"Nagyon eluntam a vicsorgást" - Kubik Anna válaszolt

2016. január 20. szerda, 10:06

A Kossuth-díjas színésznőt a Magyar Nemzet kérdezte.

 

A Magyar Nemzet cikkéből:


"Én alkatilag nagyon drukkos vagyok, a bemutató előtt különösen. Mikor a darab elindul, mindig kell öt perc, amíg felfogom, hogy aki a színpadon áll, tulajdonképpen már nem is én vagyok, hanem a szereplő, akit alakítok. Nem vagyok kitárulkozó személyiség, valójában nem szeretem, ha néznek. Az, amennyire nyitott vagyok, már a pályán eltöltött harminc évnek a hozadéka. Nagyon zárkózott ember voltam, az első félévben majdnem ki is vágtak emiatt a főiskoláról. Azt, hogy sikerült kilépnem ebből, biztos, hogy nem magamnak köszönhetem, és nem is a környezetemnek, a Jóistentől kaptam hozzá erőt. Néha az is eszembe jut, hátha a szüleim életét teljesítem be, akik amatőr színjátszók voltak. Az ő életük nem vehetett ilyen irányt, a háború után voltak nagyon fiatalok, akkor tanulhattak volna tovább, de dolgozni kellett. Esténként összegyűltek, és színházat játszottak, ebben merült ki az elhivatottságuk, ott is ismerkedtek össze, a színpadon" - mesélte Kubik Anna.

 

Kubik A

Fotó: Végh László

 

A színésznő a 80-as évek elején került a Nemzetibe. Az első évekről elmondta, nem statisztaszerepekkel kezdek. "Kellett hozzá kurázsi, hogy míg egy Őze, egy Sinkovits figyelt minket a takarásból, ki merjünk állni, de nem volt rá időnk, hogy remegjen a lábunk. A próbájukból sokat eltanult az ember. Kezdetben csak lestük, próbáltunk rájönni: mitől van az, hogy olyan hitelesen tudnak megszólalni? Először, amikor még nem találja az ember a maga hangját, másra akar hasonlítani, mindenkinek van egy színészideálja. Az enyém talán Ruttkaiból, Dayka Margitból, Szemes Mariból volt összegyúrva. Aztán eljött a pillanat, amikor nekem szegezte a kérdést Iglódi István: na, és hol a Kubik Anna hangja? Nagyon nehéz ám megbirkózni olyan elődökkel egy-egy szerepben, mint Domján Edit vagy Ferrari Violetta. Az volt a szerencsém, hogy csak úgy záporoztak rám a szerepek: Júlia, Melinda, Tünde. Így nemigen volt időm nagyon elgondolkodni azon, amit Agárdy Gábor emlegetett a színházi büfében, hogyan játszotta ezt vagy azt Domján Edit és a többi óriás" - emlékezett Kubik Anna.

 

Arra a kérdésre, miért jött el Budapestről, így felelt: "Önszántamból. Mert itt találok még olyan ünnepi közönséget, amely azt várja a színháztól, amit én. Nagyon eluntam azt a vicsorgást, ami Budapesten ment. Azt, hogy minden emberi, szakmai kapcsolatra rányomja a bélyegét a politikai hovatartozás. Itt még ki lehet zárni a politikát. Előadás után, ha összegyűlünk, a darabról beszélgetünk, vagy ünnepelünk valamit, de nem kerül elő a politika. Úgy gondolom, eljött az ideje, hogy csak azzal foglalkozzak, amit igazán fontosnak tartok. A lányom felnőtt, most már nem azt kérdezi, mikor jössz haza, hanem hogy mikor mész el, és mivel vidéki vagyok, egyáltalán nem okozott gondot otthagyni Budapestet, sőt… Már nem vállalok el minden szinkront, a felesleges dolgok kiesnek a rostán."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.