Újra megnyílt a Bajor Gizi Színész Múzeum a XII. kerületben

2002-09-23 05:50 m1

Nap-kelte



Körzeti híradó

B.: - Újra megnyílt a Bajor Gizi Színész Múzeum a XII. kerületben. Az épületet az elmúlt másfél évben teljes egészében felújították. A munkálatok mintegy 56 millió forintba kerültek, amelyet a Nemzeti Kultúrális Örökség Minisztériuma fizetett.

R.: - A Színházi Világnapon zárták be, majd a Magyar Dráma Napján nyitották meg Bajor Gizi egykori budai villájában a Színész múzeumot, amelynek létrejöttét Gobbi Hilda kezdeményezte 1952-ben, pályatársnője halálának első évfordulóján. A felújítási munkálatokra 56 millió forintot juttatott a Nemzeti Kultúrális Örökség Minisztériuma.

R. Müller Péter igazgató, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: - Kicseréltük a tetőszerkezetet, újra cserepeztettük, új bedolgozást kapott, a tetőtéri terasz új burkolatot kapott, új vízelvezető rendszer épült, a homlokzatot felújítottuk, belül ugye teljes festés, mázolás történt és ezenkívül pedig a kert is bizonyos gondozást kapott.

R.: - Úgy alakították át a múzeumot, hogy necsak emlékezni, hanem egyéb rendezvényekre is idejárjanak a színészek és a közönség. Komlós Juci azt mondja, haza jön, amikor a múzeumba látogat.

Komlós Juci színművésznő: - A készülődésbe is részt vettem, még a Gobbi Hilda felkérésére, még anyagot gyűjtöttünk, képeket gyűjtöttünk, bútorokat gyűjtöttünk. Hát mindig összeszorul a szívem, hogy milyen sokan hiányoznak és sokan kerültek ide be.

R.: - Für Anikó még nem járt itt, csak sejtette, hogy a kőfalak a Bajor Gizi Színész múzeumot takarják.

Für Anikó színművésznő: - Gyönyörű, nem tudom, milyen volt előtte, de azt hiszem, hogy méltó hely bármiféle ilyen jellegű kiállításnak, még nem néztem ezt sem végig, de hát ezzel a feltett szándékkal jöttem ide, hogy ezt megteszem.

R.: - A XII. kerületi Stromfeld Aurél út 16 szám alatti múzeum mostantól minden érdeklődő előtt nyitva áll.