"Mindig magadat add, mindig 100 százalékosan" - 65 éve halt meg Bajor Gizi

2016. február 12. péntek, 12:06

1951-ben, 65 éve halt meg Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. Rá emlékezünk.

 

„A ráncokban benne van az életem”. (Bajor Gizi)

 

 

Bajor Gizi pályájáról röviden:

 

Bajor Gizi Beyer Gizella néven született. A Nemzeti Színház Irattárában őrzött önéletrajzi töredékében így emlékezik vissza a szüleire: "Apám negyvenöt éves korában nősült, olasz leányt vett el: az anyámat. Én a mamámhoz hasonlítok, de természetem a papáé, aki sokkal idősebb volt anyámnál, nekünk gyerekeknek nem is apánk, hanem nagyapánk lehetett volna. Édesapa bányamérnök volt, utóbb barátai furcsa vállalkozásba vitték be, a Kálvin téren emeletes kávéházat épített, amelyet lebontatott a Közmunkatanács azon a napon, amikor épp kész lett. Ezután teljesen tönkrementünk."


A Színiakadémián 1914-ben végzett, a fiatal színésznő nevét hamarosan Bayerre, majd Bayorra változtatta, végül a Bajornál maradt (bár ő mindvégig ellipszilonnal használta). Első szerződése a Nemzeti Színházhoz kötötte, élete végéig hű maradt az ország első társulatához, csak egyetlen évadot (1924/1925) játszott másutt, a Magyar Színházban.

 

Az 1920-as években már az ország egyik legünnepeltebb művésze volt, ha neve szerepelt a címlapon, az kasszasikert, több mint száz előadást jelentett. Alakításait a játékosság, drámai erő és humor mellett gondosan kidolgozott, tudatosan megszerkesztett játék, rendkívüli mimikai készség, páratlan beszédtechnikai tudás jellemezte.


Feledhetetlen színpadi csodákra is képes volt. Herczeg Ferenc Utolsó tánc című darabjában az anyát és a lányát is ő alakította, Harsányi Zsolt drámájának elején 27, a végén 87 éves volt a bolond Ásvaynéként, és az átalakulást nem a paróka vagy a smink jelezte, hanem az észjárás és a gesztusok változása. Pályafutásának egyik legnagyobb diadala Zilia Duca szerepe volt Heltai Jenő A néma levente című verses vígjátékában. Tüneményes játékának hírére csak úgy tódult a színházba a közönség, a városi legenda szerint egy alkalommal egyik férfi rajongója így kiáltott fel: "Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig."

 

bajorg

Az OSZMI archívumából


A Klabund írói álnéven alkotó szerző (Alfred Henschke) mesejátékában, a Krétakörben nyújtott alakításának hírére a szerző is Budapestre utazott, hogy a színpadon lássa a varázslatos színésznőt. A fölöttébb kritikus Schöpflin Aladár így lelkendezett a Nyugat 1928. februári számában: "Külön és rendkívüli gyönyörűség Bajor Gizi játéka. Légiesen könnyed, majdnem súlytalan, igazi mese-alak, beszéde, mozgása stilizáltan is természetes, a helyzetekből folyó, gyermeki ártatlanságában ki tudja hozni a szenvedély hangjait, sugárzik belőle az asszonyi jóság. Egyetlen hamis hangja nincs, egyetlen akartnak látszó mozdulata, mintha magától értetődően az volna, amit játszania kell. A kedély gazdagsága árad belőle."


Számos filmben is szerepelt, de különös módon a filmvásznon nem érvényesült sem humora, sem drámai ereje, sem jellemábrázoló képessége. 1929-től rendszeresen rádiózott is: legszebb hangfelvétele (Puskin: Mese Szaltán cárról) hibátlanul megmaradt.


1928-tól volt a Nemzeti Színház örökös tagja, 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat, 1950-ben lett kiváló művész. Minden lélegzetvétele érdekelte a közönséget, ő azonban azon volt, hogy a magánéletét megóvja a nyilvánosságtól. Az őt ostromló újságírókat kedvesen, de határozottan mindig ugyanazokkal a szavakkal szerelte le: "Nézzenek meg a színpadon!" Emberi jóságáról, segítőkészségéről legendákat meséltek. Nemcsak családja és legközelebbi hozzátartozói, hanem kollégái, sőt minden rászoruló számíthatott a segítségére. A vészterhes időkben zsidó származású férjén kívül más menekülteket is bújtatott saját óvóhelyén.

 

Háromszor ment férjhez: először Vajda Ödön ügyvédhez, azután Paupera Ferenc bankárhoz, végül 1933-ban Germán Tibor fül-, orr- és gégespecialista egyetemi tanárhoz. A szó szoros értelmében ő lett a végzete: a nyomozást lezáró hivatalos jelentés szerint az orvos attól való indokolatlan félelmében, hogy felesége halálos beteg, 1951. február 12-én megzavarodott elmével halálos adag morfiumot adott a feleségének, majd magával is végzett.


Bajor Gizi holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáéhoz volt hasonló. A Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Gobbi Hilda visszaemlékezése szerint virágszőnyeg borította a széles Rákóczi utat, amerre a temetési menet haladt. Halálának első évfordulóján budai villájában megnyílt a Bajor Gizi Színészmúzeum, melynek létrehozását a pályatárs, Gobbi Hilda kezdeményezte. A múzeum emlékszobáiban a magyar színházművészet legjelesebb képviselőinek tárgyi emlékei láthatók.

 

bajorg3

 

Az OSZMI archívumából

 

 

 

Bajor Giziről saját szavaival:

 

Ősök: "Nagyapám Zsitvaújfaluban ismerte meg nagymamát, nagymama von Weiss és Hortenstein bárónő volt. A vezérkari főnök és a bárónő házasságából született édesapám, Magyaróvárott 1849-ben, menekülés közben, mert nagyszüleim Németországba emigráltak. Papa kint végezte az egyetemet, hallatlan művelt volt. Famíliám élettörténetét meg is írta valaki odakint egy Wetterwolken (Viharfelhők) című regényben, amely 1910-ben jelent meg Berlinben, Károly Curtius kiadásában."

 

Korán: "Én már korán, négy-öt éves koromban magamra akartam vonni a figyelmet. Kosztümöket csináltattam a hálóingből meg színes szalagokból, a szobában körbeültettem a babákat, fölmásztam egy sámlira, és verseket szavaltam, énekeltem, szóval, produkáltam magam nekik. Ebben a mulatságban Mariska nővérem segített, ő varázsolta estéli kosztümmé a hálóingeket, rakta nyakamra a mama gyöngyeit, rendezte el a szekrényből kiráncigált szalagokat..."

 

Megmentő: "Papa nagyon könnyelmű ember volt, de ezt nem ellene mondom, hanem mellette. Sohasem ismerte a pénz értékét. Mikor például tönkrementünk, én éppen a negyedik felsőbe jártam az Angolkisasszonyoknál. Kitűnő alkalom volt nekem, hogy iskolát váltsak, beiratkoztam a színiiskolába, színésznő akartam lenni és sok pénzt akartam keresni. Szüleim nem tudtak elhatározásomról, pedig én már kétéves korom óta készültem erre. Később a színészet lett családunk megmentője, ebből éltünk... A felvételi vizsgán Szép Ernő "Gyermekjáték" című versét szavaltam. Mikor megtudták otthon, hogy színiiskolába járok, azt mondták, most járjam ki, de nagyon vigyáznak rám, mindig elkísértek, és mindig értem jöttek. Harmadéves koromban már szerepeket kaptam, "A kicsinyek" című darabban léptem föl először. Jókat írtak rólam. Mikor végeztem, a Vígszínházhoz hívtak, de Tóth Imre nem engedett."

 

Apa: "Apám amikor beletörődött abba, hogy színésznő és a Nemzeti Színház tagja lettem, valamelyik újság megkérte, nyilatkozzék hogyan lépett a lánya erre a pályára. Apám nem szerette a színház körül való mókázást, de megírta az interjút. Tündöklő humorának tökéletes képe ez. Részletesen elmesélte benne saját életrajzát, elmondta, hogy 1849-ben, emigrációban született. Apja Bem vezérkari főnöke volt, ő maga Németországban végezte tanulmányait, bányamérnök lett, satöbbi, satöbbi. Végre Magyarországra került. Egyszer elment a Nemzeti Színházba, végignézte az előadást, és azt mondta: "Ejnye, ejnye, itt nemsokára új naivára lesz szükség. A cikket úgy fejezte be: "Miután ezt megállapíthattam, megházasodtam és szállíthattam a színháznak egy naivát."

 

bajorg1

 

Az OSZMI archívumából

 

 

 

Színész és író: “A színésznek együtt kell dolgoznia az íróval. Kitűnő szerzőim többnyire meghallgattak, olykor-olykor teljesítették is színpadi ösztöneim kérését. Írók között nőttem fel, hálás vagyok érte a sorsnak. Talán ettől fejlődtem, ez a titka sikeremnek is. Sok író munkáját figyeltem meg. Tudom, hogyan vajúdnak, hogyan lángolnak és kínlódnak a munka hevében, milyen nagy és szent esemény a mű megszületése. nem a munka módja határozza meg, ki a jó író. Az sem, hogy gyorsan dolgozik-e vagy lassan. Mi színészek is más-más technikával tanulunk. Rajnay Gabi például a próbákon hangosan elmondja az instrukciókat is. "Én itt most kimegyek..." vagy "Én itt most leülök..." Kedves és mulatságos. Szeretem ezt a kisfiús szorongását. Minél gyermekibb lélek a színész, annál nagyobb művész."

 

Beljebb: “Tulajdonságaim? Rengeteget pasziánszozok. Igen lassan, sokat elmélyedve olvasok. Sokat heverek a díványon, szeretek gondolkozni, töprengeni. Az öltözködést viszont nem tartom fontosnak. Szeretek csatangolni az utcán. Ha kérdezik, hogy miért nem törődöm többet a divattal, ezt felelem: - Minek, beljebb nem látnak?"

 

Színészkedés: “Ismerek olyan színésznőt, aki az életben is színésznő, egy kicsit. De hány nemszínésznő-úriasszony is színészkedik az életben! A színészkedéssel is úgy vagyunk, hogy vagy hisznek nekünk, vagy nem. Én borzasztóan félek a feltűnéstől. Amikor a városban járok, szemembe húzott kalappal, szürkén és észrevétlenül igyekszem a házsorok között végigsurranni. Lehet, hogy erre is azt mondják csinálom. Talán, őszintébbnek látják azt, aki lobogó hajjal, kutyával, virággal, autóval úgy viharzik végig a korzón, mint a forgószél. Nekem ez a színésznő imponál - megvallom - de ehhez nincs tehetségem..."

 

Főz: “Hogy ki az őszinte, azt az emberek fantáziája dönti el. Kezdő koromban jó modorom volt, senkiről sem mondtam rosszat, sem a szemében, sem a háta mögött. Ezt afféle főzőcskének minősítették. Amikor a Fehér felhőkben, az angyalt játszottam, Hegedűs Gyula megkérdezte egyik íróbarátunktól: Mit szól ehhez a kislányhoz? - Az író erre azt válaszolta: Vigyázz, ez mindenkit főz! Kétségbeesetten fordultam Hegedűshöz: Mondja igaz ez? Hegedűs az orra alatt dünnyögte: Engem azzal főz, hogy nem főz. - Mindegy mit csinálunk a világ, mégis csak azt hiszi el rólunk, amit akar. Engem nem érdekel, mit gondolnak rólam."

 

Hazugság: "Engem viszont nem érdemes megrágalmazni, úgyis kikotyogok magamról mindent. Valaki azt mondta rólam, hogy önmagam detektívje vagyok, mert mindig kiadom magamat. A hazugságban nem hiszek. Egyszer valahol az asztalunkhoz telepedett egy rendkívül feltűnően viselkedő, bolondos ember. Amikor elment, a társaság egy része azt mondta rá, hogy bolond, a másik meg azt, hogy játssza csak a bolondot. Herczeg Ferenc erre csöndesen megjegyezte: Ha játssza, akkor csakugyan bolond! Ilyennek látom a hazugságot. ha az utcalány azt akarja velem elhitetni , hogy ártatlan, elhiszem neki, mert érzem, hogy az szeretne lenni, aminek magát hazudja. És ha a tisztaság iránt való vágy megvan benne, máris tisztább. Minden hazugságban van valami igazság is..."

 

bajorg33

 

Az OSZMI archívumából

 

 

 

Hegy tetején: "Ausztriában nyaraltam az urammal és jó barátnőmmel, a kiváló orvosnővel. Kirándultunk egy hegyi menedékházba. Zuhogó esőben érkeztünk fel, dirndlink elázott, cipőnk harisnyánk csupa víz volt, hajunk csapzottan lógott a szemünkbe. Leültünk egy hosszú asztalhoz, szalámit és tejet uzsonnáztunk. Pokoli jókedvünk kerekedett. Az asztalnál kívülünk komoly hollandusok ültek. A menedékház gazdája előhozta a vendégkönyvet, arra kért, írjuk be a nevünket. Beírtuk. barátnőm egy nagy szanatórium főorvosa, az uram gégésztanár, én meg a Nemzeti Színház örökös tagja. A hollandusok megnézték a vendégkönyvet, majd kételkedőn végig mértek minket: "Nem is hittük volna, hogy ilyen komoly emberek!" Férjemet bámulták: "Professzor?" Mire és szemtelenül és vidáman: "Méghozzá milyen híres professzor!" Aztán a barátnőmre néztek. Én megint megszólaltam: "Barátnőm egyike a leghíresebb tbc-specialistának!" A hollandusok mosolyogtak, és gúnyosan vizsgálgatták elázott ruhámat: "És maga persze a leghíresebb magyar színésznő" Nagyokat nevettem, csapkodtam a térdemet. "De még mennyire az vagyok!" A hollandusok szigorúan rám néztek, felírták a nevet. "Van egy pesti barátunk, majd érdeklődünk maga felől!" Később hallottam, hogy csakugyan érdeklődtek. Remélem a pesti barát, ha nem is olyan elragadtatással dicsért engem, mint én magam, de legalább kedvezően nyilatkozott rólam. Egy ilyen hegy tetején az ember nagyon elbizakodott..."

 

Siker: "Az egyéni művészet fejlődési vonala nem tűri, hogy valaki megállva, esetleges elért sikerekben gyönyörködjék, mert ez a fejlődés akadálya, az érzések megszegényítése és ennek megfelelően természetesen a tartalmatlanság veszélyének határára sodorja a művész játékát.”

 

Ars poetica: "Érdekes, hogy engem, bármilyen szerepről essék is szó, legyen az nehéz vagy könnyű, mindig kimondhatatlan öröm tölt el s tiszta nemes szándékú ambíció ragad meg, s készít elő minden szerepemre. A jó színművésznek kitűnően kell ismernie az életet, nem szabad félnie, gyámoltalannak lennie, ha előtte a játszandó szerep új, nem ismert érzést vagy tartalmat mutat. Legyen az kétségbeesett sírás, riadt sóhajtás, sikoltó harag, impozáns erő, madárszívű hang, bölcs fukarság, franciás szellemesség, avagy skót darabosság, vagy támadó szenvedélyt játsszál is véres marású gondolatokkal, vagy talán ha az ördög aranyait csillogtatod is kezedben!"

 

Törvények: "Csak egy a fontos, a művészet örök törvényeinek tiszteletben tartása: - mindig saját magadat add, mindig százszázalékosan, mert hiszen feladatod egy szolgálata milliók előtt, s milliók szolgálata az egy előtt!"

 

bajr

 

Az OSZMI archívumából

 

 

Az első Kossuth-díjas: "Mivel érdemeltem meg ezt a nagy kitüntetést? Mert, hogy tehetséges vagyok, nem az érdemem. Ez Isten ajándéka. Hogy ezt a tehetséget megbecsülöm és továbbfejlesztem ez kutya kötelességem. De hogy továbbfejlesztem azt elsős sorban, azoknak kell megköszönni, akik módot nyújtanak ehhez, akik ismét és ismét színpadra állítanak. Nem, nem ez az, amiért a kitüntetést kaptam. Én úgy érzem: az ember, nem a színész szolgált rá bennem. Az ember, aki testének, lelkének és mindenek fölött szívének egész erejével ehhez az országhoz tartozik. Én tehetségemet ajándékul kaptam és én ezt a tőkét soha sehol másutt nem akartam kamatoztatni. Én innen, bármennyire hívtak soha el nem mentem. Nem is megyek soha. Amit én adni tudok, azt csak az én hazámnak, és az én népemnek akarom nyújtani.”

 

 

 Forrás: MTVA, MTI. Színház.hu, OSZMI, bajorgizi.hu, NŐK Lapja

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.