehetségével, hanem a politikai szereplésével érte el. A háta mögött Rákosi hadnagyának nevezték.) A másik Liliomfi, Bakay Lajos, már 45 előtt népszerű filmszinész volt, kedves fiatal srácokat alakított, pl. A szűz és a gödölye és a Május c. filmekben.

Mariska Tolnay Klári és Kelemen Éva volt. (Ez volt Tolnay utolsó fiatal lány szerepe.) Kamillát Dajka Margit (aki éppen Bakay Lajos élettársa volt ezekben az években) és Soltész Annie alakították. Szilvay Professzor - ha jól emlékszem - Kemény László volt.

Érdekes, jó előadás lehetett.

válasz erre

#250

Trebitsch2 | 2012. szeptember 11. kedd, 19:20

Ez egy nagyon eltalált lemez volt, 1983-ban jelent meg a Pepita hanglemez kiadó gondozásában.

Örömmel látom, hogy felkerült a youtube-ra is, ha nem is olyan régen, valószínűleg kevesebben is ismerik, ismerték Darvas Ivánnak (pontosabban: a Darvas-Adamis-Másik hármasnak)  ezt a munkáját.

 

http://www.youtube.com/watch?v=5IdyGWhxDJ0

 

...de nem bírom megállni, hogy a fentiek kapcsán ne szóljak Adamis Annáról, a dalszövegek írójáról, akit talán kicsit el is felejtettünk, pedig ezek a lentiek is az ő nevéhez köthető szerzemények:

http://www.youtube.com/watch?v=8-19HzJRfMY

 

http://www.youtube.com/watch?v=bXf6oBZxfCo

 

http://www.youtube.com/watch?v=sEUsISE7F7I

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

válasz erre

#249

lorenzo | 2012. február 20. hétfő, 14:43
simple forum | Mennyei páholy

Még egy szép kép ebből a csodáalos filmből, ami sokunk számára nagy és maradandó élmény, Nem véletlen, hogy ez a film "benne van" a budapesti 12-ben.

A képen Darvas Iván és Bara Margit.

Darvasnak ez már a sokadik filmje volt, Bara Margitnak a második, Kolozsvárról áttelepülése óta. (Első filmje a Szakadék volt.)

válasz erre

#248

lorenzo | 2012. február 20. hétfő, 14:40
simple forum | Mennyei páholy

Csak nem hagyott nyugodni: miért nem rendezett többet Fehér Imre?  Sajnos, nagyon fiatalon hunyt el, 49 éven krorában, 1975-ben. Életének utolsó évében is rendezett, ekkor forgatta Bertha Bulcsu forgatókényvéből a Tűzgömbök c. fuilmjét. Ez előtt viszont 8 év szünet volt, mert utolsó előtti filmje - Harlekin és szerelmese - 1967-ben készült. Igaz, közben dramaturg, forgatókönyv író volt, tehát szakmai tudását próbálta hasznosítani a filmgyár, de ez mégsem rendezés.

A képen a két főszereplő, Vilma, a tisztalelkű kis cselédlány, és az aranyifjú újságíró, aki "bakaruhában", mint vasárnapi katona, szédíti ezt a csodálatos kis virágszálat.

válasz erre
előzmény: lorenzo #247

#247

lorenzo | 2012. február 20. hétfő, 14:23
simple forum | Mennyei páholy

A valóban nagyszerű szereposztás mellett ne feledkezzünk meg a rendezőről és a rendezésről sem.

A filmet Fehér Imre rendezte, ez volt az első rendezése és máris remekművet alkotott. A nagyszerű felvételek, a film sajátos atmoszférája, a kiváló rendező (és a nagyszerű operatőr) érdeme.

Nagy kár, hogy Fehér Imre pályafutásának további részében nem tudott hasonló minőségű filmet alkotni.

Emlékeim szerint viszonylag keveset rendezett. Életének utolsó periódusában nem juthatott műterembe. Vajon miért?

válasz erre
1 hozzászólás | előzmény: Piros_ #246

#246

Piros_ | 2012. február 19. vasárnap, 11:49

Ez a film azon ritka esetek egyike, amikor a film sokkal jobb, mint az eredeti novella. Nem csoda, ilyen szereposztással!

 

M1:   Vasárnap (Február 19.) 13:05  

M2:   Vasárnap (Február 19.) 21:00    

Bakaruhában

fekete-fehér, magyar romantikus dráma, 92 perc, 1957

rendező: Fehér Imre
író: Hunyady Sándor
szereplő(k): 
Darvas Iván (Sándor)
Bara Margit (Vilma)
Pécsi Sándor (Bodrogi)
Lázár Mária (Bodroginé)
Korompai Vali (Bodrogi Pirike)
Márkus László(Újságíró)
Barsi Béla (Kontra)
Szirtes Ádám (Jakab János)
Csikós Rózsi (Szubrett)
Balázs Samu (Őrnagy)

 

Lírai szerelmi történet a tízes évekből. Sándor, a helyi lap szerkesztője, hétköznapjait biliárddal, udvarlással tölti, vasárnaponként katonai szolgálatban van. Egy vasárnap délután - bakaruhában - megismerkedik a szép cselédlánnyal, Vilmával, akinek azt hazudja, hogy ő egy parasztgazda fia. A lány őszintesége, tisztasága azonban annyira megbabonázza, hogy a kalandból szerelem lesz, ám Sándor képtelen elmondani az igazat. Vilma csak a háziúrnál tartott estélyen érti meg, hogy milyen csúfos játékot űzött vele.

válasz erre
1 hozzászólás

#245

Piros_ | 2011. szeptember 19. hétfő, 23:50

Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című Makk Károly- film ma este az m1-hez bilincselt.

A csodálatos Darvas Iván és Psota Irén ismét bizonyított, hogy minden műfajban emlékezetest tudtak nyújtani. (A film különlegessége, hogy a pár perces epizódszerepekben is a korszak sztárjait lehetett látni).

A port.hu-n ma este egy gyerek azt írta a film alá, hogy nem is gondolta, hogy ilyen jó filmek készültek a 60-as években!

válasz erre

#244

lorenzo | 2011. május 11. szerda, 09:08
simple forum | Mennyei páholy | Darvas, Bánki

Off, off . Nem a Halál a sekély vízben c. filmhez akarok hozzászólni, de csak így tudtam belépni. off

Egyébként a film meséje, ill. az alapszituáció nagyon hasonlít Elbert János halálához, melynek részletes kibontása megtalálható Ungvári Tamás: A védelem tanuja c. könyvében.

 

Nagyon lent van Darvas Iván topicja. Pedig sokunk egyik legkedvesebb színésze volt, akinek színészi és emberi nagyságát annak is el kell ismerni, aki - valamilyen okból kifolyólag - nem szerette Darvast.

Én máig emlékszem Sartre Altona foglyai c. darabjában nyújtott kiváló alakítására. A 60-as évek végén láttam a Vígszínházban, és előtte Szegeden. Érdekes, hogy ezt a drámát azóta sem játszották, pedig talán a legnagyszerűbb darab, ami a német nácik lelkivilágával foglalkozik.

Darvas partnerei Bánki Zsuzsa (a képen) és Pap Éva voltak.

Pap Éva a 60-as évek végén a Vígszínház sztárja volt, nagyszerű alakításokat nyújtott, klasszikus és modern drámákban egyaránt. Legalább egy tucat filmben játszott, nagyon népszerű volt.

Aztán egyszer csak eltűnt.... Vidéken itt-ott "előfordult", néha főszerepben, néha kisebb szerepben.

Olvastam valahol, hogy egyszer arra a kérdésre vagy megjegyzésre, hogy milyen ismerős, ki is ő, - így válaszolt: Valamikor Pap Éva voltam.

válasz erre
előzmény: Anett1988 #243

#243

Anett1988 | 2011. március 26. szombat, 15:44

Halál sekély vízben
magyar politikai dráma, 100 perc, 1994

 

Vetítik: április 6. (szerda), 21:00, Duna TV

 

rendező: Gyöngyössy Imre, Kabay Barna
forgatókönyvíró: Gyöngyössy Imre, Petényi Katalin
zeneszerző: Bíró Zoltán
operatőr: Jankura Péter
vágó: Nagy Mária, Petényi Katalin

 

szereplő(k):
Anna Romantowska (Mária)
Bodnár Erika (Mária hangja)
Michael Marwitz (Tibor)
Szakácsi Sándor (Tibor hangja)
Jan Englert (Dobos)
Bács Ferenc (Dobos hangja)
Darvas Iván (Kozlov)
Zenthe Ferenc (Feri)
Kaszás Géza (Gábor)
Tahi Tóth László (Komlós)

 

 

A politikai dráma ötlete a közelmúlt megválaszolatlan kérdései alapján született. Tibor, a sikeres kémikus, harci gázok semlegesítésén dolgozik. A magyar belügyi szervek és a KGB egyre nagyobb érdeklődést tanúsít a tudós iránt. Amikor Tibor nem egyezik bele, hogy nekik dolgozzon, megölik, testét pedig a Balaton sekély vizében hagyják. A rendőrség a nyomozás során megállapítja, hogy a férfi öngyilkos lett. 1991-ben Tibor fia hazatér az Egyesült Államokból. A fiú arra számít, hogy az új rendszerben lehetősége lesz kideríteni az igazságot, és a saját szakállára nyomozni kezd. Hamarosan a holtestét megtalálják a Dunában.

 

válasz erre
1 hozzászólás

#242

eros | 2011. február 10. csütörtök, 10:52
simple forum | Mennyei páholy
Darvas Iván és Gálffi László Az Equus c. dráma főszerepeiben. Nagy siker volt. (A Pesti Színház játszotta, állandóan telt házak előtt.)
válasz erre

#241

Anett1988 | 2011. február 8. kedd, 14:19

Darvas Iván és Agárdy Gábor alkotásai a Kabaré 24-en (Mikroszkóp Színpadon)

Február 18-án újabb Képmutatók a Kabaré 24-ben: Agárdy Gábor ikonjai, Darvas Iván portréi, Verebes István krétarajzai és Miskovics Róbert fotói.

További részletek:

http://www.mikroszkopszinpad.hu/tartalom.php?id=1275

válasz erre

#240

eros | 2010. október 31. vasárnap, 16:02
simple forum | Mennyei páholy

Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám.
És őszi éjszakán gondolj reám
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyattfeküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.

Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül;
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal - búdul vagy élvedül -
elméd mire gondolni kényszerül;
de éjszaka rám gondolj egyedül.

Halld meg a mozdonyfüttyökön is át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád
megenyhülést, ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomorúság,
fájásig nyomod homlokod falát.

A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s - álmomban, s álmom után,
tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám
és őszi éjszakán gondolj reám
és téli éjszakán gondolj reám

válasz erre

#239

lms | 2010. október 30. szombat, 20:24
Páskándi Géza: Vendégség című drámájának 1972. évi előadását közvetíti a Duna tévé holnap este 20.05-kor.

Dávid Ferenc - Básti Lajos

Socino - Darvas Iván

Rendező: Várkonyi Zoltán

 

válasz erre

#237

Anett1988 | 2009. szeptember 3. csütörtök, 22:41
A Port.hu információi szerint szept. 6-án (vasárnap) elmarad az előadás az m1-en.
válasz erre
előzmény: Anett1988 #236

#236

Anett1988 | 2009. augusztus 22. szombat, 12:58

Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása

színházi felvétel, 1985

 

Vetítik: szeptember 6. (vasárnap), 15:45, m1

 

rendező: Marton László

 

szereplő(k):

Darvas Iván

Ruttkai Éva

Hernádi Judit

Lukács Sándor

Koncz Gábor

Szilágyi Tibor

Reviczky Gábor

Szakácsi Sándor

Miklósy György

Gálffi László

Andai Györgyi

 

 

Vígszínház

 

Bulgakov Moliére életének utolsó, nagy kalandjába csomagolta saját írói-művészi kálváriáját. A drámaíró-színigazgató élvezi XIV. Lajos, a Napkirály kegyét, ám a Tartuffe bemutatója után sötét intrikák következtében imádott felesége elhagyja, a király elfordul tőle, sőt életére is törnek. 

válasz erre

#235

kao | 2009. június 25. csütörtök, 00:12
simple forum | Mennyei páholy

Iván napon (is)

szeretettel gondolok

Darvas Ivánra,

az alábbi szép verssel.

Mihail Eminescu : S ha ág dobol az üvegen...

S ha ág dobol az üvegen
és megremeg a nyárfa,
mintha jönnél lábujjhegyen
s én ülök várva, várva.

S ha tó vizébe kábítón
a csillagfény aláhull,
mintha zsongulna száz kínom
és minden megvidámul.

S ha sűrű fellegek közül
a hold lenéz a földre,
a lelkem benned üdvözül
és rád gondol örökre.

válasz erre

#234

Trebitsch | 2009. március 20. péntek, 21:06
Kedves Szullo!

Nagyon kérlek, nehogy még véletlenül is félreérts, mert elhiszem, el kell hinnem, hogy biztos okod lehet megválni Darvas aláírásától, pontosabban pénzzé tenni azt, amit..., és itt gondolkodtam el kicsit a lenti hirdetéseden.
Szóval..., én nem tudom, mennyit is ér valójában - a hirdetõtõl teljesen függetlenül - egy Darvas Iván aláírás?
...vagy csak én érzem talán rosszul is és tévesen, hogy ennyire (ki)fordult napjaink világa??
válasz erre
előzmény: szullo #233

#233

szullo | 2009. március 20. péntek, 13:30
Sziasztok!

Anyagi okok miatt kénytelen vagyok megválni a Darvas Ivántól kapott autogrammomtól. Ha valakit érdekel: 06303438637. 2000 Ft-ot szeretnék kapni érte.
válasz erre

#232

lms | 2009. január 6. kedd, 22:36
Január 10-én szombaton az M2-n Sakk, Kempelen úr! 1. rész

Lasker professzor - Darvas Iván
Kempelen Farkas - Sinkovits Imre

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=9151272&i_where=1&i_where_tv=1
válasz erre

#231

CC | 2009. január 3. szombat, 01:28
jan. 1. Kossuth Rádió (a hangtárban még elérhetõ)
21.04-21:56 Rádiószínház
Lepketánc
Karinthy Frigyes színmûvének rádióváltozata
Szereposztás: Génius - Darvas Iván, Argus, az Akadémia elnöke - Ajtay Andor, Délia, a lánya - Vass Éva, Audax, író - Ráday Imre, Rhinal, egyetemi tanár - Kõmíves Sándor, Corpades, vezérezredes - Greguss Zoltán, Copax, szolga - Nagy István, Gemma - Balogh Zsuzsa
Dramaturg: Nyerges András
Rendezõ: Török Tamás (1969)
válasz erre

#230

spagyi | 2008. november 3. hétfő, 02:47
simple forum | Mennyei páholy
Az Új Gilgames c. film plakátja
válasz erre

#229

LMS | 2008. október 10. péntek, 00:52
Október 10-én pénteken az M2-n 18.10-kor Mestersége színész - Darvas Iván.
válasz erre

#228

Anett1988 | 2008. június 29. vasárnap, 19:36
Szia Iva!

Igen tudom. Véletlenül elírtam a hsz-t, és már csak akkor vettem észre, amikor elküldtem.

Elnézést!
válasz erre
előzmény: #

#227

iva | 2008. június 29. vasárnap, 00:19
Köszönöm, kedves Anett1988, bár még nem tudom, le tudom-e tölteni valamikor. Csak meg akartam jegyezni, hogy ez mozifilm.
válasz erre
előzmény: #

#226

Anett1988 | 2008. június 28. szombat, 13:39
Sziasztok!

Hoztam Nektek valamit:

Gerolsteini kaland

fekete-fehér magyar romantikus vígjáték, 96 perc, 1957

rendezõ: Farkas Zoltán
író: Jacques Offenbach
forgatókönyvíró: Kolozsvári Andor, Szinetár György
zeneszerzõ: Patachich Iván
operatõr: Hildebrand István
vágó: Nagy László

szereplõ(k):
Darvas Iván (Martin)
Házy Erzsébet (Antónia)
Kiss Manyi (Klotild)
Feleki Kamill (Bumm)
Tímár József (Ál-Bacca)
Lázár Mária (Anasztázia)

Az elõadás letölthetõ innen: http://www.data.hu/get/366624/info_Gerolstein.rar
válasz erre

#225

nefelejcs33 | 2008. június 24. kedd, 13:27
Boldog névnapot Neki Odafent!
válasz erre

#224

Sch | 2008. június 14. szombat, 22:45
Ma lenne 83 éves... :(
Isten Nyugosztalja!
válasz erre

#223

rozsa1986 | 2008. június 3. kedd, 10:40
Hihetetlen, hogy már egy éve nincsen közöttünk!!! S mégis, olyan messzinek tûnik az az egy évvel ezelõtti reggel, mikor a volt magyartanárnõm (peda-gyakorlat okán tartott órám elõtt!!) említette, hogy hallottam, hogy meghalt Darvas Iván... Latinovits után a leg-leg-leg... színészem, rettenetes, hogy nincsen!
válasz erre

#222

gabri54 | 2008. május 10. szombat, 18:59

#221

CC | 2008. április 15. kedd, 19:52
Premier, 2007. október-november

Darvas Ivánra emlékezve

SZÖVEG: KERTÉSZ IMRE
FOTÓ: KELETI ÉVA

Még emlékszem: a háborút követõ években létezett egy ma már csak a legendáiban élõ színház Budapesten, a Várkonyi-féle Mûvész Színház. Fõként modern darabokat játszottak itt, olyanokat, amelyek a háború alatt és miatt addig nem juthattak el Magyarországra: Anouilh Euridikéjét, Cocteau Rettenetes szülõkjét, az Estére jó barát érkezik címû francia ellenállási darabot (a szerzõjére nem emlékszem), s éppen Sartre Zárt tárgyalását kezdték el próbálni, amikor a kommunista hatalomátvétel során, még 1949-ben, a darabot is, a színházat is bezárták.
...
http://www.theatre.org.hu/index.php?id=1777&cid=29652
válasz erre

#220

Trebitsch | 2008. március 26. szerda, 17:28

#219

Ella | 2008. január 25. péntek, 20:06
http://film.guardian.co.uk/obituaries/0,,2162572,00.html

...
Of his many theatrical roles, some Russian classics stand out as particularly memorable, among them Raskolnikov in Dostoevsky's Crime and Punishment, Vershinin in Chekhov's Three Sisters and the protagonist in Gogol's dramatic monologue The Diary of a Madman. Of the English classics, he played Romeo in Romeo and Juliet, and Mark Anthony in Antony and Cleopatra to great acclaim; he was also a stately Warwick in Shaw's Saint Joan.

Well into his 70s, he took to directing a modern play and also had his graphic works exhibited. He was a man of great personal charm: "Once Ivan appeared on stage," said Torocsik recently, "the entire audience fell in love with him, regardless of gender."
válasz erre

#218

naposbarackos | 2007. november 1. csütörtök, 16:19
(De jó lenne ebben biztosnak lenni!) Meg hogy hiányzunk Neked. Hahó! Valamit!

Mi nem nyugszunk itt békében. Nem tudunk. Mert meghaltál.

És akkor most megköszönöm Neked, hogy közel lehettem Hozzád. Nem! Közel lehetek.

Alföldi Róbert

(bocs ez így elég ronda lett.)
válasz erre

#217

naposbarackos | 2007. november 1. csütörtök, 16:16
forrás:
http://www.holmi.org/2007/07/darvas-ivan
(így jobban olvasható)
válasz erre
előzmény: #

#216

naposbarackos | 2007. november 1. csütörtök, 16:15
simple forum | Mennyei páholy
Erre pár napja bukkant rá szinhazuser1 egy másik fórumon,és azt hiszem,most ide illik.

Iván,
nem tudok Rólad nekrológot írni. (Különben is, olyan kínos az egész, nem?)
Sõt – Isten bocsássa meg, persze, csak ha van –, az motoszkál a fejemben, hogy elküldeném Neked e-mailen, ugyan, nézd már át, mert képtelenség ésszel összeszedni egy pillanatot, ami merõ fájdalom, azaz nem sok köze van az észhez.
Te meg elolvasnád, visszaküldenéd – nem javítanál bele –, és valami finom, rávezetõ iróniával megkérnél, hogy „ugyan már, kedves fiatal barátom, hagyjuk ezt az egészet, mert nem elegáns”. (Nem, nem azt írnád, hogy elegáns, hanem… nem találom azt a szót, amelyhez mindig ugyanaz a mozdulatod társult, és amit biztosan mondanál. Ez a legborzalmasabb a halálban, hogy az ember elkezd remegni, hogy ne felejtsen el semmit Belõled, és a félelemtõl máris felejtek. Ne haragudj rám, kérlek!)
De nem tudom hagyni, kedves Maestro – az Amadeus óta szólítottalak, szólíthattalak így –, szóval nem tudok nem kínlódva szavakat összekaparni, mert meghaltál. (Ez a szó bezzeg megvan. És ehhez nem társul mozdulatod, nem társul hozzá semmi. A halál mozdulatlan.)
Milyen abszurd, hogy ehhez a mozdulatlansághoz, a „mostantól mindig így lesz”-hez, vagyis a halálhoz mégis ezer mozdulat, pillanat, mondat tartozik. Minden. Az egész ember. Nekem az a része, ami közös az én életemmel. A mi életünk kapcsolódik a halálhoz. Az emlékek. Te.
Azon is mosolyognál, hogy megpróbálok itt dadogva filozofálgatni. Te sosem tetted. (Fõleg nem ilyen kitörõ érzelmességgel.) Miközben mindig az volt az ember érzése, ha Veled beszélgetett, hogy mindent tudsz. Persze nem ilyen fellengzõsen, mint ahogy ez a mondat hangzik. Tudtad. Mert figyeltél, egész életedben düh, elõítélet és gyûlölet nélkül figyeltél. Pedig ha valakinek lenne oka – azt kell írnom, hogy lett volna oka, múlt idõben, mert meghaltál –, hogy befolyásolják az érzelmei, akkor az Te vagy. Voltál. De nem befolyásolt semmi. Megbocsátó voltál és szabad. Szabad.
Végtelenül irigyeltem ezt a szabadságot. Ami mögött ott volt, hogy ezt Te választottad, nem magától alakult így, hanem megdolgoztál érte; megtanultad, és mindent elkövettél, hogy értsd, hogy miért ezt választottad.
Jaj, Iván, nem megy ez nekem. Fájdalom és zokogás van a lelkemben, amióta – most nagyon fogsz nevetni – úgy tudtam meg, hogy meghaltál, hogy felhívott egy tévé, hogy nyilatkozzam, ki is voltál Te… Szóval azóta… nem értem az egészet. Nem jön össze sehogyan sem Veled az, hogy meghaltál… és nem is tudom, most hogyan is tovább, meg mit kéne… Nem tennéd meg, hogy küldesz egy e-mailt onnan, ahol vagy, hogy értsem, értsük, hogy csak eleged lett ebbõl, amiben élünk, és nagy szabadságodban egy kicsit körülnézel odaát, és hátha rájössz, hogy itt mégis jobb… (De jó lenne ebben biztosnak
válasz erre

#215

eros | 2007. november 1. csütörtök, 16:11
simple forum | Mennyei páholy
És emlékezzünk Rá talán legnagyobb színházi sikerével, a Romeóval.
válasz erre

#214

eros | 2007. november 1. csütörtök, 16:08
Emlékezzünk Rá egyik legkedvesebb és legsikerültebb filmjével, a Liliomfival.
válasz erre

#213

panni1968 | 2007. október 21. vasárnap, 18:52
simple forum | Mennyei páholy
Almási Évával, az Egy szerelem három éjszakájában, 1987
válasz erre

#212

CC | 2007. október 19. péntek, 18:44
Premier, 2007. okt.-nov. 4-6. oldal
Darvas Ivánra emlékezve
válasz erre

#211

kao | 2007. október 19. péntek, 17:43
óh... :) kedves tõled, hogy felhívtad rá a figyelmünket! :)
köszi :)
válasz erre
előzmény: #

#210

eros | 2007. október 19. péntek, 17:41
simple forum | Mennyei páholy
A közelmúltban megjelent egy karcsú kis kötet, Darvas Iván emlékkönyv. Sok kép, szerepeinek teljes jegyzéke. Jó szívvel ajánlom minden Darvas rajongónak.
válasz erre

#209

CC | 2007. október 1. hétfő, 00:59
Színház, 2007. október:
"De vannak ezeknél végérvényesebb veszteségeink, helyrehozhatatlanabb mulasztásaink, amik befeketítik számomra az évadot. Szakmai simogatás nélkül ment el Szakácsi Sándor. S magával vitte vibráló érzékenységét, mérhetetlen munkabírását, a szerepek iránti alázatát, elvitathatatlan tehetségét. S nincs már velünk Darvas Iván sem. Csillogó intellektusával nem gyûr maga alá több szerepet. Remélhetõleg kihúzta azt a tüskét melyet az imádott színház nyomott belé. Kaszás Attilát szerette a szakma. Hagyjuk meg a hitet, hogy magasra röpítette volna, vigyázott volna rá, kibontotta volna a benne lakozót, ha elmaradt volna az idei március.
Ha tehetném, életmûdíjat adnék nekik. És mellétennék egy vígszínházi montázst: Darvas Iván Moliere-je kihúzza a zongorafedél alatt megbúvó hõsszerelmest játszó Szakácsi Sándort az Õfelsége komédiásában. (Tessék, mutasd meg magad!) Kaszás Attila és Szakácsi Sándor pedig egymásba kapaszkodik a Kõmûves Kelemenben, hogy együtt építsék fel magos Déva várát. (Sikerült nekik.) Én pedig féltve õrzöm a róluk belém ivódott képeket. Színházi életem meghatározó alakítói voltak õk."
Csizner Ildikó
válasz erre

#208

CC | 2007. augusztus 22. szerda, 23:42
Criticai Lapok 2007/7-8. 15-17. oldal
Földes Anna: Lábjegyzetek a Lábjegyzetekhez
emlékezés Darvas Ivánra
válasz erre

#207

ava | 2007. július 31. kedd, 17:41

#206

ava | 2007. július 31. kedd, 17:39

#205

ava | 2007. július 31. kedd, 17:37

#204

kov | 2007. július 15. vasárnap, 11:16
Július 29. vasárnap 16.15
Darvas Iván - filmrõl, színházról, önmagáról
Magyar dokumentumfilm
válasz erre

#203

saltwater | 2007. június 28. csütörtök, 23:54
20:20, Kedd (július 3.), DUNA Televízió
Holdfogyatkozás
magyar tévéjáték, 94 perc, 2002

rendezõ: Balázsovits Lajos

szereplõ(k):
Darvas Iván
Bencze Ilona
Rubold Ödön
válasz erre

#202

Kult | 2007. június 28. csütörtök, 20:43
Megjelent a Kultúr Kavalkád VI. száma:
http://www.b2p.hu/Kultur%20Kavalkad/KK_006.pdf
válasz erre

#201

juco | 2007. június 25. hétfő, 21:39
Életem legnagyobb színházi élménye Õ volt, és az Amadeus. Se elõtte, se azóta elõadás rám nem volt ekkora hatással. Nagyon sajnálom.
És nagyon szeretném, ha ezt a darabot adnák le a tévében ....
válasz erre

#200

LMS | 2007. június 24. vasárnap, 17:29
simple forum | Mennyei páholy
A sok felidézett szerepéhez szeretném még hozzátenni a Nagybõgõt, amelyben szintén felejthetetlen alakítást nyújtott.
válasz erre

#199

CC | 2007. június 24. vasárnap, 04:51
boldog névnapot odafönt!
válasz erre

#198

piafe | 2007. június 21. csütörtök, 09:35
Khm...khm..., hát, szóval..., meg izé is...
Amúgy szerintem teljesen korrekt megemlékezõ írás a szerzõtõl.
válasz erre
előzmény: saltwater #197

#197

saltwater | 2007. június 21. csütörtök, 00:35

#196

dr.Rissanek Kl | 2007. június 18. hétfő, 11:48
Darvas Iván a színpadon élt igazán. Már sok mindenrõl írtak ezen az oldalon, amihez hozzátenném a 60-as évek közepén a József Attila színházban játszott nagy szerepeit Beckett Tamást és II.Józsefet. Felejthetetlen.
válasz erre

#195

h | 2007. június 15. péntek, 20:51

#194

lnemarta | 2007. június 15. péntek, 15:54
Õ volt a szinész és szinház számomra. Üres letta világ nélküle. ha valaki tudja hogy hova temetuik írjon.
válasz erre

#193

CC | 2007. június 15. péntek, 03:04
itt is megemlékeztek róla:

SZAKMAI BESZÉLGETÉS - Gárdonyi Géza Színház, Eger (S³awomir Mro¿ek: Tangó)
2007. június 14. csütörtök 12:00
Pécsi Kulturális Központ (Dominikánus Ház)

http://poszt.com/main.php?lang=HUN&disp=offprogram&ID=630&ev=2007
válasz erre

#192

B | 2007. június 14. csütörtök, 23:44
Az ATV-n Darvas Ivánnal készült interjú ismétlése megy éppen!
válasz erre

#191

B | 2007. június 14. csütörtök, 23:17
Egy Kao által már feltett képhez nagyon hasonló fotó a Liliomfiból.
válasz erre

#190

nefelejcs33 | 2007. június 14. csütörtök, 20:38
Darvas Iván nagyon sokoldalú színész volt. Szomorú, hogy múlt idõben kell beszélni Róla, nem érhette meg a nyolcvankettõt. Filmbeli alakításai által azonban mindig köztünk marad. Egy Örök Legenda.
válasz erre

#189

CC | 2007. június 14. csütörtök, 03:33
évente visszajártam ide ismételgetni, hogy Isten éltesse sokáig, most már nem tehetem. :(
válasz erre
előzmény: vincere #188

#188

vincere | 2007. június 14. csütörtök, 02:23
megnéztem az este A tizedest...
már az elsõ születésnapját ünnepli ott fenn...
válasz erre

#187

B | 2007. június 13. szerda, 23:34
Nagyon jó volt a beszélgetés, Halász Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Venczel Vera emlékeztek Darvas Ivánra.
válasz erre
előzmény: ava #186

#186

ava | 2007. június 13. szerda, 20:12
Az ATV ma esti mûsora:

20:00 A nõ helye
Albert Györgyi és vendégei Darvas Ivánra emlékeznek
válasz erre

#185

CC | 2007. június 13. szerda, 14:10
ugyanilyen hosszú filmlistát tettem a Latinovits és a Bodrogi topicba is, így talán nem Darvas Ivánt gyászolandó vetítik a filmeket a különbözõ csatornák.
de igazad van, emlékezzünk a többiekre is!
válasz erre
előzmény: piafe #184

#184

piafe | 2007. június 12. kedd, 21:53
Tudom, hogy most majd' mindenki Darvas Ivánt gyászolja - ki-ki a maga módján -, és ez az õ topikja, de ha már a Tizedes újra mûsorra kerül, akkor legalább egy kósza gondolat erejéig felidézhetjük Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Ungvári László, Bánhidy László, Major Tamás, Szendrõ József, Pálos György, Kozák László, Gobbi Hilda, Kovács Károly, Horváth Tivadar, Márkus László alakját, emlékét is.
Ha valaki kimaradt volna e meglehetõsen erõs neveket tartalmazó listából, pótolja a hiányt!
válasz erre
előzmény: CC #183

#183

CC | 2007. június 12. kedd, 11:42
a port.hu nyomán:

A tizedes meg a többiek (1965)
M1: június 13. Szerda, 20:10
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=2474&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=1

Egy magyar nábob (1966)
DUNA TELEVÍZIÓ: június 15. Péntek, 2:10
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=555&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=1

Kárpáthy Zoltán (1966)
DUNA TELEVÍZIÓ: június 16. Szombat, 1:45
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1289&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=1

Tanulmány a nõkrõl (1967)
DUNA TELEVÍZIÓ: június 17. Vasárnap, 2:15
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=3266&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=1

A denevér (1965) (TV film)
Johann Strauss nagyoperettjének tévéváltozata
PERFORMANCE: június 24. Vasárnap, 13:00
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=75545&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=1
válasz erre

#182

Rechtenwald | 2007. június 11. hétfő, 17:58
Alföldi Róbert mondta róla tegnap este a Heti Hetesben: egy SZELLEM volt. Igen, Darvas Iván valóban páratlan tehetség, jellem, egyéniség volt. Bármit játszott, mindig lejött róla, hogy mi is lakozik odabent. Hihetetlen intellektus. S igen, jajj, ebben a nagyon rohanó, önzõ világban annyira szükségünk lenne higgadt és bölcs, erõt adó és utat mutató urakra, igazi gantleman-ekre. Darvas Iván az volt. Mindenki szerette, de mégsem fürdött a mai értelemben a népszerûségben. Úgy értem, nem hajhászta azt.
Aranyos volt Hernádi Judit emléke is. Mesélte, hogy mikor éppcsak végzett Várkonyi osztályában többször találkozott Darvas Ivánnal. Elõször udvariasan bemutakozott a mûvész úrnak. Aztán találkozott vele másodszor is, meg harmadszor is... Viszont úgy gondolta, egy hatalmas színész nem fog emlékezni minden kis fiatal kollégára, ezért újra és újra bemutatkozott neki. Harmadik alkalommal a mûvész úr már nem hagyta szó nélkül:
"Most már igazán megtanulhatná, Darvas Ivánnak hívnak!" :))

Kedves kis történet...
válasz erre

#181

piafe | 2007. június 11. hétfő, 10:46
Az oroszok már a spájzban vannak..., legalábbis a héten valamikor tuti, hogy kirámolják azt.
válasz erre

#180

piafe | 2007. június 10. vasárnap, 15:45
Most néztem meg a neten a reggeli napkeltés visszaemlékezést Pápai Erikával, Tordy Gézával, Kernnel, Törõcsik Marival és Bárdy Györggyel a fõszerepben.
A mûvésztársak szerintem az "igazi" Darvas Ivánt hozták vissza erre a félórára - ha a valóságban sajnos már nem is lehet itt -, de emlékeikben felidézve a színészt és az embert. Nekem talán a Töröcsik által elmondottak állnak legközelebb a Darvasról kialakított képemhez.

Írom azt, hogy ezen mûvészekkel a fõszerepben, mert most még Lakatté is mintha visszafogta volna magát, és nem hozta az amúgy utolérhetetlen stílusát. Szal, nem volt semmi blamázs..., mondhatni, semmi blama...
válasz erre

#179

Menci | 2007. június 10. vasárnap, 00:20
Csodálatos szinész volt.Liliomfi-tol a Szerelemig.Minden szerepében tökéletes volt.Igazi europai,orosz anya,magyar apa,a págai évek a cseh és német mentalitás.Különleges inteligenciája ebböl fakadt.A felvidéken született ö is,mint Kaszás Attila és és Rancso Dezsö akit Liliomfit játsza majd-ahogy írtátok.Bár elszakítottak bennünket,de nagyjaink és közös gyászunk összeköt minket.Egy felvidéki
válasz erre

#178

rosana | 2007. június 9. szombat, 11:52
Liyah írta, hogy lesz. Botor fejjel én meg elcseszegettem a felvevõs beállitást, úgyhogy nem vette fel:((
De legalább láttam. Atyaég! Zseniális volt!!!!!!!!
Élõben aki látta biztos, hogy sosem felejti el.
válasz erre
előzmény: pagnes #176

#177

piafe | 2007. június 9. szombat, 08:47
Én teljesen véletlenül felvettem tegnap ezt a hajdani TV-s feldologzást.
A fél karodért cserében természetesen bármikor kölcsönadom. Tudunk egyezkedni, lábat is elfogadok... :)
válasz erre
előzmény: #

#176

pagnes | 2007. június 9. szombat, 00:52
Te jó ég! Most nagyon dühös vagyok a, hogy képesek suttyomban leadni ezt a legendás elõadást. Nem tudtam róla, így természetesen lemaradtam a lehetõségrõl, hogy lássam vagy felvegyem. Hosszú évek óta a fél karomat is odaadnám érte, hogy lássam..
válasz erre
előzmény: Liyah #173

#175

Rechtenwald | 2007. június 8. péntek, 15:44
simple forum | Mennyei páholy
Nagyon szépen ír Darvas Ivánról Kertész Dezsõ a Népszabadságban.

http://www.nol.hu/cikk/449513/

S egy régebbi interjú a mûvész úrral a 168 Órában:

http://www.168ora.hu/cikk.php?id=7878
válasz erre

#174

nezo | 2007. június 8. péntek, 13:24
"Visszatekintve az életutamra, azt hiszem, joggal megállapíthatom:lassan érõ típus vagyok. Hosszútávfutó. Elmondhatom: nem kapkodtam el az életemet. Kijutott ebbõl is, abból is, de azt hiszem, semmit nem kaptam idõnek elõtte. Sikerek, kudarcok, pofonok, mind épp jókor értek. Nem siettem, mást se siettettem. Megadtam midennek a módját. Érett férfikorban voltam, amikor megérintett az egy életre szóló szerelem, ötvenéves voltam, amikor gyermekekkel áldott meg az Úr. (Most meg már lassacskán a saját lábukra állnak.) Hálás szívvel veszem, hogy sorsom -úgy tûnik- halálomat is arra az idõpontra óhajtja halasztani, amikor úgy ítéli meg, teljességében éretté váltam már erre a szerepkörre, amikor majd lehullik rólam hiúság, szereplési vágy, egyéni ambíció, és már csak arra koncentrálok majd, ami a dolgom, amiért ide születtem: hogy beálljak a sorba, láncszemként foglaljam el a helyemet abban a hosszú láncban, amelynek egyik vége a múltban vész el, s amelynek tagjai ismeretlen õseim hosszú sora, másik vége meg a jövõben mutat, s tagjai az én kisfiam és jövendõ leszármazottainak ismeretlen sora."
Lábjegyzetek 2001
válasz erre

#173

Liyah | 2007. június 8. péntek, 11:16
Ma lesz az Egy õrült naplója az m2-n!!! Aki még nem látta, nézze meg, mert nagyon-nagyon jóóó!!!!! Aki látta, az is nézze meg.
válasz erre

#172

Anett1988 | 2007. június 6. szerda, 23:39
A Lilomfival búcsúzik Darvas Ivántól az MTV
2007.06.06.

Makk Károly 1954-ben készült Liliomfi címû filmjével búcsúzik Darvas Ivántól szerdán este 20.05-kor a Magyar Televízió. Csütörtökön este pedig egy összeállítással emlékeznek meg a közszolgálati csatornán a vasárnap elhunyt Kossuth-díjas színmûvészrõl.

A Liliomfiban Darvas Iván a címszereplõt alakítja. Ebben a több mint fél évszázada készült vígjátékban olyan legendás partnerei voltak, mint Krencsey Marianne, Dajka Margit, Pécsi Sándor, Balázs Samu, Szemere Vera, Soós Imre, Ruttkai Éva és Tompa Sándor.

Csütörtökön 21.10-kor pedig egy összeállítással emlékeznek Darvas Iván alakításaira a közszolgálati televízióban. Színpadi és filmes szerepeinek részleteiben mások mellett Ruttkai Éva, Törõcsik Mari, Pécsi Sándor, Latinovits Zoltán és Gobbi Hilda is megjelenik a képernyõn.

Darvas Iván 82 éves korában, vasárnap hunyt el.

Forrás: uno.hu
válasz erre

#171

Anett1988 | 2007. június 6. szerda, 23:36
simple forum | Mennyei páholy
Megint egy hatalmas veszteség ért minket.

Nyugodjon békében Mûvészúr! Sok szépet hagyott ránk.

A legújabb Magyar Narancs címlapján:

válasz erre

#170

bakocsi | 2007. június 6. szerda, 23:23
simple forum | Mennyei páholy
és az elsõ
válasz erre

#169

bakocsi | 2007. június 6. szerda, 23:22
és...
válasz erre

#168

bakocsi | 2007. június 6. szerda, 23:21
simple forum | Mennyei páholy
nagyon szerettem....és mindég is szeretni fogom,
a magam módján mindég meghajoltam mûvészete elõtt---több szerepében "megszobortam". Az volt a tervem, eljuttatom neki, hátha örülne--de "lekéstem": most már mindég erre a tartozásomra fog figyelmeztetn, ha babáim egyikére nézek. Köszönöm, hogy láthattam...
válasz erre

#167

salmon | 2007. június 6. szerda, 16:29
A Liliomfival valamint színházi és filmes szerepeibõl készített összeállítással búcsúzik Darvas Ivántól a Magyar Televízió: június 6-án. Szerdán este nyolckor adja a Makk Károly-filmet (amiben õ volt a fõ-, sõt a címszereplõ) az m1, 7-én este pedig fontosabb szerepeibõl adnak le egy válogatást.

Szerdán a válogatásban elhangzik majd a Várj reám címû dal is, ami sokak szerint szinte védjegye lett.

Úgy tudjuk, hogy szerdán a Darvas Ivánnal készített egyik utolsó televíziós interjút is mûsorra tûzik. Ebben a színész két évvel ezelõtt azt nyilatkozta a Szólás szabadsága stúdiójában, hogy " Aki hetven felett nem gondol a halálra, az hülye".

forrás: index
válasz erre

#166

Rechtenwald | 2007. június 6. szerda, 16:12
Tegnap este nagyon aranyos film volt a Dunán a "Tanulmány a nõkrõl" címû film. (Bocs, ha nem pontosan emlékszem a címére) ... Elõször azt hittem, miatta tûzték mûsorra, de nem. Ma este pedig Liliomfi, holnap meg egy emlékmûsor az m1-en.

Darvas Iván, máris hiányzik.

Igen, szóba került már itt is a kor. 82 év. Egy egész élet, nem egy fájdalmasan befejezett torzó, mint mondjuk Bubik, Szakácsi vagy épp Kaszás esetében. S mégis, így is nehéz felfogni,hogy nincs... legalábbis ebben a materiális világban.

Az emlékmûsor felkonferálásánál két idõbeni és karakterbeli végpontot szegeztek egymás mellé: Liliomfi és Metternich. Mindkét szerepben zseniális volt. Már beszéltem róla, az egész Hídemberben az õ alig pár percnyi alakítása ért a legtöbbet!

K.
válasz erre

#165

iva | 2007. június 6. szerda, 05:42

#164

kao | 2007. június 6. szerda, 02:39
Darvas Iván alapjaiban reformálta meg a színházhoz való viszonyulásomat... mert olyan ÉRTÉKET és MINÕSÉGET mutatott, ami miatt - noha eleinte nem is igazán értettem - szóval olyan új értéket mutatott, ami más léptékre ösztönzött engem is... végülis éveken át kizárólag õmiatta jártam egykor színházba :)
válasz erre
előzmény: zsuzsa_ #162

#163

kao | 2007. június 6. szerda, 02:35
számomra is mértékadó :)
válasz erre
előzmény: zsuzsa_ #162

#162

zsuzsa_ | 2007. június 6. szerda, 01:21
Darvas Iván nem csak nagy mûvész,de nagy EMBER is volt...
válasz erre

#161

kao | 2007. június 6. szerda, 01:15

Darvas Iván és a
k ö l t é s z e t
számomra egy és ugyanaz :)

"Még látom olykor, néma éjjel,
csodás, sugaras arcodat.
Rég tûnt dalok igézetével
szíven érint a pillanat.

Csak mendegélsz, lassan
halványkék ösvényeiden,
fejed felett két mozdulatlan,
nagy csillag pihen szelíden."

/Alekszandr Blok: Még látom olykor - Lator László fordítása/
válasz erre

#160

rosana | 2007. június 6. szerda, 00:02
simple forum | Mennyei páholy
Emlékezzünk rá méltón és szeretettel, ahogy megérdemli. És õrizzük meg az õ bölcs méltóságát ezzel a szívemnek igen kedves fotóval amiben benne van szeretet, humor és tapasztalat és elfogadás.
válasz erre

#159

suto | 2007. június 5. kedd, 23:21
*** A hozzászólás szövegét a moderátor felfüggesztette. Bõvebben ld. Moderálás topic. ***
válasz erre
előzmény: piafe #158

#158

piafe | 2007. június 5. kedd, 23:10
***A hozzászólás szövegének egy részét a moderátor - mint törölt elõzmény vonzatát - törölte, másik részét felfüggesztette. Bõvebben ld. Moderálás topic. ***
válasz erre
előzmény: #

#157

suto | 2007. június 5. kedd, 22:57
*** A hozzászólás szövegét a moderátor felfüggesztette. Bõvebben ld. Moderálás topic. ***
válasz erre
előzmény: piafe #155

#156

banyijoe | 2007. június 5. kedd, 19:07

#155

piafe | 2007. június 5. kedd, 17:03
...és egészen jól forgatta a ceruzát is a kezében, amikor rajzolgatott.
(*** A hozzászólás szövegének részletét a moderátor felfüggesztette. Bõvebben ld. Moderálás topic. ***)
válasz erre
előzmény: vincere #154

#154

vincere | 2007. június 5. kedd, 16:28
az biztos, h. ritka gyönyörûen formálta a szavakat. nem sok ilyen ember születik...
válasz erre
előzmény: Liyah #152

#153

kao | 2007. június 5. kedd, 14:09
simple forum | Mennyei páholy

.
.
.

"Szivárványt fest
A szürke ég vásznára
Kõrkörös táncot -
S hirtelen,
Felhõszakadás
Zuhog az esõ;
Siratom halottaim
Kabátom gallérját
Megszaggatom,
Sírkõre követ teszek
S verssorokból
Koszorút fonok"

/Forrai Eszter: Felhõszakadás/

válasz erre

#152

Liyah | 2007. június 5. kedd, 14:02
Jaj, az Új Gilgamest imádom! Annyira szép benne! Gyönyörû férfi volt... Bocsánat, hogy ilyen profán dolgokat emlegetek itt fel, de neki volt a legszebb orra a világon...!!! És a hangja... Ahogy formálta a szavakat!

Egyébként eros: kissé szõrszálhasogató vagy. Miért ne nevezhetné el Darvas Ivánról a gyerekét Ivánnak valaki? Még ha Szilárdnak is hívták igazából. Nekünk, a közönségnek akkor is Iván volt. De hát ez már végképp nem idevaló vita, csak gondoltam, szólok.
válasz erre

#151

Nuss | 2007. június 5. kedd, 09:33
Istenem Domjánnal! Új Gilgames?
válasz erre
előzmény: iva #150

#150

iva | 2007. június 5. kedd, 05:17
simple forum | Mennyei páholy
Nagyon szerettem ezt a filmet. Mondanám jelen idõben is, de ritkánál ritkábban adják.
válasz erre
előzmény: eros #136

#149

rosana | 2007. június 4. hétfő, 23:53

#148

vincere | 2007. június 4. hétfő, 22:31
szerda este 8-kor az m1-en Liliomfi!!!
válasz erre
előzmény: vincere #106

#147

Nyandi | 2007. június 4. hétfő, 21:24
Sorolhatnám a jobbnál jobb elõadásait, filmjeit, és a díjjakat, amiket élete során szerzett. Csak néhányat említenék meg mégis némelyik közül: Filmjei: Liliomfi (1954), Rokonok (1954), Pacsirta (1963), A Hídember (2002). Díjak és kitüntetések: Kossuth-díj (1978, 1998), Jászai Mari-díj (1955, 1967), Kiváló mûvész (1975), A Nemzet Színésze (2000), stb...

De nem az a fontos, hogy mimindent gyûjtött be, hanem az, amit adott a Nemzetnek, nekünk. Köszönjük, hogy köztünk volt, és sok-sok örömet okozott nekünk, valamint tanulhattunk tõle.

Fájjó szívvel búcsúzunk TÕLE!!! Legyen boldog a túlvilágon is!!
válasz erre

#146

rosana | 2007. június 4. hétfő, 20:55
Én ekkor 6 éves voltam, Õ pedig már akkor zseni.
válasz erre
előzmény: rosana #145

#145

rosana | 2007. június 4. hétfő, 20:55
1980. Versenynap
válasz erre

#144

rosana | 2007. június 4. hétfő, 20:53
simple forum | Mennyei páholy
Pesti színház.
válasz erre

#143

rosana | 2007. június 4. hétfő, 20:53
A Szent Iván napjában Kamarás Ivánnal. A "Tanárúr". Azt hiszem tökéletesen találó szerep volt minden tekintetben.
válasz erre
előzmény: eros #140

#142

piafe | 2007. június 4. hétfő, 20:23
Eros, szerintem minden információd pontos. Annyi megjegyzésem lenne talán, hogy az ellenszenves szerepkörök bizony sokszor hálás dolgok mindazon színészek számára, akiket a korszak próbál(t) berakni a pozítív hõsök elõbb-utóbb meglehetõsen unalmassá váló skatulyájába.
válasz erre
előzmény: eros #141

#141

eros | 2007. június 4. hétfő, 20:16
Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán Várkonyi nagyszerû filmjei voltak. Nekem fõként az elõbbi tetszett, a forgatókönyv irója igen jó kézzel választotta ki a hatalmas anyagból a 2 óras film meséjét, cselekményét. Darvas itt egy határottan ellenszenves figurát játszott, Kárpáthy Abbelinót, aki koporsót küldött nagybátyja születésnapjára. A színészi nagyság egyik kézenfekvõ bizonyítéka, hogy mer eljátszani ellenszenves szerepekt is.
Egyébként, nem tudom, hogy tudjátok-e: Szilárd volt az eredeti keresztneve. (Családi körben késõbb is Szili-nek becézték.) Úgy lett Iván, hogy az akkor már népszerû, de nála jócskán idõsebb humorista, Darvas szilárd felszólította: változtasson keresztnevet, nehogy véletlenül összekeverjék õket.
Így az a hölgy, aki Darvas Iván után nevezte el a kisfiát Ivánnak, egy ici-picit melléfogott.
válasz erre
előzmény: #

#140

eros | 2007. június 4. hétfő, 20:06
Egyik utolsó filmje: Egy hét Pesten és Budán.
Sok-sok film kimaradt a felsorolásból.
Mindenki ideírhatja, hogy mit jelentett neki ez a nagy színész.....
válasz erre

#139

eros | 2007. június 4. hétfő, 20:05
simple forum | Mennyei páholy
A kor felülmúlhatatlan vigjátéka: A tizedes meg a többiek....
válasz erre

#138

eros | 2007. június 4. hétfő, 20:03
simple forum | Mennyei páholy
A Hét tonna dollár egyik fõszerepe.....
válasz erre

#137

eros | 2007. június 4. hétfő, 20:02
simple forum | Mennyei páholy
Nagyszerû film volt a Hideg napok, bizonyára sokan emlékeznek rá. Ebben igen jó volt Darvas Iván.
válasz erre

#136

eros | 2007. június 4. hétfő, 20:01
simple forum | Mennyei páholy
Ezután egy kis szünet következett, bizonyos "kényszerpihenõ".
Az Új Gilgames c. emlékezetes film férfi fõszerepében állt újra kame3ra elé 1956 után. Ebben a filmben már egy új Darvassal találkoztunk, nem a bohém ifjúval, hanem a keserû, meditáló, töprengõ férfival. Ez lett aztán a szerepköre sok-sok filmben....
válasz erre

#135

eros | 2007. június 4. hétfő, 19:58
A Dollárpapa egyik fõszerepét.
válasz erre

#134

eros | 2007. június 4. hétfő, 19:57
simple forum | Mennyei páholy
A Gerolsteini kaland snájdig nagy hercegét,
válasz erre

#133

eros | 2007. június 4. hétfő, 19:56
simple forum | Mennyei páholy
A Mese a 12 találatról c. kedves vígjáték félszeg tanár-figuráját,
válasz erre

#132

eros | 2007. június 4. hétfő, 19:51
simple forum | Mennyei páholy
A Gázolás bíróját.....
válasz erre

#131

eros | 2007. június 4. hétfő, 19:50
simple forum | Mennyei páholy
De játszott még egy sor emlékezets szerepet, pl. a 9-es kórterem pozitív orvos-figuráját....
válasz erre

#130

piafe | 2007. június 4. hétfő, 19:40
Igen, és a sort lehet folytatni. A tizedes meg a többiek, abszolút benne volt a csapatban :), aztán Makk Károly "Szerelmes" filmje, a Liliomfi megkerülhetetlen, de benne volt Fábry Zoltán filmjének, az Isten hozta, Õrnagy úr-nak a sikerében is.

Ne ragadjunk le, persze, Várkonyinál, oké, de az Egy magyar nábobot, vagy a Kárpáthy Zoltánt azért csak meg lehet említeni! :)
válasz erre
előzmény: eros #129

#129

eros | 2007. június 4. hétfő, 19:31
simple forum | Mennyei páholy
Ha mást nem játszik el, csak a Bakaruhában c. csodálatos film újságíróját, akkor is a magyar film nagy csillagai, halhatatlanjai között lenne a helye. De -szerencsénkre - Darvas Iván a film-fõszerepek hosszú sorát játszotta el.
válasz erre

#128

eros | 2007. június 4. hétfő, 19:29
simple forum | Mennyei páholy
Én is azt javasolom: ne ragadjunk le Várkonyi megítélésénél. Nagy, de ellentmondásos egyéniség volt. (Egyébként valóban párttag volt, de a "kiváló" barát, a nagy jellem, Major Tamás visszaminõsíttette tagjelöltté, a két munkáspárt egyesülésekor.)
Darvas Ivánra emlékezzünk, aki 56- után alaposan és hosszú idõn át élvezte a párt vendégszeretetét, a börtönben.
A film már a pályakezdése idején felfedezte. Emlékeztek, hogy a Diszmagyar-ban milyen briliánsan játszotta a kissé "nyomott" arisztikratát, Lalát?
Aztán jött az abszolut filmfõszerep, a Liliomfi. Érdekes megjegyezni, hoyg színpadon nem õ volt Liliomfi a Madách Színház elõadásában, hanem Ladányi Ferenc és Bakay lajos. Darvas Gyuri pincért játszotta a színpadon. Makk Károly érdeme, hogy ezt a szerepet Darvasra bízta, és ezzel Darvas lett a romantikus, kosztümös filmek abszolút hõse.
De a játszótársak sem akárkik voltak: Dajka Margit, Pécsi Sándor, Balázs Samu, Soós Imre és Ruttkai Éva. És egy új sztár is született: Krencsey Mariann.....
válasz erre

#127

Rechtenwald | 2007. június 4. hétfő, 19:23
Rancsó Dezsõ nehéz örökséget vesz magára a következõ évadban a Pesti Magyar Színházban bemutatandó Liliomfi címszerepében. Darvas Iván alakítása ebben a darabban is klasszikusnak számít, sõt, ha jól tudom, ez a szerep hozta meg neki az igazi hírnevet.
Említhetnék én is számtalan filmszerepet, amiben láttam. Most nem teszem. Egy kivételt ejtek. A Hídember egy elég megosztó film volt, voltak, akiknek tetszett, voltak, akiknek nem. Ebbe sokszor beleszólt a politikai hovatartozás is, a fõszereplõ, Eperjes Károly iránti szeretet, nem-szeretet kérdése... Erre nem kívánok kitérni, inkább csak megjegyezném, hogy volt annak a filmnek egy igazi karaktere, amely mindent figyelembe véve igazi volt és hiteles: Metternich kancellár, akit bámulatos eleganciával formált meg Darvas Iván.
A mûvész halála nagy veszteség a színházi szakma és a nézõk számára is. Örökifjú volt, élete végéig egy igazi bonviván. Egy igazi gantleman. Egyik utolsó képviselõje annak a színészgenerációnak, amelynek tagjai igazi ikonként néztek/néznek ránk, akiket csak tisztelni lehetett/lehet. Sinkovits Imre, Agárdy Gábor után újra kidõlt egy hatalmas tölgy. Ezek a nagyok nem simultak bele generációjuk színésztársadalmába, s a kor divathullámába. Akármilyen szerepet is játszottak, mindig megmaradtak azok, akik valójában voltak, s így születtek meg az önálló értelemmel bíró fogalmak, s így aztán sokkal többet mond, ha azt mondjuk, igen, Õ volt "A Darvas", mintha felemlítjük, hány meg hány kitüntetést is szerzett - persze mind megérdemelten.

Szerettem volna személyesen is látni õt. Sajnos, nem adatott meg, de emléke örökre bennem él, bennünk él.

Az örök világosság fényeskedjék neki!

Õszinte tisztelettel:

Rechtenwald Kristóf
válasz erre

#126

Liyah | 2007. június 4. hétfő, 19:21
Ja, és miatta szerettem meg Prágát!
válasz erre

#125

Liyah | 2007. június 4. hétfő, 19:20
Gergenye! Én is miatta gondoltam arra, hogy a fiamnak ezt a nevet adom. Csak az én fiam még nem született meg.
Darvas Iván volt az abszolút kedvencem, a számomra abszolút legjobb színész és igazi férfi (amibõl ma már nagyon kevés van)! Nagyon szomorú vagyok, és olyan furán üresebb a világ... Láttam színpadon: Szolnokon Alföldi Róberttel az Amadeusban. Õt látva határoztam el, hogy színházi-valaki leszek, mindegy mi, de ami ilyen jó, abban benne kell lenni! Aztán élveztem még a Sorstalanság felolvasását is tõle a József Attilában. De leginkább azt sajnálom, hogy Popriscsint csak tv-ben láttam tõle... Csak annyit tudok mondani, amennyit Csáki Judit mondott Kaszás Attila halála kapcsán:
Most sokáig nézünk, és látunk majd egy Darvas Iván alakú hiányt a színpadon.
válasz erre

#124

piafe | 2007. június 4. hétfő, 16:03
Na, oké, de ha végig zongorázunk bájos kis kezünkkel itt, a Mennyei Páholyban nagyon sok néven, mint billentyûzeten, mit gondolsz, vajon hány színészrõl, rendezõrõl lehetne valami hasonlót állítani? Mégis róluk azért csak esik pár szó, míg Várkonyiról szinte alig.

Egyébként õ, mint a "párt embere", elgondolkodtató, hogy miket csinált a háború után a Mûvész Színházzal, majd a Víggel..., amit meg a filmmûvészetben produkált, mondjuk, Jókaival...,na, erre már én sem találok szavakat! :)

Lehet, hogy túloztam persze, és Darvas Iván is csak kizárólag saját magának, tehetsége szabad szárnyalásának köszönhette, hogy pályája és élete végéhez közeledve csak "kibumlizta" - a közönsége teljes egyetértése és megelégedettsége által kísérve - a Nemzet Színésze tagságot.
válasz erre
előzmény: suto #123

#123

suto | 2007. június 4. hétfő, 15:46
Talán azért, mert a párt embere volt.
válasz erre
előzmény: #

#122

piafe | 2007. június 4. hétfő, 15:32
Kedves Gergenye! Milyen nevet is adtál a fiadnak?

(*** A hozzászólás szövegének részlete a fórumszabályzatba ütközött, ezért a moderátor törölte. ***)
válasz erre
előzmény: #

#121

gergenye | 2007. június 4. hétfő, 15:24
Én is tisztelettel adózom a mûvészúr felé, és ezt leginkább úgy mutattam ki, hogy a ma már 16 éves fiamnak annak idején az Iván nevet adtam! (kizárólag Darvas Iván miatt!)
válasz erre

#120

piafe | 2007. június 4. hétfő, 11:48
Az õ indulásában is a színészi pálya kezdetén, asszem, jelentõs szerep jutott Várkonyi Zoltánnak.
Manapság mintha kevesebb szó esnék e valóban kivételes tehetségû rendezõrõl, színészrõl, "színházcsinálóról".
válasz erre

#119

eros | 2007. június 4. hétfő, 10:47
A folytatás is emlékezetes. A MÛvész Színház megszûntetése (szétverése )után Darvas Iván a Madách Színhéáz tagja lett. Itt eljátszotta a világirodalom legszebb ifjú hõs szerepeit: egyebek melletta Királyasszony lovagja egyik hõsét, Goldoni Hazug-jának címszerepét és Romeót. Júlia Tolnay Klári és Váradi Hédi volt, akinek jelentõs szerepe volt Darvas magánéletének változásában.
válasz erre

#118

eros | 2007. június 4. hétfő, 10:43
simple forum | Mennyei páholy
Az elsõ kirobbanó nagy siker a pályakezdõ ifjú mûvész életében: a Mûvész Színház Eurydike elõadása.
Rátkai Márton protezsálta be Orfeusz szerepére kedves tanítványát, mivel Várkonyi Zoltán nem talált a szerepre megfelelõ színészt. Legendás elõadás volt. És a partner is legendás: Tolnay Klári! Nagy szerelem és házasság lett a folytatás.....
válasz erre

#117

*Eszter* | 2007. június 4. hétfő, 10:13

#116

rosana | 2007. június 4. hétfő, 09:46
simple forum | Mennyei páholy
Nyugodjék békében.
válasz erre

#115

rosana | 2007. június 4. hétfő, 09:40
simple forum | Mennyei páholy
Én leltároztam és a munkahelyemen nem hallottam híreket. Most értem haza, bekapcsolom a gépet és egy ilyen szörnyû hír fogad:(
Nem találok szavakat:""(
Késõbb visszanézek....
válasz erre

#114

nene | 2007. június 4. hétfő, 09:17
Nyugodjon békében.
válasz erre

#113

iva | 2007. június 4. hétfő, 08:42
Odafenn - már régóta szokás, hogy 82 éves korában szólítják az embert. És örülhetünk, ha nem korábban, vagy jóval korábban. De ebben a korban sem tudjuk természetesnek venni, úgy látszik, ezt nem tudjuk megtanulni.
válasz erre
előzmény: Nuss #109

#112

iva | 2007. június 4. hétfő, 08:37
Én is annak örülök, azzal vigasztalhatom magam, hogy bámulatos filmszerep-alakításain kívül színpadi fellépéseit is láthattam. A testõr címszerepe, a Macska a forró tetõn Brickje, Versinyin a Vígszínházban, az Egy õrült naplója a Pestiben felejthetetlenek, mindig az enyémek maradnak. S dicsérem magam, amiért a Lugosi (A vámpír árnyéka) Madách színházi elõadását is megnéztem, hogy idõs korában is élvezhessem színészetét. Darvas Iván azon színészek közé tartozik, akik nagyon megnehezítették szerepörököseik dolgát.
válasz erre
előzmény: m #90

#111

CC | 2007. június 4. hétfő, 04:15
Darvas Iván: Várj reám

Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd õszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tûz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!

Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell...
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát már egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!

Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rámnevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerû titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.

Lá-lá-lá-lá, lá-lá-lá...

Te mentettél meg. És hogy? Egyszerû titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg.phtml?szk=32710
válasz erre
előzmény: CC #110

#110

CC | 2007. június 4. hétfő, 04:14
este színházba tartva 10 perc alatt 4 ismerõs értesített a szomorú hírrõl sms-ben. nyilvánvaló, hogy ez olyan fontos információ, amit azonnal meg akartak osztani velem. csak néztem ki a villamos ablakán és hirtelenjött ürességet éreztem. nem idéztem fel a szerepeit - egyébként is csak képernyõn láttam, élõben színpadon soha (...) -, persze, az örök Liliomfi õ marad nekem (is).
filmeken kívül egyedül a Csókos asszonyban láttam, de nem az elõadásban, hanem a Vígszínházi búcsú címû mûsorban. gondolom, abból való ez a dal, most újra megnéztem, köszönöm. nagy hatással volt rám '93-ban.
még abban a tanévben iskolai énekversenyre kellett készülnünk, s az orosztanárunk a Várj reám c. dalt választotta ki nekünk magyarul és oroszul egyaránt. jónéhányszor meghallgattuk, hogyan énekli õket Darvas Iván. a tanárnõ elvárta, hogy úgy ropogtassuk az r betûket, ahogy csak õ tudta. ez a történet pénteken délután jutott utoljára eszembe. most már hiába várunk rá...
nyugodjék békében!
válasz erre
előzmény: gerbera #92

#109

Nuss | 2007. június 4. hétfő, 02:18
Mi készülõdik odafenn? Miért hagynak itt minket a legnagyobbak? Sok-sok emlékezetes alakítását õrzöm az emlékezetemben és a szívemben.
Nyugodjék békében!
válasz erre

#108

sz | 2007. június 4. hétfő, 01:09
Borzasztó,hogy milyen igazad van:(

Õszínte részvétem a családjának és mindenkinek!
válasz erre
előzmény: metadolce #98

#107

charlize | 2007. június 3. vasárnap, 23:57
Nem lehet megállítani az idõt, vagy visszafordítani a járását...?
Nagyon vigyázzanak Rá ott Fennt a Többiek...
Drága Mûvészúr, álmodjon szépeket!
válasz erre

#106

vincere | 2007. június 3. vasárnap, 23:08
nyugodjék békében!!
felejthetetlen filmszerepeivel valóban a nemzet színésze volt. a Liliomfi nekem pl. azon nagyon kevés filmek egyike, amit bármennyiszer meg tudok nézni, láttam is rengetegszer, mindig nézem, mikor megy a tévében. legyen most is!
válasz erre

#105

Zs | 2007. június 3. vasárnap, 22:19
Isten vigyázzon rá, nyugodjon békében!
válasz erre

#104

piafe | 2007. június 3. vasárnap, 22:17
http://www.hungaroton.hu/pop/info.php?info=93&vez=d

Ez egy remek zenei anyag, hiszen a szerzõk, elõadók nevei adták hozzá a garanciát.

http://www.songo.hu/zeneletoltes.aspx?albumid=23078&artistid=1099&gen=3

14. Sajnos nem a teljes szám.
válasz erre

#103

Zs | 2007. június 3. vasárnap, 22:16
Nagyon sajnálom:))
Nagyon jó mûvész volt.
Isten vigyázzon rá, nyugjona békében!
válasz erre

#102

Naska | 2007. június 3. vasárnap, 21:59
simple forum | Mennyei páholy
A nemlét is jelenlét, csak egy másik formája .
Hálás vagyok mindenért, amit Nekem adott. Bennem így él tovább.
válasz erre
előzmény: gabri54 #101

#101

gabri54 | 2007. június 3. vasárnap, 21:46
Szinte napra annyi idõs volt, mind édesanyám. Sokszor láttam színpadon is - a Vígszínház közelében gyerekeskedtem. Nagyok az idén a veszteségeink. Nyugodjék békében.
válasz erre

#100

Bernadett | 2007. június 3. vasárnap, 21:42
Éppen a napokban néztem a Bakaruhában címû filmet, amiben õ volt a férfi fõszereplõ. Nem is akármilyen! Arra gondoltam, milyen kár, hogy nem láttam soha színpadon... :(((

Nyugodjon békében!
válasz erre

#99

M Nivalis | 2007. június 3. vasárnap, 21:28
Szép kort ért meg, de még igazán maradhatott volna köztünk. A jelenlegi Nemzeti 12 legidõsebb férfi tagja hagyott itt minket.
Nagyon kedveltem, hiányozni fog.
Nyugodjon békében!

"Gondold, hogy dal az élet, s van egy jó szólamod,
S ha egyszer abbahagynám, te majd ott folytatod."
válasz erre

#98

metadolce | 2007. június 3. vasárnap, 21:07
Még egy nagy mûvész... folyamatos gyászban a mûvészvilág :(
Isten nyugasztalja!
válasz erre

#97

mANo | 2007. június 3. vasárnap, 20:57
Nyugodjék békében!
válasz erre

#96

menthol | 2007. június 3. vasárnap, 20:48
nagyon sajnálom, nyugodjon békében!
válasz erre

#95

corona | 2007. június 3. vasárnap, 20:46
Ebben a pillanatban olvastam a szomorú hírt! Sajnos színpadon nem volt alkalmam látni Õt, de nagyon szerettem! Remélem sokak emlékezetében megmaradnak szerepei, filmjei, dalai. Nemrég olvastam a Lábjegyzet c. könyvét. Számomra lenyûgözõ volt. Fáj, hogy már nincs közöttünk Õ sem. Nagyon-nagyon hiányzik máris!
Isten veled Liliomfi! Nyugodj békében! Emléked megõrízzük a szívünkben!
válasz erre

#94

piafe | 2007. június 3. vasárnap, 20:37
Gerbera, bocs! Látom, megelõztél, sajnos ez a fórum technikailag egyszerûen kezelhetetlen.

Mégis egyre gondoltunk. :((
válasz erre
előzmény: gerbera #92

#93

piafe | 2007. június 3. vasárnap, 20:35

#92

gerbera | 2007. június 3. vasárnap, 20:34
Ismét elment egy nagyszerû színész!
In Memoriam Darvas Iván
http://www.youtube.com/watch?v=9TorTt-iZY4
válasz erre

#91

krespo | 2007. június 3. vasárnap, 20:29
Szomorúan vettem tudomásul Darvas Iván halálhírét. Egy küzdelmes és tartalmas életpálya fejezõdött be. Nagyon-nagyon sok emlékezetes szerepével és filmjével még remélem sokáig megmarad emlékezetünkben. Isten vele!
válasz erre

#90

m | 2007. június 3. vasárnap, 20:26
Isten áldja! Szerencsére volt alkalmam õt színpadon látni, és persze rengeteg filmben. Nagyon szerettem a játékát. nagy veszteség.
válasz erre
előzmény: #

#89

gerbera | 2007. június 3. vasárnap, 20:21
Elhunyt Darvas Iván színmûvész
Életének 82. évében elhunyt Darvas Iván - tájékoztatta a színmûvész családja az MTI-t vasárnap délután. A kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színészének temetésére szûk családi körben kerül sor.

Nyugodjon békében!
válasz erre

#88

ava | 2007. március 10. szombat, 23:45

#87

kao | 2007. január 24. szerda, 13:16
simple forum | Mennyei páholy
az éjjel küldték át nekem ezt a képet, gondoltam közzéteszem itt is
:))))
válasz erre

#86

Anilina | 2007. január 16. kedd, 17:11
IBI,köszönöm a segítséget!
Remélem sikerrel járok.
válasz erre

#85

IBI | 2007. január 15. hétfő, 16:10
Próbáld meg a Madách Színházat megkeresni, ott játszanak egy darabot az Õ rendezésében, talán tudnak segíteni.
válasz erre
előzmény: Anilina #84

#84

Anilina | 2007. január 15. hétfő, 15:55
A hugom kedvenc színésze Darvas Iván és szeretném meglepni a színmûvész
autogrammával.Nem tudja valaki mi a címe vagy min keresztül lehetne elérni?
válasz erre

#83

Atlanta | 2006. december 31. vasárnap, 02:15
Én is szeretnék minden jót kívánni a mûvészúrnak, mert nagyon kedvelem, bár, csak filmekben láttam eddig! És a lemaradásaimat igyekszem majd bepótólni!:). Talán nekem is Liliomfi volt nekem is az elsõ, vagy talán a legmeghatározóbb élményem. De éppen azért, mert egy szintén vele kapcsolatos filmet keresnék, kérném a segítségeteket! Ha valakinek megvan a Kapaszkodj a fellegekbe c. film akármilyne formátumban, kérem jelentkezzen! Cserébe én is megpróbálok segíteni,amiben tudok!
Éljen soká Darvas Iván!! És még1X szerepekban gazdag Újévet kívánok!!!
válasz erre

#82

kao | 2006. december 31. vasárnap, 01:03
simple forum | Mennyei páholy
A legjobbakat kívánom
D a r v a s Ivánnak
a 2007-es esztendõben (is) !
:))))))
válasz erre

#81

kao | 2006. december 29. péntek, 03:33
hát ez az! ennél tovább én sem jutottam :)
válasz erre
előzmény: iva #80

#80

iva | 2006. december 29. péntek, 03:21
Inkább csak jól informálódó vagyok, mint jól informált (megtisztelne, ha pl. Darvas maga informálna engem). Jelenleg csak rendezésérõl tudok, személyes fellépésérõl nem hallottam:
http://www.port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=3087&i_direction=3&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44
válasz erre
előzmény: kao #78

#79

kao | 2006. december 29. péntek, 03:15
Iván-Titán ? :))))
válasz erre
előzmény: iva #77

#78

kao | 2006. december 29. péntek, 03:14
óóóóóh... azt valóban kevesebbszer láttam :)))))) igen, ez valamennyivel biztatóbb :) de még mindig nem az igazi :))))
- MIT LEHET TUDNI RÓLA?????? mikor volt szinpadon???? iva, te olyan "jólinfromált" vagy mindig szinházi ügyekben....
válasz erre
előzmény: iva #77

#77

iva | 2006. december 29. péntek, 03:05
Ezt a kívánságot én sem tudom teljesíteni, de mindenesetre felhívom a figyelmet A denevér 1965-ös tv-változatára, amelyet 31-én 20:00 órai kezdettel (72') adnak az m2-n. Orlovszky herceg ("Karnevál herceg") szerepében az akkor 40 éves titán: Darvas Iván.
válasz erre
előzmény: kao #75

#76

M | 2006. december 28. csütörtök, 22:34
Igen, ezt jól sejtettem. :-))
Sajnos a MA igényedet kielégíteni nem tudom. :-( Nem tudok róla, hogy valahol is játszana..., vagy csak egy verset szavalna..., vagy énekelne valami csodálatosat.
válasz erre
előzmény: kao #75

#75

kao | 2006. december 28. csütörtök, 19:54
kedves tõled, hogy szólsz - de én tényleg nem a múltból táplálkozom :))) nem az ifju titánra vágyom, százezerszer láttam már, hanem legalább egy vers erejéig
- a meglett férfit látnám szivesen... és MA !!!!
válasz erre
előzmény: M #74

#74

M | 2006. december 28. csütörtök, 19:09
Kedves Kao!
Lehet elkerülte a figyelmedet, ezért most tájékoztatlak, hogy 29-én pénteken (holnap) 17:00 órkor lesz a z m1-en a Liliomfi, amiben Darvas Iván a fõszereplõ.
Tudom, ez egy régi filmfelvétel, de a semminél ez is jobb. :-)) Sajnos újjal nem szolgálhatok. :-(
válasz erre
előzmény: kao #69

#73

kao | 2006. december 28. csütörtök, 17:34
simple forum | Mennyei páholy

Vátszjájána:

KIT SZERETNEK A NÕK?

Az asszonynép kit szeret?
Ki nyeri el kegyüket?
Aki szivük ismeri,
aki velük volt kicsi,
akinek a szava méz,
aki ifju és merész,
aki kezd és célba fut,
aki parancsolni tud,
aki, ha szól, szellemes,
aki hallgat s jellemes,
aki vágyak követe,
akinek lát a szeme,
akit más és legkivált
barátnõ is megkivánt,
aki szomszéd, régi, jó,
aki rokon, uj s bohó,
aki szinházakba jár,
akit vonz a zöld határ,
aki jókedvûen ad,
aki hõs és elragad,
aki úr a sors felett,
aki hirben, pénzben, észben
vagy szépségben, ölelésben
lefõzi a férjüket.

(Szabó Lõrinc)



válasz erre

#72

kao | 2006. december 28. csütörtök, 16:57
folytatás:

"... A Mûvész azonban csupán két évig mûködött, s ezután Darvas ismét szabadúszó lett. Az utóbbi években vendégként fellépett a Madách Színházban, A játékszínben és a Komédiumban.
Többször elmondta: a filmet csak nézõként szereti, ennek ellenére több nagy sikerû filmben játszott. Õ volt Liliomfi Makk Károly halhatatlan vígjátékában, a börtönt megjárt férfi a Szerelemben, a katonatiszt Tarpataki a Hideg napokban. Játszott a Dollárpapa, a Tizedes meg a többiek címû vígjátékokban, a Bakaruhában és az Egy szerelem három éjszakája címû drámákban. Utoljára az 1999-ben készült Film...-ben forgatott, az ebben és a Morel fiú címûben nyújtott alakításért 2000-ben elnyerte a 31. Magyar Filmszemlén a legjobb férfi alakítás díját.
Magánélete ma már rendezett, de ez nem volt mindig így. Többször elvált, futó kalandjai is voltak, közben az alkoholt sem vetette meg. Jelenlegi házassága 1972 óta tart, feleségével egy fiú-és egy leánygyermeket nevelnek.
1990-1994 között közéleti szerepet is vállalt: Budapest XIII. kerületének országgyûlési képviselõje volt az SZDSZ színeiben.
Az elmúlt több mint ötven év egyik legnépszerûbb színészét elhalmozták kitüntetésekkel. 1955-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1978-ban és 1998-ban Kossuth-díjat kapott, 1969-ben lett érdemes mûvész, 1975-ben kiváló mûvész. 2001-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2002. október 23-án Nagy Imre Érdemérmet kapott, 2003-ban Prima Primissima díjjal tüntették ki.
(Panoráma, Sajtóadatbank - Sebõk Márta) "

válasz erre
előzmény: kao #71

#71

kao | 2006. december 28. csütörtök, 16:56
no, itt van egy tavaly nyári irás róla:

"Darvas Iván kedden lesz 80 éves
2005. június 12.
Nyolcvan éve, 1925. június 14-én született Darvas Iván kétszeres Kossuth-és Jászai-díjas színész, érdemes és kiváló mûvész
Darvas Szilárd néven született a ma Szlovákia területén található Belyén, orosz származású anya és magyar apa másodszülött fiaként. A család 1926-tól 1939-ig Prágában élt, ahol a fiúk német iskolába jártak, közben anyjukkal oroszul, apjukkal magyarul beszéltek. Az ifjú Iván 1939-ben került Budapestre, a Színmûvészeti Fõiskolára 1943-ban iratkozott be. Osztályfõnöke, Rátkai Márton hívta fel az alig húszéves színinövendékre Várkonyi Zoltán, a Mûvész Színház igazgatójának figyelmét, Darvas ebben a színházban, Anouilh Eurüdiké címû drámájának férfi fõszerepében debütált. Partnernõje az akkor karrierje csúcsán álló Tolnay Klári volt, akivel annak a rendje és módja szerint egymásba szerettek, és késõbb össze is házasodtak.
Darvas Iván személyében egy olyan új típusú, rendkívüli tehetségû fiatal színész került a színpadra, akinek elegáns, arisztokratikus külseje, könnyed mozgása, kissé gunyoros beszédmodora revelációként hatott. Fantasztikus kisugárzása volt a színpadon, könnyed bohózatokban és súlyos, veretes tragédiákban egyaránt képes volt hatalmas sikereket aratni. Egészen kivételes alakításokat nyújtott az orosz klasszikusok mûveibõl készült drámákban: Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bûn és bûnhõdés), Tuzenbach (Csehov: A három nõvér), Popriscsin (Gogol: Egy õrült naplója), Asztrov (Csehov: Ványa bácsi) szerepében.
1949-ben átszerzõdött a Madách Színházhoz, amelynek 1956 végéig volt tagja, majd hosszabb szünet következett. 1957 májusában "a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel" miatt három évre ítélték. Huszonkét hónapot ült, aztán az elsõ amnesztiával szabadult, 1959. április 4-én. A színház persze nem vette vissza, segédmunkás lett a metró-építkezésen, majd egy ktsz-be került mûanyag-fröccsöntõ munkásnak. Közben hetenként ostromolta beadványokkal a Mûvelõdési Minisztériumot, ahol aztán a színházi fõosztály vezetõje közölte vele: sem most, sem 15 év múlva, és egyáltalán semmikor nem léphet színpadra.
Végül a mindenható Aczél György révén Miskolcra, majd a budapesti József Attila Színházhoz került, s az itt töltött két év után, 1965-ben a Vígszínház szerzõdtette. A Várkonyi Zoltán vezetése alatt álló intézményben parádés szerepek várták, a teátrum egyik vezetõ színésze lett. Fõbb alakításai: Von Berg (A. Miller: Közjáték Vichyben), Brick (T.Williams: Macska a forró tetõn), Franz (Sartre: Altona foglyai), Martin Dysart ((Shaffer: Equus), Rezeda Kázmér (Krúdy: Rezeda Kázmér szép élete), Warwick (Shaw: Szent Johanna).
Várkonyi 1979-ben bekövetkezett halála után elárvultnak érezte magát a Vígszínházban. 1985-ig volt tag, aztán a szabadúszást választotta, majd 1993-ban boldogan csatlakozott a Törõcsik Mari által alapított Mûvész Színházhoz. A Mûvész azonban
válasz erre

#70

kao | 2006. december 28. csütörtök, 16:55
a neten sincs szinte semmi ...
válasz erre

#69

kao | 2006. december 28. csütörtök, 16:54
ma ismét felötlött bennem, mennyire sajnálom, hogy nem láthatom Darvas Ivánt :) legalább egy kis filmecske, vayg bármi... hiszen úúúúúúúgy hiányzik nekem. S ki tudja, hátha elvállaná, mégis ?????
Számomra Õ "A" SZINÉSZ!!!!! Egyelõre Gálffi mérhetõ csak hozzá a szivemben :))))) Jó lenne látni valamiben, jó lenne hallani róla :)))))
válasz erre

#68

Sz.Judit | 2006. november 13. hétfő, 21:44
Úgy örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen Darvas Iván rajongó!!!!!!!!!!Igazán-igazán nagy színész, és nagyon tud játszani, és imadom a hangját!Valaki nem tudná megmondani nekem, hogy színházban láthatom-e és ha igen mikor és hol?Légyszi!!
válasz erre

#67

CC | 2006. október 24. kedd, 01:34
jó volt látni - ha felvételrõl is - '56 ünneplése kapcsán.
válasz erre

#66

kao | 2006. október 20. péntek, 21:19
simple forum | Mennyei páholy
Vajon ezt a kiállítását Budapesten is látni még valahol???

http://www.criticailapok.hu/index.php?id=656&cid=6061
válasz erre
előzmény: kao #65

#65

kao | 2006. október 20. péntek, 21:18
Íme egy szép vers most "csak" NEKI!
:)

Ha tiszta vágy, ha fennkölt áhítat
s egy sors köt két szeretõ szívet egybe,
egyformán fáj nekik a balszerencse,
s egy bennük a szellem és akarat;

egy lélek él két testi szín alatt
s egy szárnnyal emeli õket a mennybe,
s a szerelem keblükben egy ütemre
gyújt arany sugarával lángokat;

ha szerelmében mindegyik a másik
javát akarja, egy örömet érez,
s már mindkettõ egy célra s végre kész;

ha ezer meg ezer száznak se számít
ilyen hûséghez mérve, ily kötéshez:
széttépheti ezt egy neheztelés?

/Michelengelo XIX./
válasz erre
előzmény: kao #64

#64

kao | 2006. október 20. péntek, 21:16
simple forum | Mennyei páholy
Nagy örömömre szolgál, hogy
D a r v a s
Ivánt is hallhatjuk majd október 23-án !!!!
:-))))))
válasz erre

#63

ava | 2006. június 24. szombat, 19:07
simple forum | Mennyei páholy
Én is kívánok még nagyon sok boldog névnapot!
válasz erre

#62

CC | 2006. június 24. szombat, 18:42
sok boldog névnapot kívánok!
válasz erre

#61

iva | 2006. június 21. szerda, 02:57
... És ezt a jellemzést éppen olyan képpel szemléltetik, amelyen az arisztokratikus tollnok szándékosan népiesnek (ti. bakának) jeleníti meg magát.
OFF: Mennyi marhaságot leírnak egy ilyen magazinban: "Kamarás Iván (a magyar Brad Pitt)..."! Ez a legújabb? Szegény Kamarás eddig csak ON: "új Darvas Iván" volt...
válasz erre
előzmény: #

#60

CC | 2006. június 21. szerda, 02:03
http://195.184.19.155/holgyvilag/index.php?apps=cikk&cikk=11310

Férfiideál - akkor és most

"Arisztokratikus külsõ, könnyed, ironikus humor - mindez együtt volt egy nyakigláb, szõke, jó svádájú fiatalemberben. Darvas Iván volt a kivétel, finom, halk szavú gavallér a népi, a munkás hõsök között."
válasz erre

#59

CC | 2006. június 20. kedd, 12:10
igenigen, Isten éltesse! nem voltam neten, de gondoltam rá.
válasz erre
előzmény: vow #56

#58

eros | 2006. június 20. kedd, 11:52
simple forum | Mennyei páholy
És ehhez mit szóltok? Darvas nagy sikere volt a Madách Színház 1954-ben bemutatott Romeo és Júliája
Kao 54. levelében említett fotós nem Gellért Marcell, véletlenül? Én ismertem egy Gellért Marcellt, a 70-es években Szegeden járt a Tanárképzõ Fõiskolára. Õ Gellért Endrének a nagy rendezõnek a fia. Érdekes lenne, ha ugyanaz a személy lenne....
válasz erre

#57

rosana | 2006. június 15. csütörtök, 08:39
Megkésve, de csatlakozom!
válasz erre
előzmény: vow #56

#56

vow | 2006. június 14. szerda, 23:41
ISTEN ÉLTESSE DARVAS IVÁNT!!!!
válasz erre

#55

kao | 2006. május 8. hétfő, 14:27
simple forum | Mennyei páholy
hát igen ! Két pompás Iván is egy rakáson
válasz erre

#54

kao | 2006. május 8. hétfő, 14:26
simple forum | Mennyei páholy
jaj, de jót találtam találtam! íme néhány szép példány Gellér Marcell standfotós pompás felvételeibõl
GYÖNYÖRÛEK!
válasz erre

#53

kao | 2006. május 8. hétfő, 12:58
simple forum | Mennyei páholy
tyû, ez de jó!
válasz erre

#52

kao | 2006. május 8. hétfő, 12:57
a múlt
válasz erre

#51

kao | 2006. május 8. hétfő, 12:56

#50

kao | 2006. május 8. hétfő, 12:56
simple forum | Mennyei páholy
alig találok róla fotókat a neten...
de ami van.. az bizony...
az pompás!!!!
válasz erre

#49

CC | 2006. április 13. csütörtök, 03:23
Jó hogy így van. Jó hogy Õ van!

Isten éltesse Darvas Ivánt, mindannyiónk örömére!!!!!

Hegedûs D. Géza
2005-06-14 00:02:00
válasz erre
előzmény: CC #48

#48

CC | 2006. április 13. csütörtök, 03:22
most találtam:
http://www.terasz.hu/terasz.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=8232&rovat_id=144

Születésnapi levél - Darvas Ivánnak

Darvas Iván 80 éves. Nem hiszem el. Isten éltesse mindannyiónk örömére. Darvas Iván fenséges lény. Szép Ember. Kívül-belül. Egyik utat mutató fényes csillaga életemnek. (Hegedûs D. Gézától)

FRESKÓ
Álltam egy kisszéken, a gépházban, nagyapám mozijában. Surrogott a vetítõgép, pergett a film, fénnyalábok röpítették a mozgóképet a vászonra. A lámpa égette a bal arcomat, nagyon meleg volt, de én néztem a filmet a gépház ablakából. Minden filmet. Itt, nagyapám mozijában tanultam meg Darvas Iván nevét. Emlékszem hajlékony alakjára a Liliomfi-ban, bûntudatos arcára a Bakaruhában-ban, kettéhasadt lényére a Gázolás-ban, romlott nevetésére a Pacsirtában, gyötört tekintetére a Hideg napok-ban, elveszettségére a Próféta voltál szívem-ben és kifosztottságára a Szerelem-ben. Ott volt a vásznon, illetve itt van a szemgolyóm boltívére égetõdve mint egy freskó, amíg élek.

CSAK A SEMMI

Debreceni diákként, a nyári termelési gyakorlatot Pesten abszolváltam. A várost nem ismertem, mégis az elsõ szabad hétvégémen ösztönösen a Vígszínház elõtt találtam magam. 15 éves voltam. Plakát hirdette, hogy az évad utolsó elõadása Krúdy Gyula Vörös postakocsi-ja lesz. Alvinczy Eduárd szerepében Darvas Iván! A meggyszínû bársonyos székek egyikérõl láthattam egy lenyûgözõ alakítást. Költészet, mély filozófia, humor és lemondó fájdalom. Szemem elõtt árultatott el a szellem, szerelem, vér és hús. És süllyedt el ifjúságunk Atlantisza. Lótuszülésben ült Darvas Iván a színpadon, buddhai nyugalomban: benne és körötte már csak a semmi. 15 évesen nekem ez nagyon fájt.

SEGÍTETT ÉLNI
Ugyanaz a Várkonyi Zoltán hívott a Vígszínházhoz 1975-ben mint, mint aki Darvas Ivánt fedezte fel 1945-ben. Mielõtt egy színpadra léphettem Vele, láttam az Õrölt naplója-ban, az Eljõ a jegesbe-ben. Csehov modern értelmezésében méltó társa volt Horvai Istvánnak, a nagy rendezõnek: mint a Ványa bácsi Asztrov-ja, a Három nõvér Versinyin-je, a Cseresznyéskert Firsz-e átláthatóbbá, elviselhetõbbé tette a világot. Segített élni.

UTAT MUTATÓ FÉNYES CSILLAG

Csak most tudatosult bennem, hogy már ötven éves volt mikor személyesen megismerhettem. A korát nem észlelhettük, mert elhitette velünk varázsos személyiségével, hogy egyívású partnerek vagyunk: a színpadon játszótársak, az öltözõben szellemes sakkpartnerek, egymást ugrató, sokat rötyögõ pajtások.
Kultúrája, ízlése, stílusa lefegyverzõ. A Liszt Ferenc filmsorozat alatt ha egy-egy nevezetes városba vetõdtünk, s olykor egy hosszú sétára társául szegõdhettem, ilyenkor akaratlanul is európai mûveltségû idegenvezetõvé vált. Az adott város nyelve mellett, tudta annak múltját, mûvészettörténetét.
Nem hiszem el, hogy Darvas Iván 80 éves.
Õ az én ifjúságom egyik utat mutató fényes csillaga. Kíváncsiságom gyakran arra röpített, amerre szellemével, mûvészetével õ világított.
Jó hogy így van. J
válasz erre
előzmény: rosana #11

#47

kao | 2006. február 3. péntek, 04:52
SAN BELUTKA

Ruka se iz zemlje javila
U vazduh hitnula belutak

Gde je belutak
Na zemlju se nije vratio
Na nebo se nije popeo

©ta j s belutkom
Jesu li ga visine pojele
Je li se u pticu pretvorio

Eno belutka
Ostao je tvrdoglav u sebi
Ni na nebu ni na zemlji

Samog sebe slu¹a
Meðu svetovima svet

/ Vasko Popa /

válasz erre

#46

kao | 2006. február 3. péntek, 04:27
A napokban álmodtam Darvas Ivánnal meg Gálffival; Darvas rendezte a darabot és õ maga is játszott benne.. baromi hosszú szakálla volt, már-már komikus aggastyánnak tûnt, de a szeme szikrázott! Megint kidagadtak az erei és megint féltem tõle... féltem, ugyanakkor lenyûgözött, rátapadtam, s arra emlékszem, hogy baktattam hazafelé és bántott, hogy nem is figyeltem meg Gálffi játékát... (Az Equusra annak idején Darvas miatt mentem el, azt sem tudtam, ki az a fiatalember ott, s akkor azon kaptam magam, hogy õrá tapadtam, s hogy "lemaradtam" Darvasról (számtalanszor újra kellett néznem aztán, hogy minél több mozzanat bekerülhessen...) Azóta is Gálffi a legkedvesebb színészem, akár felemelte a sors, akár épp ejtette, nekem mindig az õ játéka jelentett a legtöbbet... most meg ez az álom???? Revans?

Festettek az elõadásban... igen, együtt festettek egy óriási képet... tán freskót?
Ismer valaki valami ilyenféle tartalmú darabot? (véletlenül sem kell ám Howard Barker-re gondolni, hisezn nem a Lapantói csatát festették, korábbi korokban játszódott a dolog... és volt valami nagy madár is, ami mindig útban volt, amit mindig odébb kellett tenniük, miközben valami túlságosan emelkedett beszélgetést folytattak, amellyel gyakorlatilag nem is tudtam igazán lépést tartani...)

Mi lenne, ha igazzá lenne?
Mert mi van, ha "... az álmok nem hazudnak" ?
válasz erre
előzmény: kao #45

#45

kao | 2005. július 28. csütörtök, 11:18
- az azért jó, hogy ezt betetted, mert így vissza-visszaolvasható marad ez a végtelenül kedves bölcsesség
válasz erre
előzmény: Minona #42

#44

kao | 2005. július 28. csütörtök, 11:14
Nagyon megértelek.
válasz erre
előzmény: juco #2

#43

Minona | 2005. július 24. vasárnap, 23:16
A színház is - egész létünknek mintegy játékos modelljeként - attól nyeri nemességét, hogy halandó. Hogy - eltérõen az irodalomtól, a képzõmûvészettõl, a zenétõl - a színház nem az úgynevezett "örökkévalóságnak" alkot, hanem csak a múló pillanatnak. Hogy nem más, mint a színpad és nézõtér aznapi "közös ülésének" (igenis közösülésének!), interaktív együttmûködésének egyszeri, egyedi - minden este más és más összetételû, más hangulatú, más értelmû -, véletlenszerû eredménye. Megismételhetetlen. Csakis "ott és akkor" él.
/Darvas Iván/

válasz erre

#42

Minona | 2005. július 24. vasárnap, 23:16
"Templomba például ingyen is beengednek. (Igaz, persely ott is van, mégse kötelezõ adakozni.) Ráadásul templomban - köztudomású - az igaz igét hirdetik, színházban meg - ez is köztudomású - egyetlen olyan szó el nem hangzik, aminek bármi köze lenne a valósághoz vagy pláne az igazsághoz. Minden kiejtett szó kimódolt, kitalált, megkonstruált, hamis, talmi, ha úgy tetszik: hazug. Hát akkor mégis mi a jó benne? Miért adunk pénzt olyasmiért, ami nem igaz, mi a csuda vonz oda, ahol eleve tudjuk, hogy rafináltan átráznak, átvernek bennünket?

Talán ugyanaz, amit a gyerekek éreznek, amikor gátlástalanul "si-ku-kuzva" vagy "töf-töfölve" önfeledten átadják magukat az illúziónak, hogy gyorsvonatot, hogy versenyautót vezetnek. Tudják persze, nagyon is jól tudják, hogy az csak egy sámli, amin ülnek, amit maguk elõtt tolnak, ugyanakkor - ezzel párhuzamosan, egy idõben, azonos intenzitással - mégis átélik annak a szenzációját is, hogy olyan jármûvet vezetnek, amelynek kezelése a valóságban egyelõre messze meghaladja képességeiket.

Késõbb aztán iskolába kerülnek szegénykék, megtanítják õket erre-arra, megtanulják a benzinmotor, a dízelmotor, az elektromotor közötti különbségeket, ugyanakkor pedig - ha úgy tetszik: ezzel párhuzamosan - szép lassan leszoknak a si-ku-kuról, töf-töfrõl, szégyellik a régi sámlit, elfelejtik: mi az játszani, gátlástalanul, önfeledten átadni magukat egy illúziónak. Igaz - megint csak ezzel párhuzamosan -, a valóságban meg birtokba veszik mindazon képességeket, amelyekkel aztán gyorsvonatot, versenyautót, rakétát, marsjárót, atom- és hidrogénbombát kezelnek - ugyanazzal a gátlástalansággal, önfeledtséggel, amellyel nem is olyan régen még sámlit tologattak.

Van kivétel. Van a felnõtteknek egy különös, az infantilizmus legalsó fokán megrekedt, lelkileg, szellemileg valamiképp elmaradott fajtája: a színészek. Valamilyen oknál fogva nem mentek át azon a tudati változáson, amely a mûveltség megszerzésének eredménye szokott lenni, megrekedtek egy alacsonyabb szinten; hogy úgy mondjam, nem szégyellik a sámlit. Retardáltságukért cserébe viszont megõriztek valamennyit gyerekkoruk közvetlenségébõl, ártatlanságából - igaz, megátalkodottságából, önzésébõl, pimaszságából is. Valamit valamiért.

Megmondom, miért szeretem annyira a színházat: mert minden hazugsága, esendõsége, linksége ellenére is árad belõle egyfajta méltóság. Mert olyan, mint mi, emberek. Márpedig az ember méltóságának egyetlen forrása: halandóságának tudata. Az összes élõlény közül egyedül az ember képes felfogni teljes súlyával a tényt, hogy a végtelen, nagy idõn belül mindössze ez a pár évtized adatott neki - az viszont egyedül az övé, azt csinálhat vele, amit akar, amit tud -, hogy õrajta múlik, mivé válik, hogy életét az adott korlátok között tetszése szerint alakíthatja, hogy rányomhatja századára önnön bélyegét; de azt is, hogy következésképpen felelõsséget visel önmagáért és az õt körülvevõ világért.

A színház is - egész létünknek minte
válasz erre

#41

Silvestra | 2005. július 14. csütörtök, 11:59
Tökjóó! :-))
válasz erre
előzmény: Minona #40

#40

Minona | 2005. július 14. csütörtök, 09:27
2005.07.14.
Filmmúzeum, 17:45 - A Pendragon legenda
Szereplõk: Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Bujtor István, Tímár Béla, Schütz Ila, Moór Marianna, Tábori Nóra, Tordai Teri, Halász Judit, Kállai Ferenc, Major Tamás, Esztergályos Cecília, Simor Erzsi.
válasz erre

#39

Liyah | 2005. július 1. péntek, 20:46
ÚÚÚ, köszi! Hát ez nagyon jó!!!
válasz erre

#38

kukkadsz | 2005. július 1. péntek, 20:30
2005-07-03, Kossuth

20:49 Közvetítés a Pesti Színházból
Tangó
Slawomir Mrozek színjátéka
Fordította: Kerényi Grácia
Rendezõ: Kapás Dezsõ
Szereplõk:
Eugenia, a nagymama - Gobbi Hilda, Eugeniusz, az öccse - Páger Antal, Stomil, az apa - Darvas Iván, Eleonora, az anya - Ruttkai Éva, Artur, a fia - Gálffi László, Ala, az unokahug - Eszenyi Enikõ, Edek - Szilágyi Tibor
A felvételt Egressy István, Katona Imre József, Samu Lajos és Varró Jenõ készítette
(Az 1985. február 12-i elõadás felvétele)
válasz erre

#37

CC | 2005. június 24. péntek, 18:18
nagyon boldog névnapot kívánok a mûvész úrnak!

születésnapja kapcsán a nyári Súgóban olvasható róla egy féloldalas írás.
válasz erre

#36

Liyah | 2005. június 22. szerda, 13:27
Ja, igen, ez igaz, sajnos.
Én meg azt sajnálom, hogy nem késõbb rendezték az Egy õrült naplóját, meg mindent amiben játszott...
Persze ez csak önzés. Minden úgy van jól, ahogy van, mert neki így volt jó.
válasz erre

#35

poszeidon | 2005. június 22. szerda, 10:21
Azért, mert úgy tudom a mûvészúr betegsége miatt nem ment tovább az elõadás...
válasz erre
előzmény: Liyah #34

#34

Liyah | 2005. június 21. kedd, 23:00
Miért is sajnálod?
válasz erre

#33

poszeidon | 2005. június 21. kedd, 22:21
Nagyon sajnálom, hogy nem elõbb rendezték az Amadeust.Színháztörténeti pillanat volt..
válasz erre

#32

iva | 2005. június 17. péntek, 06:36
simple forum | Mennyei páholy
A gerolsteini kaland (Házy Erzsébettel)
Június 19-én, szombaton, 19:25 - MTV1
válasz erre

#31

Liyah | 2005. június 17. péntek, 00:06
Én azt szeretném kérdezni a honlap üzemeltetõitõl, hogy ez az információ (szülinap) MIÉRT CSAK A FÓRUMON OLVASHATÓ?
Egyébként: SZÁZSZOR KÍVÁNNÉK BOLDOG SZÜLINAPOT, ha tehetném... BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
válasz erre

#30

Demike | 2005. június 16. csütörtök, 20:19
Isten éltesse sokáig Darvas ivánt 80. születésnapján.
válasz erre

#29

fever | 2005. június 16. csütörtök, 11:10
Ha olvassa, ha nem, ez a legkevesebb amit mi nézõ (a közönség!) adhatunk neki viszonzásképp, hogy ilyen jeles nap alkalmából gondolunk rá!
válasz erre
előzmény: Ginevra #26

#28

evapapp | 2005. június 16. csütörtök, 11:07
Darvas Iván halhatatlan, de azért éljen nagyon sokáig mindenki örömére.
Üdvözlettel az egykori Tárnok utcából.
válasz erre

#27

kavika66 | 2005. június 15. szerda, 18:40
Azt nem tudom, hogy olvassa-e, de ha tudna róla biztosan olvasá és nagyon örülne neki, hogy gondolunk rá. Szóljon neki valaki!!!!
válasz erre
előzmény: Ginevra #25

#26

Ginevra | 2005. június 15. szerda, 16:56
amennyiben igen: Nagyon boldog születésnapot kívánok neki, az egyik legjobb magyar színésznek!!! Sajnos színpadon eddig csak kétszer láttam :-(
válasz erre
előzmény: Ginevra #25

#25

Ginevra | 2005. június 15. szerda, 16:55
Most nem azért, de szerintetek olvassa ezt a topicot?
válasz erre
előzmény: fever #24

#24

fever | 2005. június 15. szerda, 15:47
Tisztelettel kívánok nagyon boldog születésnapot, hosszú-hosszú boldog életet és jó egészséget a Mûvész Úrnak!!!!!!
válasz erre

#23

lajkonemarta | 2005. június 15. szerda, 15:40
Mélyen Tisztelt Mûvész úr!
Elsõ levelemet Önnek 13 éves koromban írtam, mikor a József Attila szinházban megnéztem a II. József császár címû darabot.
Azóta is szinte minden egyes filmjét és szinházi elõadását láttam.
Születésnapja alkalmából sok boldogságot kívánok. Kívánom, hogy még jó pár éven át örömet tudjon a magyar szinház látogatóknak szerezni.
További Jó egészséget kívánok

Lajkóné V. Márta örök rajongója
válasz erre

#22

Anett1988 | 2005. június 15. szerda, 15:17
Boldog Születésnapot kívánok a Mûvészúrnak!
válasz erre

#21

kavika66 | 2005. június 15. szerda, 12:58
Láttam és aránylag meg voltam elégedve. Úgy érzem ez volt volt a legkevesebb amivel köszönthettek, egy ekkora formátumú színészt a nyolcvanadik születésnapján.
válasz erre
előzmény: Minona #18

#20

barbapapa | 2005. június 15. szerda, 01:19
De jóóó!!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!
válasz erre
előzmény: Minona #18

#19

v | 2005. június 14. kedd, 23:36
Csatlakozom!:) Most láttam újra a Morel fiút a Dunán, és ismét lenyûgözött! BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
válasz erre
előzmény: Minona #18

#18

Minona | 2005. június 14. kedd, 22:57
Boldog születésnapot!

Június 14., mtv, 21:05, "A Darvas"
válasz erre

#17

kavika66 | 2005. június 14. kedd, 19:13
Õszinte tisztelettel minden jót kívánok Darvas Ivánnak.
válasz erre

#16

Rechtenwald Krist | 2005. június 14. kedd, 18:59
simple forum | Mennyei páholy
Nagyon sok sikert, boldogságot és jó egészséget Darvas Ivánnak, a Nemzet SzÍnészének! Isten éltesse!
Felejthetetlen a repertoárja Liliomfitól Metternichig. Valamennyi filmjében tökéletesen formálta meg a neki kiosztott karaktert.
Köszönjük, Darvas Iván!

Tisztelettel: Rechtenwald Kristóf
válasz erre

#15

CC | 2005. június 14. kedd, 16:22
erõt, egészséget, boldogságot!
válasz erre
előzmény: rosana #11

#14

Lujzi | 2005. június 14. kedd, 13:28
Isten éltesse sokáig!
(Nekem mindig Liliomfi marad. :-))
válasz erre

#13

rosana | 2005. június 14. kedd, 10:59
Egy LEGENDA.
válasz erre

#12

FruSHEna | 2005. június 14. kedd, 10:46
Sok Boldogságot!
válasz erre
előzmény: rosana #11

#11

rosana | 2005. június 14. kedd, 10:43
Ma 80 éves! Isten életesse õt sokáig!
válasz erre

#10

Minona | 2005. január 13. csütörtök, 11:42
Lehet õt mostanában látni valahol?
válasz erre

#9

apera | 2004. szeptember 9. csütörtök, 16:48
Én nem Darvas Ivánról, hanem Darvas Ivánnak szeretnék írni, nem tudom, hogy eléri-e az üzenet itt. Elnézést, hogy teljesen személyes jellegû a dolog, s nem mint színészt keresem. Én középiskolába jártam együtt 1976-ban Komlósán Teréziával, aki úgy tudom Darvas színmûvésznõ feleségének rokona. Évek óta keressük Teréziát, már többször volt osztálytalálkozónk, s nem találjuk. Ha az információm hiteles, úgy kérem a segítségét abban, hogy elérjük. Az én e-mail címem: kela@freemail.hu. Amennyiben az információm téves, úgy elnézést kérek. További sikereket kívánok ezuton is munkáihoz. tisztelettel: Erika
válasz erre

#8

Meggy | 2004. június 14. hétfő, 12:48
Boldog születésnapot!
válasz erre

#7

Silvestra | 2004. június 14. hétfő, 11:44
Boldog születésnapot kívánok!!! Nagyon sajnálom én is, hogy lemaradtam errõl az elõadásról, biztos csodás lehetett. Sajnos, csak filmekbõl ismerhetem, nagy kedvencem a Liliomfi, legmegdöbbentõbb élményem pedig az Egy õrült naplója volt, (szintén tévéfelvétel). Tényleg csak közhelyeket írhatnék... csodálatos mûvész, de ezt mindenki tudja. Látta valaki a Komédiumban a Végjátékot?
válasz erre
előzmény: #

#6

FruSHEna | 2004. június 14. hétfő, 10:21
Sajnálom, hogy az Amadeus-t nem láttam. (Partnere Alföldi volt.) Tháliában. :(
válasz erre
előzmény: rosana #5

#5

rosana | 2004. június 14. hétfő, 10:11
Én is Boldog Születésnapot kívánok!!
válasz erre

#4

FruSHEna | 2004. június 14. hétfő, 10:03
Boldog Születésnapot! ;O)
válasz erre

#3

diam | 2004. április 2. péntek, 02:38
Tényleg más Darvas Iván topicjába írni, mint bárki máséba. Hasonlóan jucohoz én is csak egyszer láttam õt színpadon, Salieriként valóban felejthetetlen volt az alakítása. Ha visszamehetnék az idõben, és megnézhetnék egy-egy legendás elõadást, amit sajnos az én generációm soha nem láthatott, egészen biztosan az általa játszott Egy õrült naplója lenne az egyik kiválasztott.
válasz erre
előzmény: #

#2

juco | 2004. április 1. csütörtök, 21:20
Én nem mertem megnyitni a topicját. Nála nem lehetne ennyivel nyitni: "... Láttama .... éstökodavoltam ..." Ez végtelenül ostobán hatna a neve alatt, azt lásd be! Te megtaláltad a megfelelõ kezdetet, és én reagálok is. Így is cirka fél órája azon töröm a fejem, hogy mit írhatnék... Csak ne legyen közhelyes! Én is nagyon tisztelem Õt, nekem is Õ a SZÍNMÛVÉSZ, utána jó nagy üresség, és utána jönnek a többiek. Soha többet nem látok olyan csodát, mint az Õ Salieri-je volt. Tudom: ez mások is érzik, és ez õt kimondhatatlanná, érinthetetlenné teszi. Te most megnevezted. Ha csúnyán, és erõsen fejezném ki magam, akkor azt mondanám pellengérre állítottad. Sok ember céltáblájává tetted. Nem fogom örömmel olvasni azokat a bejegyzéseket, amelyek a róla alkotott képemet "hivatottak" megkérdõjelezni. Ez kicsit olyan, mint amikor a varázslatos pillanat akkor robban szét, mikor az egyik megszólal, hogy: "milyen szép ez a pillanat". Hát ez elég közhelyessé vált, és nem is biztos, hogy megérthetõ voltam, de ennyi telt tõlem. Nagyon megköszön a Mûvész Úrnak Salierit, és a Lábjegyzet címû könyvét! Többet köszönhetek nekik, mint azt elképzelheti bárki.
válasz erre

#1

biga | 2004. március 26. péntek, 09:26
Természetesen így gondoltam: (Magyar Színházi Portál/Fórum/ Színmûvészek/2004)
válasz erre
előzmény: #