facebook
twitter
rss

 

 

  

 

       

                 

 

                     

 

 

 

 

 

 

 

2012. május 17., csütörtök - születésnapok: Cser Miklós, Csombor Teréz, Haumann Péter, Holl István, Szávai Viktória

Pályázatok nyilvánossága

a témát nyitotta: tabp | 2010. január 6. szerda, 11:50


új hozzászólás

#1

JoGabor | 2010. január 14. csütörtök, 17:47

Már a Pesti Magyar Színház fórumánál hozzászóltam, az ott írtakat továbbra is fenntartom:

http://www.szinhaz.hu/index.php?option=com_simplestforum&view=postlist&forumid=1005&topicid=1195&Itemid=11

Azóta olvastam a Népszavában Őze igazgató úr nyilatkozatát, miszerint megkereste a politikai jobb-, és baloldalt is, és hogy a szakma és a politika szerencsés egyetértésének köszöni a kinevezését, majd karakteresen elhatárolódott mindenféle politikától (??). Na, szép.

Továbbra sem mondott semmit arról, mi indokolná, hogy egy közintézmény vezetésére vonatkozó "ötletei" szerzői jogvédelemért kiáltanának (ezért titkos a pályázata). Szerény ismereteim szerint közintézményt nem ötletekkel vezetünk, hanem intézményvezetői (egyetemi) kurzuson tanultakból és az érvényes jogszabályok, meg közalkalmazotti eskünk szerint.

Továbbra is kíváncsi vagyok a nyertes pályázatára, és még inkább a minisztérium által törvénytelenül titkolt szakértői bizottsági ülések jegyzőkönyveire: Ascher, Máté és a többiek elsöprő szakmai érveire Őze mellett.

válasz erre

témaindító

tabp | 2010. január 6. szerda, 13:08

Merényi Anna dramaturg felhívására folyamatosan érkeznek a közelmúltban lezajlott - illetve jelenleg is zajló - igazgatói választásokra beérkezett pályázati anyagok.

http://www.szinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=38554:palyazatok-nyilvanossaga&catid=2:budapest&Itemid=17

Korunk színházi látásmódjának lenyomatai.
Ön másképp látja?

válasz erre