Indul a nap

2002-03-27 08:15 Duna TV

Indul a nap



PÁHOLY

Mv.: - Ma szerte a világon a Színházi Világnapot ünneplik. Ilyenkor a nemzetközi színházi intézet felkérésére minden évben egy-egy világszerte ismert személyiség gondolatait olvassák fel minden színházi előadás előtt. Idén Giris Karnad indiai drámaíró üzenetét hallhatja a nagyérdemű közönség. Vendégeink Kubik Anna Jászai Mari-díjas színművész aki a közelmúltban immár Érdemes Művészi Díjban is részesült. Gratulálunk! És Mécs Károly aki szintén Jászai Mari-díjas érdemes művész és most már Kiváló Művészi Díjjal is büszkélkedhet. Jó reggelt kívánok! Színésznek jelent-e különös dolgot ez a mai nap? Tehát a színházi világnak mint jelent egy színésznek?

Kubik Anna színművész: - Egyre inkább örömet jelent ahogy a figyelem elfordul a színházról úgy egyre nagyobb öröm hogy van a színészeknek egy csodálatos napja. Én például nagyon boldogan ébredtem föl azzal a tudattal hogy este gyönyörű szereppel ünnepelhetem a napot. A Téli regét játszom a most már Pesti Magyar Színházban a volt Nemzeti Színházban. És ennél szebb ünneplés nincs is mint amikor az ember egy ekkora szereppel ünnepelhet.

Mv.: - Anna említette ezt hogy elfordul a figyelem a színháztól. Most amikor egy ideig nagyon sok híradásban hallhattunk a Nemzeti Színházról, hogy az ember úgy gondolná hogy akkor a figyelem igenis hogy a színház felé irányul. De ez azt jelenti hogy akkor más színházból ebből kimaradtak ebből a figyelemből?

Mécs Károly színművész: - A közönség.

Kubik Anna színművész: - Így van. És szerencsére az nem fordul el a színháztól. Sőt úgy vesszük észre hogy kifejezetten a színházak mellé állnak a nézők. És tüntetnek a figyelmükkel. Szerencsére.

Mv.: - Most így a Színházi Világnapon azért elgondolkodtató, hogy az utóbbi években egyre inkább az jellemző, hogy nem a színészek az igazi sztárok. Hanem bárki más. Gyakorlatilag aki valamilyen formában a középpontba kerül, a nézők elé kerül, leginkább a televíziókról lehet beszélni főleg kereskedelmi televíziókról. Ez elkedvetleníti-e a színészt aki hát azért letesz valamit nap mint nap az asztalra. Tehát bizonyít, érdemes munkát végez? Nem azt mondom hogy mások nem, de azért minthogyha háttérbe szorulnának másokhoz képest.

Mécs Károly színművész: - Én nem hiszem hogy ez a színészeket különösebben elkedvetlenítené. Amikor én a pályámat kezdtem akkor szigorúan tilos volt például színész fényképeket árusítani, mert azt mondták hogy az személyi kultusz. Aztán jött egy időszak amikor ezt megengedték. Aztán volt egy időszak amikor ez kellett és aztán lett egy időszak amikor ez már nem kell. Pedig kell, pedig kell. De a színészeket ez velejükig nem rázza meg. A színész nem azért lesz színész hogy sztár legyen. A színész azért lesz színész hogy szerepeket játszon. Színházban dolgozzék és egyáltalában olyan helyen teljesítse ki az elképzeléseit és a tehetségét amelyre szegődött.

Mv.: - De azért a taps legalább annyira fontos átvitt értelemben is nem csupán az esti előadás utáni tapsra gondolok.

Kubik Anna színművész: - Nagyon fontos a figyelem természetesen. És az hogy megkapjuk a megfelelő támogatás ahhoz hogy mindezt létre tudjuk hozni. De még az előző témához én is szeretném hozzátenni azt hogy sztárt az lehet csinálni. Színész az lebukik hogy ha úgy csinálják. Tehát az egy hosszútávú pálya és aki ma sztárnak készül az arra készüljön föl hogy az egy perc alatt le lehet keverni ha éppen úgy tetszik. A színészt azt nem annyira. A színésznek az a fontos hogy este amikor fölgördül a függöny akkor a nézőnek elnyerje a tetszését és valami olyat adjon ami a színház lényege, feladata.

Mécs Károly színművész: - A színház lényege és örök jelenlétét az biztosítja, hogy a színház az örökké változik. Két előadás nem hasonlít egymásra még akkor se ha ugyanazt a darabot játszák. Hiszen mindig vannak apró momentumok amitől az más lesz. Egyedibb lesz mint az előző volt és más lesz mind a következő. Ez az egyik. A másik pedig az hogy egy színész soha nem mondhatja magáról azt hogy én kész vagyok és én bármit megtudok csinálni. A színész minden egyes szereppel, minden egyes darabbal újra kezdi az életét. Én már 41. éve vagyok a pályán és még soha nem éreztem úgy, hogy na most én már tudok valamit. Én mindig úgy érzem hogy nem tudok semmit. És aztán lassan a próbák során és az együttmunka során alakul ki az emberben az a fajta szerepformálás vagy az az elképzelés amely aztán később a közönség elé kerül. Ez ennek a szakmának az igazi varázsa.

Mv.: - Jó néhány évvel ezelőtt azért volt egy ilyen világvége hangulat a színházaknál. Aztán ez alább hagyott és most úgy tűnik hogy béke van, csönd van, nyugalom van. Tehát mindenkinek van munkája. De azért ez valyon a megoldás-e mert ez azt jelenti hogy nagyon sokan mondjuk szinkron színészek lettek vagy televízióknál dolgoznak. Tehát nem igazából a szakmában teljesítenek nagyrészt.

Mécs Károly színművész: - Hát ebben a kérdésben már önmagában benne van a válasz is. Tudniillik azt mondja hogy szinkron színészek lettek, ilyen színészek lettek, olyan színészek lettek. Valamikor tényleg ezek a dolgok egybemosódtak. Tehát aki színházi színész volt az egyúttal szinkronizált is, rádiózott is és minden egyebet csinált. Filmezett.

Mv.: - És a televízióban például láthattuk.

Mécs Károly színművész: - A televízióban mikor van azóta hát benne vannak a színészek. Most egy kicsikét polarizálódott a dolog. De ettől senki nem lett se tehetségesebb se tehetségtelenebb. Tehát aki tehetséges ember az majdnem mindenütt alkalmazható. A kérdés az hogy mire használják és miből kell éppen megélnie. Nem biztos hogy életcéljának tekinti a szinkronizálást. Pillanatnyilag ebből tud megélni. De rá mosolyghat a szerencse és akkor azt mondja egy direktor hogy nekem ez a fickó erre vagy arra a szerepre kell. És akkor egyszer csak földobódik mint színpadi színész. Persze csodákban nem hiszek. Aki hosszú ideig abbahagyja a pályát és nem gyakorolja színpadon az óhatatlanul lemarad.

Mv.: - Önök szerint hogyan lehetne a szakma körzetét egy kicsit javítani? Lehet-e egyáltalán? Kell-e?

Kubik Anna színművész: - Lehet és kell is.

Mv.: - Hogyan lehet?

Kubik Anna színművész: - Mert az hogy a nézők szeretik a színházat és tüntetnek mellette az azt jelzi hogy szükség van rá. Azért találták ki a színházat hogy az emberek lelkét megkönnyítse. Azért a katarzis a színház lényege hogy segítsen élni, segítsen hinni az embereknek. És erre biztos hogy szükség van. És az hogy a színház sokfél legyen azért mi magunk is harcoltunk, hogy sokféle lehessen. Ne csak egy fajta és irányított. Ezért azt hiszem mi ketten is szerénytelenség nélkül állíthatom hogy harcoltunk. És az összes kollégánk ezért harcolt. És a rendszerváltáskor elérkezett ez a pillanat. Most tényleg rengeteg féle színház létezik. De nyilván le kell csendesednie ennek a változásnak is és megmarad majd belőle annyi amennyit a nézők igényelnek. Ez is egy fájó, de nagyon élő dolog, hogy nyilván kevesebb színház létezik majd mind amennyi most éppen van. De az azt jelenti hogy sokkal nyitottabb lehet és sok fajtább lehet mint ami eddig volt.

Mv.: - Egyetért ezzel?

Mécs Károly színművész: - Abszolút egyetértek vele mégpedig azért értek egyet mert volt egy időszak nem is olyan régen amikor azt mondták, hogy könnyű műfaj és vidámság kell a közönségnek. Hiszen a közönség arra jön be. És most ennek a cáfolatát éljük. Tehát az hogy Pécsett drámai művek mennek például teltházakkal. Ez most a legújabb információm. Beszéltem egy pécsi ismerősömmel. Hogy a drámai színházak teltek meg amelyek tényleg nívós és jó irodalmi műveket játszanak. Ez nem véletlen.

Kubik Anna színművész: - A média egy kicsit kötelezővé tette az infantilizmust azt hiszem. És akkor ebből is egy kicsit elegük van az embereknek. Talán másra is vágynak.

Mv.: - Hát reméljük hogy minél több értékes és nagyon jó előadást láthatunk még a jövőben is. Reméljük nagyon sokáig!