"Ki ez az ember ott a buszon?!" - Janisch Attila története Csuja Imréről

2016. február 11. csütörtök, 10:00

A napokban Janisch Attila Csuja Imre első filmszerepére emlékezett egy Facebook posztban. A forgatás és a friss Páger Antal-díjas színész történetét a filmrendező engedélyével most Önök elé tárjuk.

 

 

csujaimrer

Csuja Imre élete első filmszerepében, élete első snittje előtt - HOSSZÚ ALKONY (1997.)

 

Janisch Attila sorai:

 

Imire a mogorva buszsofőr szerepét osztottam. 

Nehezen szántam rá magam a kiválasztására, mert nem tetszett a frizurája, meg féltem is attól, hogy gyakorlatlanul lesz-e benne annyi laza merészség, hogy ne ijedjen meg "mélyvizi" partnerétől, Törőcsik Maritól.


A próbafelvételre - utolsó kísérletként megtalálni a sehogy sem felbukkanó igazi arcot - a film asszisztense hozta Imrét, akinek az eredeti fizimiskája annyira más volt, mint amilyet szerettem volna, hogy az már-már izgalmasnak tűnt. Végül, gyanakvó bizonytalanságom ellenére, rábíztam a szerepet, de még az első forgatási nap reggelén is szorongtam, hogy miképpen tudunk közös hangot találni.

 

Aznap reggel egy néma passzázs felvételével kezdtünk a vidéki helyszínen: az eltévedt Mari kopogtat egy magányos ház ajtaján, majd továbbmenve, a ház sarkától megpillantja a kicsit távolabb, hörrögő motorral várakozó autóbuszt. Imre időben, de erős szorongással érkezett. Felvette a karakteréhez kiválasztott ruhát, amely nekem nagyon nem tetszett, hiszen egy buszsöfőr nadrágja nem lehet élvasalásos, nem kifényesedettre kopott seggű, nem kitérdesedett cucc egy olyan lepukkant, vidéki járaton, amelyet a szerepe szerint kellett vezetnie. Látva a káoszt Imi felajánlotta a saját "tuti gátyóját", csak valakinek el kellett ugrani érte. Így történt, hogy a képen már az álomgatyában feszít. Nagyon szimpatikus gesztus volt ez Imitől, de a szorongásom nem múlt el, s érezhetően az övé sem. És ráadásul még ott volt az a rettenetes, dendi frizura is, amely végképp nem passzolt a karakteréhez. Ezt a fodrásznak kellett alaposan lenyírva rendbetennie, miközben én bepróbáltam Marival a fent említett jelenetet.

 

Amikor visszamegyek Imiékhez, megnézni, hogyan alakul a sérója, az még mindig nyomsztóan dendi, a fodrász meg csak tökölődik, inkább csak simogatja a haját az ollóval, ahelyett, hogy vágná.


Bedühödök:
- Nyírd már le tök rövidre! Ne szarakodj!
- Azt nem lehet...
- Mit nem lehet?
- Csúnya lesz.
- Szépségverseny?!

 

Szó szót követett, de a fodrász rendíthetetlen maradt, így aztán kivettem az ollót a kezéből és magam estem neki Imi hajának. A már beállított passzázst nélkülem vette fel Gábor. Abban a pillanatban kevésbé volt fontos rendezőként jelen lennem a kamera mellett, mint botcsinálta fodrászként nyirbálni Imi haját. 
Mire a stáb elkészült a felvétellel, én is elkészültem a fejjel. Kezdődhetett a következő jelenet - a jelenet (!) - próbája.

 

Imi beül a buszba. Az első jelenetben még nem látszik a képen, csak a hangja hallatszik, ahogy a távoli buszból kikiabál Marinak:
- Jöjjön már! Mágára várunk!
- Rám?!
Mari meglepetten lép közelebb a buszhoz, és csak ekkor látja meg a sofőrt (a kamera is akkor!), amint az egyik kezével a kormányt tartva, a másik kezét kifelé fordított csuklóval a térdére támasztva néz rá a jármű nyitott ajtaján át (a pozitúrát Imi rögtönözte, olyan természetes lazasággal, mintha a századik filmjét forgatná), és aztán a dalóg - a jelenet szíve, lelke.

Az első próba után Mari félrevont enegem.
- Attila, drágám! Ki ez az ember ott a buszon?! 
- Csuja Imre. Szinte semmit sem tudok róla. Soha nem játszott filmben, ez az első szerepe.
- Hàt, kurva jó!

Szerencsére Imre nem hallja Mari jellemzően szűkszavú, elégedett kijelentését. Elég, ha majd az utolsó napján elmondom neki. - Egy kis zabszem nem árt abban a bizonyos lyukban!

Folytattuk a próbákat.


Aztán:
Felvétel!

Imi fantasztikus volt! Mindenben. Magabiztos, nyitott, laza, gyorsfelfogású, kísérletező. - Álomszínész.
Egyetlen óra alatt még a buszvezetést is megtanulta, olyannyira (később kiderült, egész életében buszt szeretett volna vezetni, hát megkapta), hogy félelem nélkül ülhetett az egész stáb a buszon, miközben Imi a szerepe szerint hátrafordulva és hosszan Marira nézve vezette azt. 
- Kicsit jobbra! Kicsit balra! - diktálta neki az irányt az asszisztens, amit Imrének vakon kellett tartania és még dialógusban is lenni Marival közben.
És Imre tartotta és mondta.
Rendületlenül és hibátlanul.

Hát így kezdődött.
Csuja Imre és a film.

És egy életre szóló barátság közöttük és közöttünk.

Ölellek Imikém! 
És köszönöm!

 

(A képen láthatóak.
- Csuja Imre, a sorsfordító bevetés előtt
- Medvigy Gábor barátom, a filmünk operatőre, 
- Molinár István, ugyancsak barátom és akkori asszisztensem, akinek Imrét köszönhettük
- és egy rossz modorú, többnyire csak kellemetlenkedő, mindig erőszakos, a háttérben most is éppen eszementen tevő-vevő alak, aki a forgatásainkon rendszeresen, de leginkább minden nap, minden órában, minden percben megkeseríti az életemet.)

 

Csuja Imi a napokban kapott Páger Antal-díjat. 
Tóni bácsi örülhet: méltó emberekre, nagyszerű tehetségekre ragyog a neve!

 

Janisch Attila, 2016. január 31.

 

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.