A Nemzeti, Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkárával Németh Zoltán beszélt

2002-09-20 16:00 Infó rádió

Infó hírek

Riporter Németh Zoltán


Mv.: - Az eredeti elképzelésekhez képest ugyan 3-4 hetes csúszással, de a kultusztárca államtitkára szerint az ütemtervnek megfelelően halad a lágymányosi híd és Nemzeti Színház közt a millenniumi városközpont építése. Ács Tamás az INFO rádiónak elmondta, a Dunán lefolyó árvízhullám miatt késnek, de ez a költségeket nem befolyásolhatja. A Nemzeti, Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkárával Németh Zoltán beszélt.

Ács Tamás: - Ütemszerűen halad az alaplemez alatti tükröt elkészítette a kivitelező. Most zajlik annak az előkészítése, hogy a jövő év folyamán 1500-1800 köbméter betont fognak bedolgozni az alaplemezbe.

R.: - Mennyire befolyásolta az építkezést itt a Dunán lefolyó árhullám.

Ács Tamás: - Minimálisan befolyásolta, hiszen olyan magas volt a Duna vízállása, hogy ne törjön be a víz a kivitelezőnek muszáj volt valamilyen módon védekeznie, ezért földet termeltek vissza, hogy megtámasszák a támfalakat. Ezt utána természetesen el kellett távolítani, úgy hogy a kivitelező tájékoztatása szerint 3 hetes maximum egy hónapos csúszásban vannak, de ezt be fogják hozni a kivitelezési munkák folyamán.

R.: - Ugye itt három létesítmény is lesz a Hagyományok Háza, Modern Magyar Művészeti Múzeum, illetve a Nemzeti Hangversenyterem. Lehet-e azt tudni, hogy melyik készül el hamarabb, melyiket láthatjuk majd először kinőni a földből?

Ács Tamás: -Egy épülettömbről van szó, amelyben 3 intézmény működik majd az átadást követően. Az ön által felsorolt három intézmény nem egy időben, lesz átadva. Legelőször legalábbis az ütemezés szerint a múzeumi rész készül el. Ennek várható átadási ideje valamikor 2004. áprilisára, tehát tavaszára esik. Ezt követi majd a hagyományok háza és végül legutoljára pedig a hangversenyterem, hiszen technológiáját tekintve, berendezését tekintve ez a legbonyolultabb, a legösszetettebb feladat.

R.: - Egyébként az árvíz az mennyire befolyásolta a költségeket, tehát kell-e arra számítani, hogy többe fog kerülni ez a beruházás mint az eredetileg tervezett?

Ács Tamás: - Nem kerülhet többe, hisz a kivitelező egy egyösszegű átalánydíjas szerződést kötött. Ebből következően a végköltségben nem jelenhet meg az ezzel kapcsolatos munkáknak a költsége.

R.: - Azért emlékeztessük a hallgatókat, hogy mennyibe kerül a beruházás?

Ács Tamás: - A beruházás nettó 31,2 milliárd forintba.

R.: - Ki finanszírozza?

Ács Tamás: - Fővállalkozói tőkéből valamint bankhitelből valósul meg, amelyet a kivitelező vesz fel.

R.: - Az állam mennyire járul hozzá az építekezéshez?

Ács Tamás: - Az átadást követően egy 10 éves futamidőben történik a beruházási költségek visszafizetése.