MU Színházban Tanú vagyok rá

2002-09-30 10:25 Infó rádió

Infó hírek



Mv.: - Október elsején és másodikán este hét órakor a MU Színházban Tanú vagyok rá címmel Erdélyi György egyszemélyes színházának lehetnek szemtanúi. A Márai Sándor írásaiból szerkesztett előadás három részes. Erdélyi Györgyöt Borkesz Andrea kérdezte.

R.: - Ön mikor döntött úgy, hogy Márai Sándor írásaiból szerkeszt egy játékot?

Erdélyi György: - Nem játékkal kezdődött. Úgy kezdődött, hogy huszonöt-harminc évvel ezelőtt elkezdtem nagyon komolyan foglalkozni Máraival. Aztán tanítottam, sokat jártam Máraival, előadásokat tartottam róla és rájöttem arra, hogy ma, abban az időben, amikor viszonylag keveset olvasnak a fiatalok és az emberek is, egészen más idő ez, mint volt húsz-harminc évvel ezelőtt, amikor nem volt tévé, nem képcentrikus, hanem inkább könyvcentrikus világban éltünk. Meg a Márai életmű sem férhető hozzá olyan bőségében, ahogy kellene, én úgy döntöttem, hogy egy olyan negyven kötetből csinálok egy olyan breviáriumot, amely ezt az életművet summázza. Akár filmszerű vágásokkal is, amely egy egész századot, magát az írót mutatja fel. Na, ez meglett, a könyv nyomdában van és egy lektora ennek a könyvnek, aki engem hosszú évek óta ismert, tudja, hogy az írás mellett színházzal foglalkozom, mint gyerekségem óta. Megkérdezte tőlem, hogy és miért nem akarod te ezt játszani?
Azért, mert nem jutott eszembe eddig - és akkor nekiálltam. De át kellett szerkeszteni az egészet, mert ami olvasmánynak jó, az nem jó drámának. Tehát ki kellett keresni azokat a dolgokat belőle, ami megállja a helyét drámai szituációként is a színpadon, léthelyzetként.

R.: - Mennyire játék ez a játék? Vagyis hát mi zajlik a színpadon?

Erdélyi György: - A XX. század nem úgy játék, hogy cselekményes. Úgy játék, hogy bejön közénk valaki, mint a fonóban a mesélő, ahol folyik valami és egy környezetben tárgyakkal, attribútumokkal felszerelve helyről-helyre vándorol. Nincs helyhez kötöttsége a dolognak. Az otthon más területen játszódik, mint a külföld. De a külföld is más, mert más Bécsben lenni neki, a határhoz közel, más Párizsban, más Amerikában. Más reménykedni '56-ban és visszaigyekezni. Más vágyakozni kintről. Azt mondani, hogy nincs honvágyam, nincs honvágyam, közben majd belepusztul. Ez mind-mind más és más helyeken történik és mégis van az egésznek egy centrális magja, ami olyan, mint az örvény közepe. Szinte mozdulatlan, de mégis az a tengely.