Mefistofele - Magyar Állami Operaház

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál ------- www.toptipp.hu-------------- MEFISTOFELE------------------- Kovalik Balázs ------------------------- Operaház ----- Gigászi DNS-spirál a színpadon, 16 tonna és merészen tekeredek felfelé. Antal Csaba teremtménye a Mindenséget uraló Élő Anyag lenyűgöző megtestesülése. Korlátján színét színét váltó lámpafüzér fut végig, közepén lift emelkedik az égig. Egy-két bántó trombita- gikszer után, Köteles Géza korrekt vezényletével egyre szélesebben hömpölyög a későromantikus zene, melynek mennyei hatását száztagú kórus fokozza. Sugaras kardíszeikkel, melyek a hófehér arkangyalokat is díszítik, két kerub, vörös és feketében viaskodik a nyitány hangjaira, Mefisztó megjelenésével a mi Tragédiánk első jelenete kezdődik el. Még néhány mondat is egyezik az Úrral szembeszegülő Lucifer, az ékeshangú Palerdi András monológjában, melyet az angyali kar szimfonikus építésű hozsannája kontráz. Faust még nem adta el lelkét, de már árulkodó téglavörösben közelíti az ördögi koloritot, Gaston Rivero orgánuma mennyiség helyett káprázatos muzikalitású minőségével hódít, a bel canto iskola "mezza di voce"-jének árnyalt kiegyensúlyozottságával. Boito partitúrája áriák nélkül, szinte a recitativókból ágaztatja fel széles dallamíveit, az olasz tenor egyetlen hangon belül is gyönyörűséges forte-piano lehajlásokra képes. Takarékos mozgása, finom játéka hős helyett inkább a világtól elzárkózó tudós karakterét jeleníti meg, - annál hitelesebb így mindent vállaló esztelen szerelme. Az első rész vége a monumentális fogalmazás ritka remeklése: Fausték vörös fényárnyban magasodnak reményeik felé, a hatalmas égi tömeg pulzálva örvénylik a színen, míg a szárnyas küldöttek fortisszimó megdicsőülésben szállnak fel a mennyekbe. Ez még csak harmada a műnek, de ha csak ennyit lenne, Kovalik Balázs rendezése akkor is az utóbbi húsz év legnagyobbjai közé kerülne. Nagyvonalú fantázia, mesterien szerkesztett mozgások, a tér vertikálisan is teljes kihasználása, színek, arányok, fokozások egyensúlya és most a kidolgozás, a végig vezetett ötletek pontosítása sem maradt el. A zene, a dráma, az ének hatásával egyenértékű, az azzal termékeny szimbiózisban élő vizualitás a színház felé hajló kortárs operastílus várva várt hírnöke. Az énekszólam szempontjából leggazdagabb Margit-jelenetben, a szoprán gyengesége ez az egység bomlik meg és a vérfürdős maszatolás túlzásai uralkodnak el. Kárpótlást a Walpurgis éj jelent: Hieronymus Bosch átlátszó gömbjeiben bukdácsoló alakok lebegnek a légben, a csábítás ezer trükkje villódzik előttünk, Venekei Marianna koreográfiája is itt ér a csúcsra, a Pantalis szerepében visszatérő Balatoni Éva energikusan uralja a terepet, a revűfényekben pulzáló spirál-monstrum lassú forgásban babonázza a tekintetet. A látvány és az összhatás kardinális eleme Benedek Mari jelmez-kollekciója. Az angyali kórus csuklyás fehérjéből csúcsos válldíszek magasodnak, az átlósan emelkedő sor magában is megejtő látvány, de a legnagyobb rendezőművészeti-tervezői truváj a köznépi halandók beemelése a záróképbe. Reklám-szatyrokkal jönnek, a márkanevek a CBA-tól a Kaiser's-ig, Siemens-től MOL-ig díszitik azokat, remélhetőleg busás szponzorpénzeket fialva a szegény Operaháznak. Az Isteni Békét hirdető, meglepő polifonitású zárókórus hangjaira ambróziával illatosított, akciós eső-fóliákat vesznek elő, eldobják a színes tasakokat és felöltve a csillogó plasztikot, végtelen sorban indulnak spirálvonalban felfelé, a váratlan örökkévalóságba. Mámorosan követjük őket a forró ünneplés örvényeibe, megköszönve a páratlan élményt, amely Kovalik Balázs és az egész együttes mennybemenetele. Lám: Budapesten is diadalmaskodhat a Nagy Művészet, a Korszerű Színjátszás, a Mi Operánk! Csak a politikai játszadozást kellene kikapcsolni és talán mégsem a zseniális művészeket kéne száműzni...