A Nehéz az első Háy-mű, amit előbb láttam színházban, mint elolvastam volna. Lehet, hogy ennek máskor is így kéne történnie, mert igen nagy hatással volt rám Mucsi.
Az első dolog, amit éreztem, hogy ez Háy legszomorúbb, lefájdalmasabb alkotása.
Az "elszármazottak" életreszóló, soha "be-nem-illeszkedettségi" érzései nem ismeretlenek előttem. Sokat vagyok olyan emberek tásaságában, akiknél első kézből tapaszatlalom a végül "sehova-se-tartozás" béklyóit. De az "anyai-meg-nem-értettség" is teljesen általános, sajnos.
Nagyon jó ez a szöveg, és jól át is jön.
Dicséret Bérczesnek, amiért előbb a monolog által hagyja élni magát a visszaemlékezést, s csak később jeleníti meg a történtek egy-egy részletét, sity-suty lepergetve, mint amilyen gyorsan elszáll az egész élet. Remek!
Elégedetten, ám szomorún jöttem ki hát az előadásról, mert nem jó ekkora fájdalmat látni kortás szerzőtől, ráadásul ilyen igazán jó megfogalmazásban. Az, hogy lehelletnyi tupir sincs rajta, csak még szomorúbbá teszi, mert ettől lesz még valóságosabb. Valamikor fél év múlva újra megnézem.