Urs Widmer: Top Dogs (Nagykutyák) - Kamra

Bertalan Ágnes, Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Szabó Győző, Takátsy Péter és Vajdai Vilmos menedzsereket alakít a Kamra legutóbbi bemutatójában. Egyenszürke öltöny, illetve kosztüm, egyengondolkodás, csak semmi eltérés a fő céltól: állást, pénzt és pozíciót szerezni! – erre trenírozza őket a talponmaradás kényszere.
A darab szerzője, Urs Widmer 1938-ban született Bázelben. 1968 óta publikálja prózai írásait, ’69-ben írta első hangjátékát. Első színdarabja, a Nyomozók hosszú éjszakája 1973-ból való, s a Bázeli Színház mutatta be. A Top Dogs 1996-os ősbemutatója a zürichi Theater am Neumarktban volt, Volker Hesse rendezésében; melyet aztán számos európai bemutató követett.
Widmer eredetileg középkorú menedzserekről írta művét, melynek lényege, hogy az azt bemutató társulatok a szöveget mintegy vázlatként kezelve, saját társadalmuk jellegzeteségeivel töltsék meg az előadást. Bagossy ezt azzal egészítette ki, hogy fiatal, huszas-harmincas generációra adaptálta a művet – hiszen Magyarországon leginkább ez a generáció „nőtt bele” kezdettől fogva a multicégek menedzservilágába.
A rendező így beszél a darabról: „A Top Dogs szereplői kirúgott menedzserek - nyomorult „lúzer” banda -, akiket gyötör a kétségbeesés, mardos a szégyen, emészt a harag - és akik már-már belehullanak a moralizálás szánalmas mocsarába, mintha egyik pillanatról a másikra felejtették volna el a kemény jelszavakat: „Az utókor nem a tisztességes, hanem a nyereséges vállalatokra emlékszik.”; „A tisztesség az utolsó előtti mentség. Az utolsó a siker.”; „Erkölcsi hullának a győztes vetélytársat nevezzük.”; „A megbízhatóság nem azt jelenti, hogy adnak megbízást.”; „Ami üzletileg erkölcstelen, az többnyire jövedelmező.”; „A rugalmas erkölcs az érvényesülés támasza.”; „A hencegés nem etikátlan öndicséret, hanem az érvényesülés marketing fogása.”.
Ám az ember-orcájú kapitalizmus hőseink segítségére siet. Befizeti őket egy csinos kis „crash-tréningre”, ahol majd új állást keresnek nekik, egyszersmind az elveszett lelkeket gatyába rázzák, felturbózzák a lerobbant önbecsülést, élesítik az önismeretet, edzik a harci kedvet, és megtámogatják az omladozó hitet a Coca-Colában meg a Credit Internationalban; az American Expressben és a Toshibában. S mindezt a legtudományosabb módszerekkel – a legtudományosabb pszichológiával! De nem ám azzal, amelyiket TAJ-kártyára mérnek a diliházban! Nem! Ez a tudomány az a tudomány, amelynek segítségével az ember, a megfelelő pillanatban mosóport, bankot meg pártot választ. Szóval, lesz mit tanulni! Hegyezzétek a füleiteket, tisztelt polgárok!”