Merre dõl az opera?

2002-05-12 11:05 Kossuth

Gondolat-jel

Műsorvezető: Szénási Sándor


GONDOLAT-JEL

Szénási Sándor: - A Gondolat-jel mai szerkesztője Győrfy Miklós, a műsorvezető Szénási Sándor.

Mv.: - A Magyar Operaház mai fantomja kétségkívül a félelem. A két éve elindított reformok képviselői és végrehajtói attól tartanak, hogy a kormányváltás kettétöri elképzeléseiket, a dalszínház több száz levélben is tiltakozó tagja viszont éppen attól retteg, hogy az elindított folyamatok már leállíthatatlanok. Nagyon röviden és közérthetően arról van szó, hogy az Orbán kormány kultúrális minisztériuma egy úgynevezett félsztadzsone, vagy félbefogadói rendszert gondolt el korszerű mintának, amely egy erős középbázisra, jórészt pedig meghívandó sztárokra épül. Ezen belül pedig az Andrássy úti épület lenne a nagy, művészileg is értékes előadások helyszíne, az Erkel Színház pedig a népopera szerepét kapná. Az operába kerülő új vezetés neki is látott a hagyományok döntögetésének, hamarosan elbocsátásokról, idő előtti nyugdíjazásokról, leépítésekről lehetett hallani híreket. A Gondolat-jel múlt heti adásában Győriványi Ráth György főzeneigazgató a rerform győzelmében már elmondta a magáét. Most azok egyike következik, akik szerint nemsokára el kell hagyni az operát, ha a mostani tendenciák folytatódnak. Kovács János karmesterrel készített interjút Váradi Júlia.

Váradi Júlia: - Nem áll -- ember hírében, mindazonáltal azt nyilatkozta, hogy olyan változások mennek végbe az Operaházban, minthogyha egy beteget vagbélgyulladással szállítanak a kórházba és a szívét venék ki a vakbele helyett. Ennyire durva a helyzet?

Kovács János: - Igen, ennyire durva. Nagyon jó úton haladunk affelé, hogy társulat nélküli színházzá váljunk, ami sajnálatos. Ez annak a következménye, hogy a vezetésünkben is meg a minisztériumban is olyan nézetek láttak napvilágot, hogy muszáj úgy csinálnunk a színházat, ahol több helyen, aláhúznám hogy nem minden helyen, több helyen, a művelt nyugaton szokásos. Ez egy nagy félreértés.

Váradi Júlia: - Mert?

Kovács János: - Mert a társulat minden olyan ember szemében, aki egy picit konyít a műfajhoz, elengedhetetlen feltétele az operajátszásnak. Egyre több olyan színház van, de állítólag megálló félben van ez a formáció és visszatérnek megint a társulati működéshez, tehát olyan színházak, ahol azt mondják, hogy nincs szükségünk társulatra. A középfajsúlyú és kis szerepekre tartanak énekeseket, ami nem fontos és a főszerepekre pedig alkalmanként hívnak innen, onnan, amonnan. Ezek a produkciók valószínűleg nagyon biztonságosak. Egészen bizonyos, hogy egyfajta, nem akarok csúnya kifejezéssel élni, de egy nem túl magasrendű közönségigényt szolgálnak ki. Tehát a gyors, kényelmes siker reményében verbuválódnak ezek a konstrukciók. Ezzel szemben a társulat, ami tulajdonképpen egy kényelmetlenebb munka, mert hogy pontos példával éljek, egy adott prömierhez nem mindig adódik másfél hónapon keresztül egy standard csapat, akikkel bármikor lehet próbálni. Viszont adva van egy csapat, amely mindenféle rangú és nemű énekeseket tartalmaz, akikkel évtizedes munkakapcsolat alakul ki és akikkel

Váradi Júlia: - Tehát a csapaton van a hangsúly.

Kovács János: - A csapaton van a hangsúly. Így mint egy nagy egész működik állandó jelleggel.

Váradi Júlia: - Azt hiszem avval mind a ketten egyetértünk, hogy az Operaház nagyon sok problémával küszködött és hogy a változtatások szükségességét azt nem lehet kétségbevonni. Olvastam is a nyilatkozatában, hogy ugyanezt gondolja. De úgy tűnik, hogy egészen másként, mint ahogy azt a most nemrég kinevezett vezetők. Miben gondolna feltétlenül változtatni az Operaház korábbi működésén és mi az amit feltétlenül meg kéne tartani az ön elképzelései szerint?

Kovács János: - Hadd kanyarodjak oda vissza, hogy körülbelül két évvel ezelőtt, amikor lehetett tudni, hogy változás esedékes, akkor néhány kollégámmal benn voltunk lobbizni a kultúrális miniszternél. Előre féltünk tőle, hogy esetleg sebészkéssel nyúlnak hozzánk.

Váradi Júlia: - Méghozzá a szívükhöz.

Kovács János: - Szívünkhöz. Amire véleményünk szerint nincs szükség. Tehát a változás a következőkben volt elengedhetetlenül szükséges. Nagyon kevés volt a pénz. Én voltam mindig az utolsó, aki a pénzre fogtam a dolgokat, de tényleg nagyon kevés volt. Egy bizonyos pont után nem lehet azt mondani, hogy szerelemből csinálja mindenki a színházat. Ez az egyik, de ezt tegyük félre.

Váradi Júlia: - Mert most van pénz.

Kovács János: - Most van, de mire? A másik sokkal fontosabb a munkaszervezés kérdése, amihez nem kellett volna teljesen új formációt létrehozni. Pillanatnyilag ugye átestünk a ló túlsó oldalára. Ugye a minisztérium azért találta ki az új vezetési konstrukciót, mert szerintük a színház rendezőcentrikussá vált és miután az opera zenés műfaj, hát legyen a zenéé a döntő szó, hívtak egy főzeneigazgatót, hogy ő irányítson mindent.

Váradi Júlia: - Ami hát rendben is lenne, mert hosszú éveken keresztül nem volt úgynevezett főzeneigazgató, csak hát egy vezetője volt az Operaháznak.

Kovács János: - Itt kellene arra a problémára visszatérni, hogy ha baj van, akkor nem kell az ellenkező végletbe esni. Tehát a problémafölvetés odáig igaz, hogy kell egy beosztot zenei főnök. A mindenkor, mindent átlátó főigazgató alá, viszont dilettáns megítélés az, hogy színpadcentrikusság ellen akkor jöjjön a zenecentrikusság. Mert aki ért hozzá, az tudja, hogy zene és színpad egyformán fontos a dologban.

Váradi Júlia: - Ön ismeri-e Győriványi Ráth Györgynek a pályázatát, amit akkor beadott, amikor ő jelentkezett erre a főzeneigazgatói pozícióra?

Kovács János: - Mielőtt erre válaszolnék, nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy kettőnk kapcsolata tulajdonképpen egyike a felhőtleneknek, már az ő részéről. Velem szemben mindig toleráns volt, sőt véleményemet is kérte. Részint atyamestere, Lukács Ervin után én voltam a második, akit megkérdezett, hogy mit akarok dirigálni. Most se rúgott ki, a mit csodálok, mert már egy év óta állandóan acsargok. A pályázatát utólag megismertem, őmaga adta oda.

Váradi Júlia: - Egyezik azzal, mint amit ő itt most megvalósítani látszik?

Kovács János: - A fővonal egyezik. Lényeges dolgokban eltért tőle. A fővonal az, hogy létre akar hozni az Andrássy úton egy olyan színházat, ahol félsztadzsone jelleggel új produkciók létrejönnek, gyorsan lejátszuk és utána közben futnak még régiek.

Váradi Júlia: - Amit nem tart helyesnek?

Kovács János: - Nem tartok helyesnek. Én azt tartom helyesnek, hogy egy jó bérletrendszerben széles repertoárt kell játszani megfelelő művészi és technikai kontrollal. A másik, hogy az Erkel Színházból egy olyanfajta népoperát akar létrehozni, ahol népszerű műveket a széles nagyközönségnek játszunk.

Váradi Júlia: - Ez sem jó ötlet?

Kovács János: - Nincs ezzel különösebb baj. Én ezzel szemben csak azt tudom mondani, hogy nem kellene a két házat szétválasztani. Azt lehet mondani, hogy szerencsénk van, hogy két házban tudunk egy nagyon széles repertoárt játszani. Ez néhány évtized alatt bebizonyosodott, ezen nem tudom hogy miért kellett változtatni. Valószínűleg csak. A probléma ott kezdődik, hogy az Andrássy úti épületből mostmár lehet tudni, hogy egy egyértelműen arisztokrata színház válik, ahol nagypénzekért, kiemelt testületekkel, valószínűleg főként külföldieknek vagy az újgazdag polgárságnak játszunk, tehát nem az operaszerető közönségnek. Most itt nagyon sommásan és csúnyán fogalmazok, de ez a lényeg.

Váradi Júlia: - És akkor az Erkel Színházban a plepsz számára, ha lehet így fogalmazni és az Andrássy úton pedig csak az előkelőségek?

Kovács János: - Pontosan.

Váradi Júlia: - Nagy baj-e, ha létrejön egy nagyon előkelő, elit színház az Andrássy úton?

Kovács János: - Nagy. Sznob, a műfajhoz semmi köze nincs produkciók jönnek létre. Nem lehet a műfajt így kettéosztani, hogy most játszom elitnek és most játszom a plepsznek. Nagyon csúnyán van fogalmazva, de ez a igazság. Az operát lehet jól és rosszul játszani. A probléma ott kezdődik, hogy a főzeneigazgató ennek érdekében, ennek a programnak a megvalósítása érdekében hermetikusan szétválasztotta a két színház zenekarát és kórusát, de itt nem állt meg, hanem azt mondta, hogy az operába jönnek a jó zenészek és a jó kórustagok, az Erkel Színházba mennek a rosszak. Magyarul, játszunk egyik színházban jól, a másikban rosszul. Fölmerül a kérdés, lehet ilyet csinálni? Vulgakobnak a Mester és margarítából az a passzus jut eszembe, amikor a színházi büfés azzal érvel, hogy de hát kérem, ez másodrendű frissességű áru, mire a Voland azt mondja, hogy ez hülyeség, valami vagy friss vagy büdös.

Váradi Júlia: - Győriványi Ráth György arra hivatkozott egy múltkori beszélgetésben, hogy talán maroknyian vannak azok, akik ellenzik azt az átalakítási folyamatot, amelyet ők megterveztek és végrehajtani kívánnak. Hogy érzi, hányan vannak?

Kovács János: - Én aki mint mondtam, nem vagyok sértett, én egy kicsikét jobban látom azért, mint szegény jobb sorsra érdemes művész kollegáim, akik tényleg csak a saját sorsuk miatt sírnak. De hát ez erős csúsztatás, hogy öten-hatan vannak. Pillanatnyilag azt hiszem hogy a két kezemen meg tudom számolni azoknak a művészeknek a nevét, akik jól érzik magukat most ebben a formációban.

Váradi Júlia: - Mit gondol, akkor mi lesz itt? Mert amikor ide bejöttünk a szobába, akkor azt mondta, hogy soha nem volt még ilyen feldúlt állapot az Operaházban.

Kovács János: - Én magam sem voltam még ilyen feldúlt. Nem fordult elő velem. Mostmár ötvenegy éves vagyok, utóbbi évben vannak álmatlan éjszakáim. Nem vagyok egyébként egy civalkodós és hisztériás ember. Csak egyszerűen az ember nem látja át a végét, nem tudom hogy mi lesz. Nem volna szabad így tovább menni a szekérnek. Csak a probléma az, hogy a minisztériumban is, meg a mostani vezetésben is van egy olyan attitűd, hogy úgy látják hogy mi mindannyian csak azért panaszkodunk, mert megszoktuk a kényelmest, megszoktuk a megszokottat és nem tetszenek a változások. Közvélemény szemében is van egy olyan meglátás, hogy végre jött két erős kéz, aki rendet csinál a szemétdombon.

Váradi Júlia: - Nem így van egyébként?

Kovács János: - Nem így van, nem így van. Rendet csinál magának és nem a műfajnak. Amíg hagynak, addig még itt maradok, de én például biztos, hogy egy-két éven túl nem bírnám ennek a színháznak a munkáját. Szeretném, hogyha valamilyen úton-módon minden illetékesnek eszébe jutna, hogy társulat nélkül nem lehet jól színházat csinálni és a mostani irány az ennek homlokegyenest ellenkezője felé halad.

(Zene)

Mv.: - Merre dől az opera, ha eldőlnek az átalakításokról folyó, elkeseredett viták? Kovács János karmesterrel beszélgetett Váradi Júlia.

(Zene)