"Csokonai Lili egy igazi kaland" - Interjú Majsai-Nyilas Tündével

2013. február 28. csütörtök, 07:00

Múlt év végén régi álma teljesülhetett Majsai-Nyilas Tündének, ugyanis Esterházy Péter híres nőalakjának bőrébe bújhatott. A Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk című műből készült monodráma ismét látható a Vígszínház műsorán. Ennek kapcsán kérdeztük a színésznőt, akivel következő bemutatója, az Átutazók próbái alatt beszélgettünk.

Kalandos utat jártál eddig…

Majsai-Nyilas Tünde: Tényleg regényesen alakult az életem… (Nevet.) A Balettintézetből eljutottam a Mojszejev tánciskolába, majd a Színművészetire, onnan a Vígszínházba, egymás után jött három gyerek, - egy kislány, aztán fiúikrek- , a három pici babával elköltöztünk egy egzotikus szigetre, aztán vissza Budapestre, ahol várt a színházam. És ez a sokminden belefér egy mondatba! Minden úgy alakult, mint a mesében. Néha én is rácsodálkozom, mennyi lehetőséget kínál nekem az élet…


Mi a története a táncos pályafutásodnak? 
Majsai-Nyilas Tünde: Általános iskolás koromban már nagy álmokat szőttem arról, hogy táncosnő leszek, ezért jelentkeztem a Balettintézetbe, ahova fel is vettek. Négy évig jártam oda, majd a szüleimmel szintén négy évet Moszkvában töltöttem, ahol az Igor Mojszejev tánciskolába jártam és a Mojszejev Táncegyüttessel léptem fel. Idővel kiderült, hogy hiába vagyok nagyszemű, kifejező, filigrán alkat, aki a lelke mélyéről próbálja érezni a táncot, a testem nem engedelmeskedik azoknak a követelményeknek, amelyeket lefektettek a nagy orosz és francia táncmesterek. Fokozatosan világossá vált számomra, hogy nem leszek klasszikus balerina, se orosz néptáncos, de biztos voltam benne, hogy a színpad nagyon fontos terepe lesz az életemnek. Amikor felvettek a Színművészetire, ez beigazolódott. Egyébként a mindennapos edzések hatása mai napig nem múlt el nyomtalanul, a legtöbben észreveszik rajtam, hogy van táncos múltam. 

 

csokonai lili 165

 Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk, Fotó: Schiller Kata

 

Mit őriztél még meg abból az időszakból?
Majsai-Nyilas Tünde: Játékaimat hátrahagyva, gyerekként jöttem el a családom mellől egy idegen városba, ugyanis tíz évesen Székesfehérvárról kerültem Budapestre. Nem csak a távolságot kellett feldolgoznom, hanem azt is, hogy az a jó, ha szid a mesterem, mert az azt jelenti, számítok neki. Néha a végletekig kellett gyötörnöm a testem, fegyelmet kellett tanulnom, egy szigorú menetrendhez kellett alkalmazkodnom, aminek ugyanúgy része volt az operaházi fellépés, mint a többórás gyakorlatozás. Mindez megkeményített. Az a tartás, amit a tánc adott, a mai napig segít kivédeni egy csomó sérelmet. Nem visel meg annyira a kritika, vagy a hajtás, és tudom mennyit kell dolgozni azért, hogy sikerem legyen.


Hogy tudtad elengedni a hajtást, a színész-létet, amikor két évre kiszálltál belőle? 
Majsai-Nyilas Tünde: Az ember az anyasággal elfogadja, hogy a munka szempontjából nyugalmasabb időszakba lép, de egy színésznőnek ez nehezebb helyzet. Ráadásul ez egyszerre történt meg azzal, hogy a Föld másik felére utaztunk. A Fidzsi-szigetek Suva nevű fővárosában, ahol az én férjem a helyi egyetemen kapott ösztöndíjat, az egyetemi campus félreeső épületében vártam az eső végét, gyönyörködtem a pálmafákban, és közben sokat gondoltam a budapesti életemre, ami rettenetesen messzinek tűnt.

 

Tudtad, hogy visszavárnak?
Majsai-Nyilas Tünde: Igen. Eszenyi Enikő, aki akkor vette át az igazgatást Marton Lászlótól, megígérte, hogy fog nekem munkát adni. Sőt, megkért, hogy készítsek blogot, és ez az alkotómunka nagyon megkönnyítette a kinti életemet vagyis annak a felfedezését. Harmincöt blogbejegyzés született, ami egyszerre szólt színházról és magánéletről. Elképesztő, hogy mennyire ráhangolódtam az írásra, egyszerűen jó passzba hozott! Talán, ha tovább maradunk, olyan termékeny írói hangulatba kerülök, hogy egy könyvet is képes lettem volna megtölteni.… (Mosolyog.)

 

csokonai lili s175

 Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk, Fotó: Schiller Kata

 

Mi az, ami bekerült volna a Fidzsi könyvbe?
Majsai-Nyilas Tünde: Láthattam az első fidzsi operát, a Carmen átiratát, amiben a torreádor helyett egy rögbisztár volt a főszereplő. Fidzsi százötven apró szigetből áll, mindenhol más táncot, más viseletet, más gondolkodásmódot ismerhet meg az ember. Két bőrönddel mentünk ki, se bútorunk, se játékunk nem volt. Amikor papírdobozból készítettem a kislányomnak babaházat, a bejárónőnk teljesen elképedt. Akkor jöttem rá, hogy tudok tanítani valamit az ottaniaknak arról, hogy a használati tárgyakat újra lehet gondolni. Elkezdtem gyerekekkel foglalkozni, szerveztem nekik karácsonyi vásárt, amire mindenféléből - kupakokból, tortapapírokból - összehoztam egy kiállításra való anyagot. A nagymamám ‘receptje’ szerint sütőpapírból, kartonból készítettem lámpákat, szereztem szponzorokat, akik némi pénzzel és kekszekkel támogatták az eseményt. Azt szokás mondani, hogy amit az ember hittel és szeretettel csinál, az egy idő után magától szárnyra kel. Ennek az igazságát ott megtapasztalhattam…

 

Amióta hazajöttetek a színház újra kiteljesíti az életed, vagy maradt még benned vágy, hogy más formában is alkoss?
Majsai-Nyilas Tünde: Azt hiszem nem maradt. Kinn néha úgy éreztem, hogy lehet színház nélkül élni. De itthon, amikor színészként dolgozom, úgy érzem, nincs még egy olyan tevékenység, amiben ennyire feloldódom, ami ennyire át tudja formálni a bennem rejlő feszültségeket, ami az élményeimet értékké tudja változtatni. Tudom, hogy vagyok annyira kreatív és sokoldalú, hogy ha abba kéne hagynom a pályát nem halnék meg az unalomtól, de csak akkor mondanék le a játékról, ha muszáj. Mostanában sok kiváló színész marad munka nélkül, színházak szűnnek meg, mégsem félek a jövőtől. De azt, hogy a kultúra válságban van figyelmeztetésnek tartom a magam számára is, mert néha elfelejtem, mekkora kincs, hogy játszhatok…

 

Mikor felejted el?
Majsai-Nyilas Tünde: Akkor, amikor túl szenvedélyesen kezdek el vitatkozni a rendezőmmel vagy az igazgatómmal. Nagyon nagy szám van… A színészi teljesítményemmel próbálok kompenzálni, ezért sokszor elnézik nekem a heves vérmérsékletemet. Maximalista vagyok, és nagyon szeretem, ha szeretnek, ha kihozzák belőlem azt az alkotói energiát, ami bennem lakozik. Viszont ha letörnek, ha elbizonytalanítanak, akkor lebénul a testem, az agyam, a hangom, és ilyenkor nagyon mérges tudok lenni. 

 

A Vígszínházban már megszokhattátok egymást, hiszen a csapat egy része hosszú évek óta együtt dolgozik… 
Majsai-Nyilas Tünde: Tényleg megszoktuk, hogy mindenki másképp dolgozza fel az alkotó munka nehézségeit. Néha megsértődünk, de a túlérzékenységen igyekszünk továbblépni. Ha súrlódunk, ha húzós a próbafolyamat, ha három előadás jut egy napra, akkor mindannyian próbáljuk tudatosítani, hogy ez azért van, hogy olyasmit tudjunk nyújtani, amiért érdemes a közönségnek bejönnie.

 

csokonai lili s244

 Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk, Fotó: Schiller Kata

 

Azt, hogy Eszenyi Enikő egyszerre színész, rendező és igazgató könnyen elfogadtátok?
Majsai-Nyilas Tünde: Szerintem igen. Azt is megszoktuk, hogy ő mindig egy lépéssel előttünk jár, hogy nem szeret finomkodni, hanem egyenesen fogalmaz, hogy profizmust vár el. Ez nem csak arról szól, hogy az energiáival a lényegre összpontosít, hanem azt is jelenti, hogy partnerként, felnőtt emberként kezel minket, akiknek nem kell nap, mint nap bizonygatni, milyen jó színészek. Enikőre akkor is lehet számítani, ha bármi kifogásunk van, ő a büfében barátnő, érdekli a véleményünk. A kritikákat pedig ő is megkapja, a nehézségekben is osztozik. Gondot fordít arra, hogy a társulatban ki milyen feladatot kap.

 

Azonban a Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk című előadást, amit egyedül játszol te választottad feladatul…
Majsai-Nyilas Tünde: Hálás vagyok, hogy ezt a lehetőséget is megkaptam a színházamtól. Régóta dédelgetett álmom volt ez az előadás.

 

Miért?
Majsai-Nyilas Tünde: Ha a hegymászótól megkérdezik, miért mászta meg a hegyet, azt feleli, azért, mert ott volt. Én ugyanezt tudnám elmondani erről az Esterházy történetről. Úgy éreztem, hogy színészileg és nőként is megértem arra, hogy egy olyan összetett sorsú nőről beszéljek, mint Csokonai Lili. Az ő figurájában egy szerelmes, egy esendő nő, egy anya, egy szerető, egy elhagyott, egy megtört, egy magányos asszony is megjelenik. Csokonai Lili alakja tulajdonképpen minden női minőséget megmutat, monológja sok valóságmorzsát felölel, ezért néha ellentmondásos. Bizonyos pontokon nem lehet eldönteni, hogy amit mesél, valóban megesett-e vele. De éppen az a gyönyörű az ő költői történetében, hogy az adott pillanatban valósággá változtatja önmagát. 

 

Hogy készültél erre a monodrámára?
Majsai-Nyilas Tünde: Az előadás alapjául szolgáló könyvet tíz éve olvastam először, és már akkor készítettem belőle egy előadásvázlatot. Annyira magamévá tettem a szöveget, hogy pontosan tudtam, mit szeretnék elmondani. Sopsits Árpád vállalta, hogy összefogja a vágyaimat és formába önti őket Falussy Lilla dramaturg segítségével. Megszerette a szöveget, belőlem indult ki, akkor pofozott meg, amikor kellett, szóval tökéletesen tudtunk együttműködni… Azt láttam, hogy nem csak ő segít nekem, hanem én is neki, mert valóban inspirálom. Ez az élmény legalább annyit jelentett, mint maga a tény, hogy megvalósíthatom az elképzeléseimet. Nagy örömöt adnak a közönség visszajelzései is, mert ezt a darabot elsősorban magamért szerettem volna megcsinálni, de reménykedtem abban, hogy ők is érvényesnek fogják tartani.

 

csokonai lili 265

 Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk, Fotó: Schiller Kata

 

Mennyire próbál meg az előadás?
Majsai-Nyilas Tünde: Ezt jól mutatja, hogy három napig készülök rá. A Csokonai Lili egy igazi kaland, szellemi kihívás. Beszédtechnikailag azért nem könnyű, mert 100 percnyi barokkos szöveget kell elmondanom. Színészileg pedig azért küzdelmes, mert mélyre kell ásnom ahhoz, hogy a különböző érzelmi stádiumokon végig tudjak menni, hogy szép estét tudjak teremteni.


Most az Átutazókban próbálod Bellát, aki egy teljesen más karakter…
Majsai-Nyilas Tünde: Csütörtökön Csokonai Lilit játszom, ma meg Bellát próbálom, aki egy rémesen csúnya lány, egy reménytelen teremtés. Nagyon jó, hogy ide-oda közlekedhetek sorsok között… Most azon dolgozunk, hogy az Átutazókon nagyon lehessen nevetni, hogy a szereplők tragédiáit ne karikírozzuk, de a maguk esendőségében megmutassuk. A darab az élet rövidségére próbálja felhívni a figyelmet. Azt a kérdést teszi fel, vajon elég jól használjuk-e az időnket, amíg átutazók vagyunk ezen a földön?

 

Mikor látható a Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk?
2013. február 28. (csütörtök) 19:30 
2013. március 16. (szombat) 19:30
2013. március 27. (szerda) 19:30
2013. április 15. (hétfő) 19:30
2013. április 28. (vasárnap) 19:30

Tóth Berta / Színház.hu

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.