Mamma Mia!: Plusz előadást tartanak a Dóm téren

2016. január 7. csütörtök, 12:33

Idén is új előadást kell beiktatni a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorkínálatában. A július 21-i plusz időpontra csütörtöktől lehet belépőt vásárolni.

 

Harmadik éve szerepel a Szegedi Szabadtéri műsorán a 2014-ben a Madách Színház csapatával színre vitt ABBA-musical, a Mamma Mia! Eddig 11 estén került színre a mediterrán görög szigeten játszódó szerelmi történet a Dóm téren, és közel 45ezren látták a szórakoztató produkciót, melynek fináléjában együtt tombolnak a színészek és a nézők a színpad előtt és a nézőtéren is.

 

mamma mia

 

Idén is akkora az érdeklődés a darab iránt, hogy plusz előadást kell beiktatni a műsorba, hiszen a tavalyi évad végén meghirdetett két estére már szinte az összes jegy elfogyott. Így július 22. és 23. mellett 21-én is lesz Mamma Mia!. Az új, csütörtöki időpontra január 7-től, csütörtöktől lehet belépőt vásárolni. A pénteki és szombati előadásokra már csak pár darab jegy szabad, illetve igen korlátozott számban még bérletben kapható rájuk belépő. Az új musicallel, az Ének az esőbennel lehet párosítani illetve kapható az összes musicalelőadást tartalmazó összevont tikettben és évados bérletben is.

 

A 2014-es és 2015-ös évad szenzációja volt a Magyarországon első alkalommal a Szegedi Szabadtérin, a Madách Színház által bemutatott Mamma Mia! című ABBA-musical, mely az ősbemutató óta a világon először Szegeden került színre non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval. A darab a londoni West Enden és a New York-i Broadway-n is hatalmas sikerrel fut 1999 óta, 2008-ban pedig közönségkedvenc film készült belőle.

 

Világszerte közel 180 városban, több mint 54 millió néző előtt játszották már az ABBA 27 slágerét felvonultató darabot. Elhangzik benne többek közt a „Dancing Queen”, a „Knowing Me Knowing You”, a „Super Trouper” és természetesen a „Mamma Mia!” is.

 

Szegedi Szabadtéri

 

 

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a Színház.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.