Szélyes Ferenc ünneplése és vendégjátékok Marosvásárhelyen

2013. május 10. péntek, 12:30
Szélyes Ferenc színművész 60. születésnapját ünnepli a Tompa Miklós Társulta május 14-én, kedden, ez alkalomból tekinthető meg a A Nagy Romulus című nagyváradi vendégjáték a Nemzeti Színház nagyszínpadán, amelyben az ünnepelt játssza a címszerepet.

 

Születésnapi ünnepség:

A Tompa Miklós Társulat 2013. május 14-én, kedden ünnepli Szélyes Ferenc színművész 60. születésnapját. 
Ez alkalomból a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyszínpadán látja vendégül a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadását, Friedrich Dürrenmatt A Nagy Romulus című tragikomédiáját, amelyben az ünnepelt játssza a címszerepet. A Szabó K. István által rendezett produkció 19.00 órától tekinthető meg.
Az ünnepi eseményre Szélyes Ferenc marosvásárhelyi alakításaiból fotókiállítás is készült, amelynek megnyitójára az előadást követően kerül sor.


SZELYES FERENC A Nagy Romulus Szigligeti Tarsulat Nagyvarad

Szélyes Ferenc


Vendégjátékon a Tompa Miklós Társulat:
Székely Csaba drámáin alapuló, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház együttműködésében létrehozott Bányavirág és Bányavakság című előadások több fesztiválon és rendezvényen tekinthető meg májusban.

Miskolcon második alkalommal láthatja a közönség a Bányavirágot, amely a Miskolci Nemzeti Színház meghívására és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával lesz jelen május 15-én a Nagyszínházban.
Az előadás május 11-én Aradon, a Nemzetközi Új Színházi Fesztivál keretében tekinthető meg. Ezt követően május 27-én Kézdivásárhelyen, a Városi Színházban láthatja a produkciót a helyi közönség.
A Bányavakság című stúdióelőadást a budapesti közönség is láthatja május 16-án. A Sebestyén Aba rendezte produkció a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén vendégszerepel Thália Színházban.


BANYAVAKSAG Szakacs Laszlo Banyai Kelemen Barna 1 foto Rab Zoltan Nemzeti Szinhaz MvhelyBányavakság (fotó: Rab Zoltán)


Bukaresti vendégelőadások Marosvásárhelyen:
Két zenés produkcióval érkezik Marosvásárhelyre a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház: május 10-én, pénteken 19.00 órától Kálmán Imre Silvia (Csárdáskirálynő) című oprettjét, május 12-én, vasárnap 19.00 órától pedig Gérard Presgurvic Rómeó és Júlia című musical-jét tekinthetik meg román nyelven a zenés műfajok kedvelői.
A Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor rendező által színrevitt előadások mellett egyéb rendezvényeket is tartalmaz a bukaresti zenés színház marosvásárhelyi miniévada: Az élet szép címmel május 14-én operett gálát, Paris, Mon Amour címmel május 16-án chanson-estet tartanak a President Szállodában.


SILVIA Ion Dacian Operettszinhaz BukarestSilvia (Csárdáskirálynő)


Erdély Broadway - műsorfelvételek:
Május 10-11-én a Marosvásárhelyi a Nemzeti Színház kistermében kerül sor az Erdély Broadway című show-műsor felvételeire. Az Erdélyi Magyar Televízió minden felvétel esetében 30 érdeklődőnek biztosít helyet a nézőtéren.
A látványos showműsor következő vendégei: Baricz Gergő, Szabó Előd, Vindis Andrea, Weinberger Attila, Boros Emese és a The Vagabonds együttes.

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.