A Kulturális Örökség és a Magyar Dráma Napja a Kossuth Rádióban!

2002-09-21 16:44 Kossuth

Tizenhat óra

Riporter Dorogi Katalin


B.: - A Kulturális Örökség és a Magyar Dráma Napja a Kossuth Rádióban!

Mv.: - Júniusban kezdődött és december végéig zajlik Olaszországban a Magyar Kulturális Évad. Koncertekkel, színházi és filmbemutatókkal, táncestekkel és kiállításokkal. A programsorozat egyik fontos szakaszát az olasz fővárosban tartották ezzel a címmel: Budapest köszönti Rómát. Dorogi Katalin itt kért interjút Görgey Gábor kultuszminisztertől.

R.: - Itt ülünk a ........., előttünk egész Róma és a magyar kulturális örökségről beszélgetünk. Ha ironizálnék akkor azt mondanám hogy ........ távolság. De komolyra fordítva a szót előbb koszorúzta meg Tür István szobrát, amellett ülünk szinte. Tehát azért vannak közös szállak, csak kérdés hogy ezeket a közös szállakat mennyire ismerik az olaszok, mi magyarok még csak - csak ismerjük!

Görgey Gábor, kultuszminiszter: - Igen, előszöris nagyon jó itt ülni a ........ tetején és valóban az embernek ilyenkor az a benyomása, hogy az élet tulajdonképpen sokkal szebb mint amilyen. Tehát magasabbról nézni békésen és ezt a fantasztikus panorámát látni, ez maga a béke meg az őszi nap. nagyon fontos és nagyon jó ez a magyar évad, ami itt zajlik. a mi összes létező lépéseinknek arról kell szólniuk az európai csatlakozás nagy pillanatáig, hogy mit nyújtunk mi Európának, mint ahogy mi nagyon sokat várunk Európától. Magyarországról még mindig sablonok élnek, mi is szeretünk sablonokban gondolkodni ha Franciaországról, vagy Itáliáról vagy a németekről van szó. Csak meg vagyunk sértve ha bennünket ugyanilyen panelek alapján ítélnek meg, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket a paneleket nem kell kicserélni és nem kell finomítani korrigálni és hát egy ilyen korrekciós pillanat ez a Magyar Évad ami itt zajlik.

R.: - Magyarország megosztott. Egy kulturálisan is megosztott ország hogyan tud kifelé egységes képet mutatni. Egyáltalán megmutatni magát?

Görgey Gábor, kultuszminiszter: - A megosztottság persze van, nagyon szomorú hogy van és különösen akkor szomorú, amikor olyan teréniumára is begyűrűzik, ahol aztán tényleg végképp semmi keresnivalója nincs ennek a pártpolitikai megosztottságnak. A kultúra folytonosságát megtörni nem lehet. Nem lehet minden négy évben minden kormányváltásnál egy új magyar kultúrát elkezdeni és aztán leváltani. Tehát ahogy mondani szoktunk hogy közhellyel éljek, hogy a népet leváltani nem lehet, a kultúrát ugyanúgy nem lehet leváltani. Tehát a kultúrában valóban persze van világnézet, vagy világszemlélet, vannak véleménykülönbségek, de apró cseprő és hogy úgymondjam pitiáner pártpolitikai megfontolásoknak nem volna szabad begyűrűzniük. Ez szomorú. Énnekem az a meggyőződésem, hogy ez az időszak is elmúlik, elcsendesül, meggyőződésem hogy az önkormányzati választások után sokkal nyugodtabb és hogy úgy mondjam normálisabb lesz a közéletünk. Meggyőződésem, hogy a kultúrában ma is él és működik a dialógushelyzet és amennyire én a szerény lehetőségeimmel mint kultuszminiszter ezt elő tudom segíteni minden tekintetben próbálom is érvényesíteni. Tehát az, hogy vitáink legyenek, de dialogizáljuk és ne ássuk mélyebbre az árkokat és ne teremtsünk olyan szituációt, hogy a vitának még csak tere sem lehet.

R.: - Itt a napokban zajlott Rómában az utóbbi idők egyik legnagyobb baloldali tüntetése. Néztem az embereket, néztem a jelszavakat. Szó volt munkáról, jogokról, sok mindenről. Nem volt olasz zászló kinn, nem azt kérdőjelezték meg hogy ki olasz, ki nem olasz. Nem bélyegeztek meg kulturális hovatartozásuk miatt embereket. Tehát az egész tényleg a szakszervezeti mozgalom és a politika szintjén zajlott. Nem kulturális jelképek, ......... szintjén. És ez nagyon nagy különbség a két ország között. Mit tehet akár ön mint kulturális miniszter, akár az egész Kulturális Minisztérium a munkájával hogy Magyarországon a politika és a kultúra ne kapcsolódjék így össze és főleg az utcán ne kapcsolódjon össze?

Görgey Gábor, kultuszminiszter: - Igen, hát tenni azzal lehet leginkább, hogyha minél nyugodtabban és minél szebb célokért és létesítményekért dolgozik az ember. Tehát a légkör, a nyugodt légkör megteremtésével sokat lehet tenni. Dehát természetesen nem ez a megoldás, illetve nem old meg mindent. Az igazság az, hogy idő kell ahhoz ami ezt az állapotot amit az előbb felvázolt, ez az állapot létrejöjjön, vagyis borzasztóan hiányzik a mi politikai életünkből az az 50 év ami kiesett. És mialatt Nyugat - Európában végbement az a politikai demokratikus szilárdság és főként az érett demokráciáknak az az élete, amelyben természetesen van pártpolitika, hogyne lenne, hiszen az artikulálja a véleményeket a politikai életet, de természetesen mindenki olasz marad bármelyik pártnak legyen a híve és mindenki francia marad és mindenki német marad és satöbbi, satöbbi. Tehát mi most egy kamaszkorunkat éljük, a demokrácia kamaszkorát, 12 éve ölünkbe pottyant, mert ölünkbe pottyant tulajdonképpen a szabadság és a parlamentalizmus, és hát nem igazán jól élünk vele. Én azt hittem, hogy meg lehet úszni bizonyos tapasztalatokat és ha már a nyugati demokráciák 45 után végigcsinálták azokat a gyermekbetegségeket, amelyeket végigcsináltak valóban, hiszen ha az ember megnézi a francia politikai életet az 50 - es években, ilyenkor havonta változtak a kormányok és a szakszervezeti mozgalmak és minden csoda. Tehát magyarán szólva ők is végigcsinálták ha nem is ilyen hektikusan, de úgy látszik nem lehet megúszni. Úgy látszik ez is olyan a politikai érettség és felnőtté vállás is olyan mint az embrió fejlődése, hogy ugye azt szokták mondani, hogy egy embrió a 9 hónap alatt, a terhesség alatt az emberiség fejlődésének a fázisait végigcsinálja, úgy látszik ezt is nekünk végig kell csinálnunk a demokrácia megszületésének a különböző fázisait. De én remélem, hogy talán ez nem tart olyan sokáig, mint amennyit kihagytunk ebből a folyamatból, vagyis nem tart 50 évig.

R.: - Hungaro Cinema címmel magyar filmekből állítottak össze vetítéssorozatot Rómában. Az egyik vetítés után beszélgettem Francesco Geduáldival a társszervező Cinecitta Holding igazgatójával és Lucano Slovenával az Ungarocinema igazgatójával. Az európai nemzeti moziknak egyre szorosabb kapcsolatot kell ápolniuk, mert csak így tudják felvenni a versenyt a piacot uraló amerikai filmekkel szemben - mondta Francesco Gedualdi. A film fő célja a kulturális üzenet, ám ezt nem tudja átadni ha előbb nem éri el kereskedelmi célját - folytatta Geduáldi, aki szerint épp a globalizáció korszakában fontos meghódítani a különféle piacokat. Ha meghódítottuk a piacot, már terjeszthetjük a kultúránkat is. Amennyiben ez nem sikerül, ne csodálkozzunk ha más nemzetek kulturális termékeit fogyasztják - mondta. Én azt figyeltem meg - tette hozzá Lucano Slovena -, hogy nagy különbség van a berlini fal leomlása előtti és utáni magyar filmművészet között. Csodálkozó kérdésemre elmondta: szerinte a korábbi rezsimben a filmrendezők legalább az ellenvéleményüket akarták kifejezni, ma pedig ellaposodás figyelhető meg. Megjegyeztem, hogy ma már alig érkezik olasz film Magyarországra. Csak néhány éve mondhatjuk, hogy a törvényeink kedveznek az olasz film külhoni terjesztésének - adta meg a magyarázatot Francesco Geduáldi - de azt tette hozzá: a hiba gyakran nem a terjesztésben, hanem a termékben van. Az utóbbi időkben meggyengült a kapcsolat a film alkotói és a közönség között. Az alkotók önmagukba zárkóztak. A nézők pedig átpártoltak a látványos amerikai filmhez - mondta Francesca Geduáldi. Az Ungaro Cinema magyar filmekből álló vetítéssorozat alkalmából került sor Rómában egy magyar - olasz produceri találkozóra is. Ahol Aurelio de Laurentis az Olasz Producerek Szövetségének elnöke elmondta: a két ország filmipara közötti együttműködés még egy 1982-es szerződés szabályozza, amely mára meglehetősen elavult. A két ország producerei megállapodtak abban, hogy addig is amíg az egységes európai uniós filmszabályozás megszületik, január végéig kidolgoznak egy kooprodukciós szakmai javaslatot. Aurelio De Laurentis meglehetősen virágnyelven elmondta még: tudják hogy Magyarországon a lélekszámból kifolyólag a nézőszám alacsony, ezért a magyar film ritkán hozhat hasznot a saját hazájában és hogy az államnak ki kell pótolnia azt a filmköltségvetési űrt, amit az alacsony nézőszám jelent. Tehát tisztában vannak azzal, hogy az olasz filmmel kell több pénzt bevinni egy kooprodukcióba, cserébe azt kérnék, hogy ők is jól járjanak. Hogyan fordítja le ezt virágnyelvről filmes nyelvre? Kérdeztem Dórcz György producert.

Dórcz György, producer: - Kapitalistaként viselkedik, aki be akar fektetni, de úgy akar befektetni és ezért áldozatot is képes természetesen hozni, mert hosszú távban gondolkodik, úgy akar befektetni, hogy abból majd később visszakapjon valamint. Nyilván pontosan tudja, hogy a magyarországi moziszokások azok nagyon erősen megszabják azt, hogy milyen produkciókban lehetne egyáltalán pénzt kiszedni. Ezért nyilván appellár arra, most itt ugye ki lehetett olvasni itt a szavainkból, hogy az államban van valamifajta politikai akarat a kulturális vezetébe, hogy pénz tegyen a filmgyártásba és azt a pénzt valahogy lehet hogy át akarja valamilyen szinten az olasz kooprodukcióba vagy együttműködésbe létrejött filmekbe is valahogy hozni. Nem lesz akkor több a mozinéző, nem lesz akkor több a moziba járó Magyarországon, viszont olyan nem véletlenül hangsúlyozta: televíziós kooprodukciós lehetőséget, és olyan szegmenseket, területeket tud elfoglalni a magyar filmpiacon vagy a forgalmazi piacra, vagy a televízióba, ami aztán később esetleg mások számára hogy mondjam hátrányosabb helyzetet teremt ha be akarja mondjuk a franciák, a németek vagy az angolok számára.

R.: - Magyarul azt sugalja hogy a magyar államnak konveniál a maga támogatását kooprodukciókba fektetni?

Dórcz György, producer: - Így van, körübelül erre gondolt szerintem.

R.: - A Budapest köszönti Rómát rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye volt Farkas István festőművész kiállításának megnyitója. Zsigmond Attila az egyik kurátor.

Zsigmond Attila, kurátor: - Akkora volt a bőség és olyan kicsi a terem sajnos, hogy bizony hét képet vissza kellett csomagolnunk a ládába. Ez a dolog rossz hír része. A jó hír része az, hogy ettől még keményebb a válogatás és talán hasonlít az itteni kicsi fekete kávéhoz, hogy jó erős. Ennél központibb helyen nehezen lehetne Rómában. A Forum Romanum és a Piazza Venezia környéke tényleg abszolút centrum és ezért még azt is le lehet nyelni, hogy ilyen kicsi a terem és hát maximálisan megpróbáltuk kihasználni vendégfalakkal és minden egyébbel.

R.: - Róma főpolgármestere Budapest főpolgármesterével együtt nyitja meg ezt a kiállítást. Ez azt jelenti, hogy Farkas István neve Olaszországban nem hangzik rosszul. Nem mindegy hogy mire megy el a római főpolgármester Magyarországon viszont kevésbé ismerik Farkast Istvánt.

Zsigmond Attila, kurátor: - Akinek kevés kiállítása van, azt nem ismeri a közönség. Néhányan hajlamosak arra, hogy máig csak egy festegető könyvkiadót tisztelnek Farkas Istvánban.

R.: - Az Inger és Wolfner-ből a Wolfner, illetve a Wolfner-nek a fia, hiszen átvette az édesapjától a könyvkiadó hogy úgy mondjam üzemeltetését.

Zsigmond Attila, kurátor: - 1934-től, hiszen akkor meghalt a Wolfner bácsi és át kellett vennie a kiadót, tehát akkor ő hazament véglegesen Párizsból és bizony a könyvkiadót is irányította. Ez a kiállítás ez kicsit adósságtörlesztés is Farkas Istvánnal szemben. Igaz, hogy most itt Rómában, olasz nyelven megjelent S. Nagy Katalin kiváló monográfiája, amely ugye itt marad Olaszországban, remélem hogy forgatják majd.

R.: - Kerülhetnek-e még elő újabb Farkas István képek, kérdeztem a festőművész Rómában élő fiától, Farkas Károlytól.

Farkas Károly: - 1912 - 14 között volt egy két kubista kiállítása, amit sajnos akkor a háború kitörésekor a francia hatóságok elkoboztak és elárvereztek, de nagyon könnyen lehet hogy az valahol francia gyűjteményekben lehet még. Van egy egész lista azokról a képekről, amik valahol alszanak. Nagyon sok van Magyarországon is, olyanoknál is akik nem akarják nyilvánosságra hozni hogy van nekik képük.

R.: - Abban reménykednek, hogy később még többet ér, vagy úgy jutottak esetleg hozzá, amit nem szeretnének nagydobra verni hogy mi módon.

Farkas Károly: - Hát nem tudom, van például egy kép amiről tudunk, amit tudjuk hogy kié volt, a Weöres Sándoré volt, és egy elég fontos kép, de ott az ilyen hagyatéki problémák voltak és a kép egyszerűen eltűnt, nem lehet tudni hogy hol van, hogy kihez került.

R.: - Önnek mi az utolsó emléke az édesapjáról?

Farkas Károly: - Volt neki egy öröklakása a szemben a Széchenyi - hegyen a Pipiske úton, ahova ment visszavonulni és amikor nem tudott lemenni Szigligetre és ez már 1943 telén volt, akkor már nagyon komoly problémák voltak. Sétáltunk ottan és ő mondta nekem hogy jegyezzem meg magamnak azt, hogy azoknak akiknek nagyon sok jót teszel, azok általában megbosszulják és néha olyan emberek akik nem is emlékszel hogy valami szívességet tettél, azok a leghálássabbak. De szóval ő nagyon sok barát, olyanokról akikről azt hitte hogy barátok vagy akiket segített azok nem segítették. Maga az a tény, hogy őt elvitték akkor én először láttam őt ennyire szomorúnak és azon kívül ő érezte valahol azt hogy mi fog történni.

R.: - Mi ragadta meg az édesapját a világon? Minden festő másra mozdul rá hogy így mondjan. Van akit egy színárnyalat kap meg, van akit egy mozdulat, vagy akit egy fény.

Farkas Károly: - Nézze az emberek főleg az idősebb emberek és idős nők mindig nagyon érdekelték. Itt most két .......... a korai portrékban is két idősebb nő van, de valahogy látszik hogy ő mennyire megnézte ezeket az arcokat hogy mi van mögötte. Ő saját magától annak ellenére hogy volt egy kubista periódusa az ő színei és kompozíciói ő azt mondta mindig, hogy a kubizmus az olyan mint a perspektíva, meg kell tanulni és aztán el kell felejteni. Ő azt mondta saját magáról hogy ő expresszionista. A festészetének az amikor teljesen kibontakozott az az emberi magány, az emberi problémáknak ami valahogy az arcon kívül is lehet olvasni. Ez látszik, végigmegy az egész festészetén. Kivéve természetesen azt a rövid periódust Franciaországban, amikor teljesen színes lett, és elfelejtette ezeket a problémákat és sokkal közelebb állnak azok a képek az akkori, nem tudom például ........... tulajdonképpen Andre Samoa aki az ő barátja is volt és kritikusa, aki az Aiko de Paris - nak volt a kritikusa. Ő .......... és ............ hasonlította össze. Az a periódus akkor az egy boldog periódus volt és valahogy ezek a látomások nem voltak jelen.

R.: - Ön miért éppen Rómát választotta?

Farkas Károly: - Tulajdonképpen egy véletlen volt, mert én Franciaországban születtem és én Franciaországba akartam kimenni, 48-ig próbáltam és visszautasították mindig a vízumot, és akkor az utolsó pillanatban kaptam a .......... aki a minisztériumban dolgozott és a ......... aki az Olasz Intézetnek volt az igazgatója, ő rajtuk keresztül kaptunk egy ösztöndíjat az öcsémmel és a feleségemmel együtt és így jöttünk ki Olaszországba. És én akkor tovább akartam menni Franciaországba, de az történt hogy elmentem a követségre és azt mondtam kérem hát én Párizsban születtem és nekem jogom lenne kérni amikor én 18 éves voltam kérhettem volna az állampolgárságot, de nem voltam Franciaországban mert háború volt és nagyon kedvesen azt mondták nekem: igen hát akkor nézze tudja mit kell hogy francia állampolgár akar lenni, akkor volt az indokínai háború, azt mondta menjen el a határra, jelentkezzen az idegenlégióba, elviszik Indokínába, hogyha négy év után még életben van, akkor francia állampolgár lesz. Mondtam köszönöm szépen és így maradtam Olaszországban.

B.: - A Kulturális Örökség és a Magyar Dráma Napja a Kossuth Rádióban!

süti beállítások módosítása