A miniszteri keret csökken, a szakmai döntések súlya nõ

2002-09-29 11:05 Kossuth

Gondolat-jel



Mv.: - A miniszteri keret csökken, a szakmai döntések súlya nő. A nemzeti kulturális alapprogram szerepét az is felértékelheti, hogy a kulturális tárcának meglehetősen kevés pénze lesz jövőre. Harsányi László. Nyolcvanöt éves a világ egyik leghíresebb orosz színházi rendezője, a Taganka megalapítója, aki holnap a Faustot mutatja be a moszkvai színházban és a bemutatóra meghívta Göncz Árpádot is. Jurij Ljubimov. Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról 1953 és 56 között. A moszkvai dokumentumok a magyarországi pártharcokról is beszámnolnak. Némely eseményről nem is maradt fenn irat csak amit a birodalmi képviselő küldött haza. Baráth Magdolna. Andacsöki Boborján fordította le azokat a négyezer éves újságoldalakat, amelyek egy elsüllyedt kontinens kutatása során kerültek elő. A földrész neve Agyatlan tiszt és persze semmiképpen sem emlékeztet a mi agyas világunkra. Dolák Sali Róbert.

Mv.: - Úgy hírlik a kultusztárcában jövőre a fillérek csörögnek majd. Ez olvasható a lapokban és ez részint azért rossz hír, mert fillér már nincsen is, forintokat meg nem ígértek. Másrészt egészen idáig a kulturális támogatási rendszer komoly átalakításáról lehetett hallani ideértve a filmtörvényt és az új filmfinanszírozási rendszert. Ám ez, vagy ennek egy része úgy tűnik elmarad. A hiány viszont növelheti a nemzeti kulturális alapprogram jelentőségét, amely komoly pénzeket osztott és oszt most is némiképpen más renszerben mint eddig. A miniszteri keretet, vagyis a tárcavezető beleszólási lehetőségeit csökkentették. A szakmai kuratóriumok autonómiája kiszélesedett. Az NK új vezetőjével Harsányi Lászlóval beszélget most Győrfi Miklós.

Győrfi Miklós.: - Fűzne-e valamilyen kommentárt ahhoz a hírhez amelyik a hét kzepén jelent meg az újságokban, hogy tudniillik a kultúra kasszája kiürült?

Harsányi László.: - Az első kommentár foszlányom az, hogy mikor volt tele a kultúra kasszája? Önmagában az, hogy kiürült nem tudom miért szenzáció. Ugye a nemzeti kulturális alap elnökeként az alap kasszája nem ürült ki, mert más természetü, máshogy jön a pénz, máshogy keletkezik.

Rip.: - A miniszter kasszája se ürült ki? Tudniillik itt két külön kaszáról van szó, illetve egy kassza, de van egy kis rekesz.

Harsányi László.: - Igy van a miniszteri rekesz az üres többé-kevésbé. Tehát amikor Görgey miniszter úr lett miniszterré már akkor ebbe csak olyan százmilliós nagyságrendü pénz volt. Körülbelül a miniszteri keret lehetett volna ebben az évben nagyságrendileg olyan 1.5-1.6 milliárd és, ha időarányosan nézzük ugye akkor mondjuk olyan hat, hétszázmilliónak kellett volna maradni benne.

Rip.: - Na de ez nem érinti ez a hiány az alapnak a kasszáját.

Harsányi László.: - Nem, nem semmilyen módon.

Rip.: - Egyébként ez a miniszteri kassza is egy kicsit kisebb rekesz lett most, 50 % helyett 25 ha jól tudom.

Harsányi László.: - Jleentősen kisebb lett én szívesebben fogalmaznék így. Igen ez volt a miniszternek is a javaslata a beiktatása után és abszolút meg tudtunk egyezni benne.

Rip.: - Az emberben fölmerül a kérdés, hogy az alap tulajdonképpen mit támogat? Hát a kultúrát persze ez rebdben van. Na de mit? A kultúra létrehozóit, a kulturális terméket, ha ezzel a szörnyű fordulattal szabad élni, vagy engem aki fogyasztója, vagy potenciális fogyasztója, esetleges fogyasztója vagyok a kuktúrának?

Harsányi László.: - Az alapokmánya szerint alapvetően a művet és a létrehozóját támogatja, de hát ugye ez nem egészen így van gyakorlatban, hiszen vannak a kultúrának olyan intézmény rendszerei amelyik hát ezek a közvetítő rendszerek, eljuttató rendszerek hát egy könyvtár, egy művelődési központ.

Rip.: - Akár egy múzeum.

Harsányi László.: - Egy múzeum így van ezek mást jelentenek. De a kérdés mögött lévő kétkedést hadd próbáljam még tovább mélyíteni. Énnekem közgazdász lévén van egy állandó dilemmám, hogy miközben tudom, hogy a műnek létre kell jönni akkor is bizonyos értelemben, ha nincs hallgatója, nézője, közönsége, mert majd beérik valamilyen módon. Én a magyar kultúra számára tragikusnak tartom azt, ha elfogy mögüle ez a bizionyos közönség és én nem tudom kivonni magam az alól, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnak, vagy alapprogramnak bizony feladata valamilyen módon visszaszerezni ezt az elveszett néhány millió embert.

Eip.: - Igen ez érthető, de van egy másik kérdés. Azt gondolja a társadalom, hogy itt egy közpénzről van szó ez ugye nyilvánvaló, hogy a közpénzt miért költik olyan dologra amely csak néhány ember fogyasztására szolgál, mikor az emberek többsége a és most itt egy fogalmat hadd dobjak be, a tömegkultúrát kedveli. A tömegkulturúrát pedig nem, hogy nem támogatják, hanem még giccsadót, vagy nem tudom micsodát vet ki rá a kormányzat. Hogy ez igazságos-e?

Harsányi László.: - Nem igazságos csak szükséges. Tehát ha úgy fogjuk föl ezt az alapot és csak így lehet fölfogni, mint egy mecenatúra alapot és úgy iviselkedik. A mecénás nem kérdezi meg, hogy mi a hasznossága annak amit támogat. Ebben az értelemben bármilyen furcsán hangzik az állam sem teheti fel ezt a kérdést, hogy hasznosul-e ez valamilyen módon. Miközben abszulút hasznosul természetesen. A választ azért nem megkerülve. Azért kell támogatni viszonylag kevesek által nézett, látogatott, hallgatot műveket, mert egy, ezek nem jönnének egyébként létre. Azok az intézmények, amelyek ezt közvetítik, amelyek ezt gondozzák nem tudnának megélni és egyszerűen elfogyna ez a lehetőség. Tehát tíz év múlva már ilyen nem is lenne, húsz év múlva nem is lenne. És még egy válaszféle. Persze én nagyon jól tudom, hogy ez egy olyan közpénz átcsoportosítás amelybe bizonyos értelembe azok kapnak állami támogatást akik ezeket a produkciókat meg is tudnák vásárolni a pénzükből. Ennyiben a rendszer igazságtalan. Minden állami újraelosztás sajnos így müködik, vagy többé-kevésbé így működik. Talán az ilyen nagyon szociálpolitikai rendszereket kivéve.

Rip.: - A kuratóriumok működése Magyarországon az azért nem egészen úgy van, mint az egyéb demokratikus országokban ahol nagyon, nagyon régóta gyakorolják ezt és azt mondják, hogy a döntés előtt mindig kell lenni egy megegyezésnek. Hogyan lehet elősegíteni azt, hogy egy ilyen testület konszenzusra törekedjen?

Harsányi László.: - Elképesztően nagy energia ráfordítással. Tehát szinte személyenkémt meggyőzve a testület tagjait, hogy amit kitaláltam, kitaláltunk az jó. Engedményeket téve és legyünk őszinték ebben a dologban, megpróbálni viszont azt megmutatni, hogy van egy világos elképzelés, hogy A pontról, B pontra hogy lehet eljutni, társ vagy-e ehhez? Ezt a kérdést föl kell mindig tenni. Igen? Jó. De akkor neked több munkád lesz jövőre. Vállalod? Vállalom, vagy nem vállalom. Bár ilyen egy volt összesen a százharminc kurátorból egy mondott le eddig.

Rip.: - Itt ugye pályázatokról van szó, amelyek elképesztő számban, legalábbis én így gondolom, elképesztő számban érkeznek. Tehát, ha szabad így mondani boldog, boldogtalan szeretne az őáltala rettentő fontosnak, nagyon értékesnek vélt tevékenységéhez támogatást szerezni és ehhez minden joga megvan. Hogy a csodába lehet ezeket tisztességesen elbírálni, hogy az ember akinek van saját ízlése, akinek van saját értékpreferenciája az, hogy tud ettől elszakadva szinte komputerként dönteni a mellette és ellene érveket szigorúan felsorakoztatni és, ha egy milliméterrel valamerre elbillen, akkor arra szavaz?

Harsányi László.: - Ebben a kérdésben én két kérdést találok. Az egyikre úgy válaszolnék, hogy ugye 2001-ben tízezer pályázat érkezett és hétezernél több pozitív döntés született és nagyon durván leegyszerűsítve azt mondom, hogy ez borzasztó. Nem az a borzasztó, hogy ennyien akarnak pályázni és próbálkoznak meg, csak azt hiszem, hogy ha hétezer jó döntésünk van az rossz döntés. Az valamilyen kompromisszum, az valamilyen siettség, az valamilyen a minmőségtől eltérő.

Rip.: - Tehát túl magasnak találja ezt az arányt.

Harsányi László.: - Nagyon, nagyon. Nagyon magasnak tartom az arányt. Nem azért, mert az igény.

Rip.: - Ennyi érték azért talán a világon sincs.

Harsányi László.: - Hát talán nincs is, nem merem ezt megfogalmazni, de én emögött mást látok. A rendszernek a működési hiányosságait. Tehát én nem a pályázókra akarom a felelősséget áthárítani. A dolog a pályázóé van, hanem azt gondolom, hogy mi vagyunk felelősek, hogy nem tudunk világos célokat kitűzni, nem tudunk egyértelmű pályázati kiírásokat megfogalmazni, nem tudjuk távoltartani azokat akiknek semmi esélye nincs, mert nincs gondolata, nincs elképzelése, de azért próbálkozik. Tehát egy csomó önvédelmi és a győztesek védelmében is meg kell tennünk. Másrészt, mert volt a krédésnek egy másik fele. Hát miután emberek döntenek, ráadásul olyan emberek döntenek a kuratóriumokban akik maguk is nagyrészt művészek, vagy a kultúra terüetén élnek, ez egy elképesztő problémát jelent. Részben összeférhetetlenségit, részben ízlésdiktátumot, részben olyan problémákat amit nagyon nehéz orvosolni, hogy benn is vagyok, kinn is vagyok. Namost ami az ízlésdiktátumot jelenti, viszonylag nagy létszámú kuratóriumok ezt talán ki tudják egyenlíteni, bár ez más fajta problémát vet föl. Ami az összeférhetetlenségre nincs jó megoldás. Ezt én őszontén vallom. Ugye ezt úgy lehetne kiküszöbölni, hogy lecsökkenteni a kuratóriumok létszámát rendkívül alacsonyra és egy szakértői előkészítést kellene mögé tenni név nélkül pontozásos rendszerben. Ennek is megvannak a maga bajai kis ország vagyunk. Tehát ha én szakértőket szeretnék hívni akik nem a kultúrából élnek közvetlen módon, akkor tessék nekem megmondani, hogy honnan szedjem őket. Az egyetemi tanárokat, az esztétákat, a kicsodát?

Mv.: - Azt szokták mondani, hogy a döntnökök általában a világban ahol ezek az ügyek jól működnek, angol a példa azt mondja, a nagy és jó emberek. Nincsenek itt ilyenek? Ez örökösen fölvetődik.

Harsányi László.: - Nincsenek ilyen nagy emberek. Ezek a jó és nagy emberek. Illetve dehogy nincsenek, hát hogyne lennének. Hát minden társadalom kitermeli ezt. Csak úgy elkezdtem gondolkodni, egy pillanat alatt átfutott, hogy két versengő színházi produkció, vagy múzeumi kiállítás között ki az ördög fogja ezt eldönteni. Azt se tudom én hála isten, hogy milyen szekértáborba tartoznak és milyen politikai irányultságuk van. Ugye azt szokták kérdezni, hogy alkalmas-e arra a Nemzeti Kulturális Alap, hogy egyensúlyt képezzen, kiegyewnsúlyozó legyen a kultúra különböző politikával megfertőzött területei között. Mert mindig ezt kérdezik és, ha azt mondom, hogy nem, egyrészt fogalmam sincs, hogy egyensúlytalanság van-e és az a gonosz dolog jut ilyenkor mindig eszembe, hogy egy jobb, vagy baloldali Mozart helyett, ha nyert kell-e egy bal, vagy jobboldali salier énekes támogatást adni. Tehát ezek nem fognak. Nem tudom megmondani. Nem találom ezeket az embereket. Azon töprengtem, meg töprengtünk, hát én nem vagyok egyedül ebben, hogy hogy lehetne ezeket a döntnököket kiegészíteni, meg szociológussal, közgazdászokkal, jogászokkal, más típusú szakemberekkel akiknek a látásmódja eltér lényegesen a művészetek.

Rip.: - És akik mellesleg lehetnek kultúremberek.

Harsányi László.: - Ad absurdum még járnak színházba, olvasnak könyvet, hallgatnak zenét. Hát van saját ízlésük. Nem baj, a másik tíznek is van ízlése. Tessék ott megharcolni ami megharcolható. A felelősség majd meg az enyém lesz természetesen.

Mv.: - A miniszteri keret csökken, a kuratóriumok szakmai autonómiája nő. A nemzeti kulturális alapprogram új vezetőjével Harsányi Lászlóval beszélgetett Győrfi Miklós.