Tar Sándor beszervezéséről készül darab a Katonában - Interjú a szerzővel

2016. február 10. szerda, 08:00

Február végén Ménes Attila Bihari című drámáját mutatja be a Katona József Színház a Sufniban, Máté Gábor rendezésében. A mű keletkezéséről, a Kádár-korszak ügynökvilágáról és a darab színpadi adaptációjáról kérdezte a szerzőt a Katona blog.

Mikor írtad a Biharit?


2013-ban és úgy lett ebből hír, hogy a Magyar Narancsban készült velem egy interjú egy korábban megjelent regényem kapcsán és megkérdezték, min dolgozom éppen. Mondtam, hogy a Biharin. Olvasták a Klub Rádióban ezt az interjút, behívtak beszélgetni, és az adást hallotta Máté Gábor, és érdekelni kezdte a Bihari története. Megkeresett a facebookon és elkérte a darabomat, én pedig örömmel odaadtam.

 

Menes

Fotó: Dömölky Dániel

 

Hogyan kezdődött a Bihari története – miről szól, milyen történet ez?

 

A kádári titkosszolgálatoknak a művészeti életből is számos embert sikerült beszervezniük, és mindenkit más alapon zsaroltak meg, hogy elérjék, hogy együttműködjön a hatóságokkal. Ez a történet egy jelentős magyar írónak, Tar Sándornak a beszervezéséről szól és arról, hogy a szocializmus bukása után Tar ügynökmúltjának híre kipattant. Itt jegyezném meg, hogy a darabbeli figurába más, egyéb karaktereket is belesűrítettem, tehát nem csupán és nem kizárólag Tarról van szó, akadt számos más bukás is a közelmúltban, ami nagy figyelmet keltett. A darabban szereplő Sándornak legszűkebb baráti köréről, a demokratikus ellenzék néhány kulcsfigurájáról kellett információkat adnia. Ennek a darabnak a címszereplőjét, a Bihari fedőnevű ügynököt a homoszexualitásával zsarolták. Ezt biztosan tudták róla, mert szinte mindenkit figyeltek az országban, akár itthon tartózkodott, akár - jelen esetben - külföldön. A darab címszereplője az NDK-ban dolgozott pár évig, ahová sok fiatal szakmunkás ment ki dolgozni szervezett keretek között, azért, hogy a fejlettebb NDK-s termelési kultúrát megtanulják a német nagyipari üzemekben. A főszereplő Lipcsében kapott munkát, majd amikor visszajött Magyarországra, a hatóságok számára világossá vált, hogy fogást találhatnak rajta: egy neves író, aki homoszexuális... Az ügynököt nagyon szerették a kortársai, nagyra tartották írásművészetét, feltétlenül megbíztak benne. Egy olyan világról írt, mely a társadalom legalsó szintje, az ipari munkásság tagjairól: a vidékről felhozott, nagyvárosi, ipari üzemi dolgozók életét mutatta be. Hideg gépolaj- és vasreszelékszagú gyárcsarnokok emberi viszonyait, tragédiáit és magányát vetette papírra. Noha maga nem volt értelmiségi, mégis jól be tudott illeszkedni az írók, költők, szamizdatosok köreibe. Nagyon sokáig káros munkát végzett, a legközelibb barátaira spicliskedett, akik ezért állásvesztéssel, lakásuk bepoloskázásával és rendőri zaklatással bűnhődtek. A rendszerváltás után azonban kiderült az ügynökmúlt, mégpedig úgy, hogy azokon a más-más szereplőkkel történt illegális találkozókon, amelyekről a részletes ügynöki jelentések beszámoltak, a megfigyelt célszemélyen kívül egyetlen állandóan jelenlévő volt csak, s logikus, hogy ő szivárogtatta ki a bizalmas információkat. Ez a lelepleződés óriási megdöbbenést keltett. A darabban, ahogy a valóságban is, a bukott ügynök alkohollal próbálja kompenzálni a súlyos depresszióját és a lelkiismeret-furdalását, míg 2005-ben, egy szombati napon, egy róla szóló televíziós beszélgetést követően a halálba itta magát. Egy másik író minősíthetetlen hangnemben beszélt róla, amit Sándor nem tudott elviselni, ezért lement a sarki kocsmába, ahol vett egy demizson pálinkát és inni kezdett.

 

bihari 1

Fotó: Dömölky Dániel

 

Kiírtad magadból ezt a történetet?

 

Nem, úgy gondolom, hogy ezt nem lehet kiírni. Nagyon jó barátom volt Tar, nagyon szerettem őt, mint mestert és embert. A ’80-as évek elejétől a haláláig jó barátok voltunk. Több olyan embert is ismerek, aki az ellenzéken belül mozgott: amikor Pestre költöztem Debrecenből, kalandvágyból és érdeklődésből beszálltam a szamizdatok terjesztésébe, és több alak volt, akiről megdöbbentő módon derült ki, hogy beszervezték: olyan emberek, akikről soha az életben nem gondoltam volna ezt. Jó emberek, akik nyíltszívűek és őszinte kedvességgel néztek a szemembe. Felfoghatatlan számomra a mai napig, és ezért írtam meg a Biharit. Van egy olyan pszichológiai jelenség, amit úgy hívnak, az ősbizalom elvesztése: ez gyerekeknél szokott megtörténni, olyan esetben, amikor pl. a szülei alkoholisták és bántják. Ekkor megtörténik a világ felé való bizalom és nyitottság elvesztése, ami után már senkiről sem tudják elhinni, hogy jó, igaz és őszinte ember. Velem is ez történt, és nagyon rossz érzés, amit megpróbáltam feldolgozni valahogy, ezért is született meg ez a mű. Túl lenni lehet rajta, de magamban nem tudtam visszaállítani az ősbizalmat a világgal szemben. Ezzel a sokkhatással most már együtt kell élnem: bármi beleférhet egy emberbe, akiről azt gondoltam, ismerem és elfogadom, mégis minden napban benne van, hogy sosem tudhatom, mi derül ki róla.

Itthon az ügynökkérdés nincsen rendezve. A környező országokban, a volt NDK-ban és Csehországban nyilvánosságra hozták az adatokat, ami biztosan sok áldozattal járt és rengeteg ember kerülhetett lehetetlen helyzetbe a múltja miatt. Ezek az emberek a beszervezés során nagy valószínűséggel sarokba voltak szorítva. Én azonban azt gondolom, hogy ezeket a történeteket borítani kell, mert időrőlidőre a csendből felbukkannak nevek és mindenki azokkal foglalkozik, pedig több ezer név van még rajtuk kívül. Nagyon szorongató és mocsaras ez az egész.

 

Szerinted az őszinte lelkű embereket könnyebben lehetett beszervezni, mert ők féltek és nehezebben mondtak nemet?

 

A Bihari főszereplője a valóságban egy végtelenül őszinte és kedves, jóindulatú ember volt, de minden eset más, és a jól kidolgozott módszereiknek köszönhetően a kommunista titkosszolgálatok sokakat nyakon tudtak csípni. Nem tudom, hogy van-e bármilyen reláció az őszinteséggel. Az biztos, hogy voltak, akik nemet is tudtak mondani a III/III-as ügyosztály tisztjeinek. Ehhez szilárd jellem, bátorság, ész és műveltség, polgári kultúra kellett.

 

bihari 3

Fotó: Dömölky Dániel

 

Úgy gondolod, hogy következmények nélkül lehetett nemet mondani a beszervezésre?

 

Az ügynökök sokféleképpen dolgozták fel azt, hogy ügynökök – voltak, akik azonnal elmondták a barátaiknak, hogy jelenteniük kell róluk, volt olyan, aki kitalált jelentéseket írt és volt, aki egyáltalán nem jelentett, ezért őt kizárták a titkosszolgálatok. Nyilvánosságra került információk szerint ezt meg lehetett csinálni, aminek olyan következményei fordulhattak elő, hogy az ellenszegülő karrierje megrekedt – pl. tanársegédből soha nem léphetett elő egyetemi adjunktussá, vagy elveszítette az állását. Aki együttműködött, az fizetésemelést kapott, vagy pl. ahogyan a darabban is történik, szőnyeget és telefonvonal bekötését – amire akkoriban több éves várólista volt - ígértek az információkért cserébe. Külföldi utazásokat intéztek el az ügynököknek, ami nagy szó volt, mert háromévente lehetett engedélyt kapni, vagy autóval próbáltak egyeseket lekenyerezni, amire szintén több évet kellett várni. Az emberek az életükről és a gyerekeik későbbi életéről döntöttek, egzisztenciális okokat vettek figyelembe.

 

Amikor megtudtad, elkezdtél ellenbizonyítékokat keresni? Mennyit és mikor beszéltetek, miután kiderült?

 

Megjelent egy leleplező újságcikk, amire a magyar értelmiségi sajtó ráugrott és hónapokon át vitacikkek követték egymást. Nem kellett keresnem, hogy ez igaz-e vagy nem, mert sajnos 100%-osan pontos információ volt. A sajtó sokat foglalkozott ezzel az üggyel, pro és kontra érvek, vélemények láttak napvilágot. A legszélsőségesebb vélemény a fentebb említett TV interjúban hangzott el, ebben azt mondták, takarodjon a magyar irodalomból ez az illető. "Bihari", akinek a valóságban "Hajdú" volt a fedőneve, nem tudta kezelni ezt a helyzetet, bezárkózott. Velem kivételt tett, mert elfogadott, mint „hasonszőrűt.” Miután leleplezték, a halála előtt kétszer beszéltem vele és megkértem, hogy ne foglalkozzon ezzel, mert ő nagyon jó író, és semmi más nem számít. De beleesett egy kátyúba és nem lehetett már őt kihúzni ebből. Rengeteget ivott, gyógyszeres kezelést kapott, a pszichiátriára többször vissza kellett mennie. Megtörtént eset, hogy a kocsmába anyaszült meztelenül ment le, és ezt nem vette észre. Az is megtörtént, hogy a vonaton utazva vadidegen embereknek mesélte el legbensőbb titkait. Nagyon sajnálta és mérges volt, hogy miért pont ő az, aki elviszi a balhét sok más ügynök helyett is – bízott abban, hogy a múltjának ez a része élete végéig titok marad. A tartótisztje is megígérte neki, hogy ez soha nem fog napvilágra kerülni. Ennek ellenére megtudta a világ, aminek következtében elveszítette a barátait.

 

bihari 4

Fotó: Dömölky Dániel

 

Mennyi a fiktív rész és mennyi a valóság ebben a történetben?

 

Bizonyos momentumok nyilvánosak: Tar háttere, az NDK-s múltja, a beszervezése, és az, hogy kikről jelentett. Ezeket a fix pontokat kötöttem össze, vannak benne kitalációk, ugyanakkor van fogalmam a munkásvilágról, mert én is ipari szakközépbe jártam, ipari üzemekben dolgoztam, szakadt ruhájú, svájci sapkás emberek között mozogtam. Ismertem ezt a világot és el tudtam képzelni, milyen közegben élhetett maga a főhős, nem volt megerőltető ennek a miliőnek a leírása. A szereplőnevek fiktívek, ugyanakkor van olyan keresztnév, amely mögött igazi, ma is ismert ember áll.

 

Miért érezted fontosnak, hogy ezt megírd?

 

Kötelezőnek éreztem, nem akartam megspórolni ezt a fájdalmas munkát, még akkor sem, ha nehéz és szomorú dolgokat kellett leírnom. Soha nem lehetek nyugodt, és azzal a gondolattal meg kellett barátkoznom, hogy nem tudhatom, hogy a másik emberben mi játszódik le, soha nem bízhatok meg bennük. Ezt össze kell egyeztetni azzal, hogy egy új ismeretség kezdetén mégis képes legyen az ember tisztán átadni magát egy új kapcsolatnak, hiába dolgozik a tudatomban, lelkemben a kisördög.

 

Mi a szereped a próbákon?

 

Máté Gábor megengedte, hogy részt vegyek a próbákon, azzal a feltétellel, hogy jól viselkedem. Néha belekotyogok a munkába, mert nem bírom visszafogni magam. A szereplőket alakító színészek fiatalok, akik nem éltek abban az időben, vagy még gyerekek voltak akkor, amikor az ügynökrendszer volt. Elmagyarázok nekik kifejezéseket, poénokat, esetenként tárgyi dolgokat. Ha megkérdeznek, akkor miértekről mondom el a véleményemet, illetve olykor tippeket is adok, színpadi szempontokból hogyan lenne jó megoldani a jeleneteket (pl. hogy szerintem hogyan kell lóbálni fenyegetően egy gumibotot). Szeretem a Katona József Színházat, és noha nem vagyok színházi ember, a kezdetektől fogva volt egy homályos elképzelésem, milyen lesz majd viszontlátni a darabot színpadon. De leginkább csak ámulok-bámulok, hogy miként kapnak a mondataim testet, mélységet és művészi kifejezőerőt. Nekem óriási élmény, hogy itt lehetek, és nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatunk ezen az előadáson.

 

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Dömölky Dániel

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.