Itt az Aréna, mai vendégünk Görgey Gábor

2002-09-23 19:30 Infó rádió

Aréna



M.v.: - Itt az Aréna, mai vendégünk Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere. VAn egy hallgató, előtte egy rövid kérdés. Az előbb ott fejeztük be, hogy opera, az Operában mikor lesz a pályázat kiírása?

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Még ebben a hónapban.

M.v.: - Akkor még a héten várható, hogy megjelenik?

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Igen, igen, publikus lesz.

- Miniszter úr. A következőt szeretném kérdezni, itt a Faludy üggyel kapcsolatban. Nem tudom, hogy mintha visszás érzelmeket kelt bennem a Faludy úr lakásával, illetve annak finanszírozásával kapcsolatos hírek, hogy a minisztérium is tízmillió forinttal támogatná, tudom, hogy nem az ön hatásköre, hogy a Fővárosi Önkormányzat is tízmillió forinttal a lakás megvásárlását. Isten igazából nem látom ennek a célját. Én úgy gondolom, hogy Faludy úrnak az eddigi konstrukciók teljesen megfelelnének, tehát hogy ha azt bérletbe megkapná, élete végéig, hiszen én úgy gondolom, hogy az ő lakásmegoldását kellene támogatnunk mint egy kiemelt alkotóét és adott esetben nem az ifjú feleségnek a további lakhatását. Én úgy gondolom,h ogy ez egy elég jelentős, hogy úgy mondjam közpénzeken való kiáramoltatását látom én. Másrészt pedig mit mondjak én a gyermekemnek, itt a Tücsök és hangyát szoktuk esténként olvasgatni, hogy hát valaki egész életében ugyan dolgozott, de adott esetben mondjuk nem oldotta meg a lakhatását, akkor az állam mindig fog neki segíteni?

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Kérem szépen, a következőt tudom erre mondani. Egy 92 éves mondhatom nyugodtan, világhírű költőről van szó. Egy olyan költőről, íróról, akit több rendszer kergetett olyan szituációba, hogy egyrészt az életét veszélyeztette, másrészt az egzisztenciájától megfosztotta, és a többi, tehát egy olyan országba tért vissza aggastyán korában, ahol úgy gondolta, hogy most már demokrácia lesz. Kapott egy lakást, többszörösen elvesztette a lakásait, tehát nem egyszer, kétszer, és az egzisztenciáját. Én azt hiszem, hogy akkor, amikor ezt a lakást megkapta, akkor ez a nemzettől egy olyan gesztus, amit megérdemelt. Namost az, hogy ifjú feleség, azt nem hiszem, hogy itt az ifjú feleségről volna szó, itt egyszerűen arról van szó, hogy váratlanul felmerültek olyan gondok, melyek eddig miért nem merültek fel? Hiszen eddig is ott lakott. Én tarthatatlannak tartom azt,h ogy egy ilyen korú nagy embert, akit a nemzet ünnepelve fogadott vissza, olyan helyzetbe kerüljön, hogy neki reszketnie kelljen attól, hogy ott lakhat-e, ahol eddig.

M.v.: - Egy másik téma. Nemzeti kultúrális alapprogramról beszélgessünk. Az eddigi ötven százalékról 25 százalékra csökken jövőre az ön miniszteri kerete, míg a pályázatokon elérhető összeg egy milliárd forinttal nő. kezdjük azzal, hogy miért csökken a miniszteri keret?

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Azért csökken, mert lemondtam róla, tehát a nemzeti kultúrális alap annak idején, tíz éve egyébként azért jött létre, hogy a pártállami kézivezérlésű kultúrpolitika helyet teremtsen, legyen egy olyan fórum a kultúrális finanszírozásra, ami a lehető legdemokratikusabb. Nincs tökéletes demokrácia tudjuk jól, sem a politikában, sem sehol, de azért meg lehet közelíteni a lehető legdemokratikusabb formát. Ez az, bebizonyította az elmúlt tíz év. A miniszter, aki a mindenkori kultuszminiszter, aki tulajdonképpen elnöke ennek, de az elnökségét mindig átadja egy működő, valódi elnöknek, bizonyos keretek fölött rendelkezik. Az elődeim ezt a keretet ötven százalékban növelte, ami az én véleményem szerint egy antidemokratikus és egy újracentralizáló törekvés.

M.v.: - Milyen pénzről van szó? Ez mit jelent forintban?

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Ezt hát most nem tudom megmondani, mert ez a járulékokból állt össze, tehát itten 6-7-8 milliárdokról van szó.

M.v.: - Az ön esetében ...

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Az én esetemben az, hogy az ötven százalékból 25 százalékot csináltam, tehát a feléről a szerintem jogtalanul létrehozott ötven százalékról, tehát ö ötven százalékról visszaléptem 25 százalékra, ez egy olyan több, mint egymilliárdot jelent, vagyis azt jelenti, hogy a demokratikus működtetést ennyivel növeltem. A miniszternek is természetesen lehet mozgástere, tehát ez a bizonyos miniszteri keret arra szolgál, hogy bizonyos szituációkban, most nem akarom ezeket felsorolni, a miniszternek is legyen véleménye.

M.v.: - Akár konkrét produkciót is támogathat a miniszter, ha úgy gondolja?

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - igen, de én ezt is úgy óhajtom működtetni, hogy mindig meg fogom beszélni a nemzeti kultúrális alap illetékeseivel, illetve elnökével, tehát soha nem szeretnék egy ilyen kegyúri osztogatást bevezetni, amire volt sajnos már példa.

M.v.: - A többi az mire megy? Milyen szempontok alapján döntenek majd a pályázatokról, hiszen ehhez pályázni kell.

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Már hogy érti? Már ami a kultúrális alapnál? Hát ottan nagyon sok ugye,...

M.v.: - Ez egy preferált terület.

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Egyáltalában nincs preferált terület, tehát ugye a filmet ki kell vennünk ebből, mert a film támogatásra van egy külön mozgókép alapítvány, tehát ez az egyetlen olyan művészeti terület, amelyik itten nem szerepel, egyébként az irodalom, színház és sorolhatnám, tehát mindenfajta kultúrális területnek megvan a gazdája, grémiuma ebben az alapban és nincs preferáció, tehát mindenki pályázhat, és mindent remélem mérlegelve elbírálnak.

M.v.: - Ugye jövőre lesz tizedik évfordulója a nemzeti kultúrális alapprogramnak és ebből az alkalomból széles sávra váltunk címmel hirdet programot, ugye a hallgatónk ugye ehhez kapcsolódott részben ehhez az ügyhöz, amelynek a lényege, hogy én értelmeztem, hogy meg szeretnék nyerni az üzleti szférát támogatóként, illetve az embereket is szeretnénk, hogy ha minél inkább éhesek lennének a kultúrára. Hogyan akarják a mecenatúrát gyakorlatilag így fejleszteni?

Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere: - Ennek a lényege az is, amit ön mond, de a még szélesebb sávú lényege az, hogy működik ez a nagyon jó intézmény, amit csak fejleszteni kell és gazdagítani kell és semmiképpen sem sorvasztani, csak demokratizálni természetesen, illetve őrizni a demokratizmusát és az autonómiáját, tehát ezt hangsúlyozom, ennek a programnak az a lényege és úgy gondolom, hogy a tízéves évfordulót így lehet a legméltóbban megünnepelni, hogy tudatjuk a társadalommal, mert azért nem nagyon tudják, hogy ez létezik. Tudatjuk a társadalommal, hoy van egy ilyen intézmény, és van egy olyan intézmény, amely a kultúrának az anyagi gazdája. Hogy ez jól működik, hogy ez mit jelent a magyar kultúra fejlesztése és fejlődése szempontjából, ez nagyon fontos, mert a közvélemény azért nem eleget tud erről, azonkívül az a véleményünk, hogy miután már eljutott a magyar újkapitalizmus, hogy úgy nevezzem vagy az újraalakított piacgazdálkodás eljutott egy olyan fejlődési stádiumba, ahol üzleti vállalkozók már kezdik felismerni, hogy a profit az nemcsak a pénzben található meg, van erkölcsi profit is és ez a morális profit többi között ott található, hogy a kultúrát támogatják, tehát mi szeretnénk ezt a kultúra támogató hajlandóságot feltámasztani, illetve ápolni azzal, hogy ráébresztjük őket, hogy ez milyen fontos, presztízskérdés.

M.v.: - Arról, hogy hogyan gondolja, majd a rövid hírek után beszélgetünk. VEndégünk Görgey Gábor, a Nemzeti Kultúrális Örökség minisztere.