Halász Juditnak hívják és ma van a születésnapja

2002-10-07 07:00 Kossuth

Reggeli Krónika



- Mv.: Hat perccel múlt negyed nyolc. Kolléganői szerint a Vígszínház társulatában nincs ellensége vagy rosszakarója, hiszen ő sem intrikál, irígykedik. Szerencsés alkat és nemcsak fizikai adottságait tekintve. Ha játszik, a felnőtteket, ha énekel, a gyerekeket fogja meg. Szőke haja van és kék szeme. Halász Juditnak hívják és ma van a születésnapja. Jókedvű volt és nyitott, amikor találkoztunk.

- Nem tudom, hogy kérdezték-e már öntől, hogy honnan van az energiája, ugyanis egy ilyen nagyon kedves, szőke, szelíd alkat és valami iszonyú erő van magában - nem?

- HJ.: Én azt hiszem, illetve hát remélem, hogy van még és van még elég. Én mindig nagyon nyüzsgő, fizikailag nagyon mozgó alkat voltam. Emlékszem, a pálya kezdetén nagyon gyakran zavartam is egy-egy szinkronrendezőt, mert ott állandóan járkáltam. Egyszerűen türelmetlen voltam és nem bírtam fizikailag a sok ülést és a sok egy helyben állást, de gyerekkoromban is és ezért megpróbáltam, mindig mindenféle sportokat kerestem és addig, amíg rá nem találtam az igazira, addig kerestem, és én ma is azt hiszem, hogy annak köszönhetem a bíró- vagy tűrőképességemet.

- R.: Nem volt azért az könnyű, gondolom az elmúlt években, ami önt érte, végigcsinálni és akarna meggyógyulni és ez sikerült.

- HJ.: Hát nem könnyű, senkinek nem könnyű, aki beteg meggyógyulni. Hát azt nem tudom, hogy lehet-e akarni, lehet akarni, de azt hiszem, inkább hinni kell abban, hogy az ember nem olyan beteg, hogy ne legyen képes meggyógyulni.

- R.:Azok az első filmek még főiskolásként, Esős vasárnap, ez volt ugye a címe, aztán meg később a Szerelmesfilm. Ugye azok nagyon nagy sikert arattak. Megismerte magukat - hiszen nem egyedül, hanem ott az osztálytársakkal játszottak, megismerte magukat a közönség, megszerette és akkor odakerülni mondjuk a Vígszínház társulatába, ahol ilyen nagy bölények vannak, nem mondták azt, hogy na, jönnek a beképzelt fiatalok?

- HJ.: Nem, egyáltalán nem. Természetesen már előtte is találkoztunk, én legalábbis találkoztam sok mindenkivel azok közül a színházi hírességek közül, akikkel aztán együtt játszhattam a Vígszínházban, mert néha televíziós szerepben vagy filmszerepben együtt voltunk, de az nagyon fontos volt, hogy az első szerep, az első előadás az hogy sikerül, és hát hála Istennek szerencsés voltam, mert a Várkonyi rendezte, tehát jó kezekben voltam és aztán befogadtak. Úgy éreztem, hogy szeretnek, éreztem, hogy szívesen dolgoznak velem, éreztem, hogy segíteni akarnak.

- R.: Gondolom, hogy azért ahhoz is kellett némi kitartás meg bátorság, hogy soha ne mondja azt, hogy jó, most elég volt a Vígszínházban, akkor elmegyek egy kicsit máshová.

- HJ.: Éppen a Várkonyitól hallottam egy rádiós interjúban, hogy a színésznek azért jó ötévente társulatot cserélni, mert akkor új társulattal, új rendszerekkel, új partnerekkel, új rendezőkkel ismerkedhet meg. De az az idő, amikor én kezetem a pályát és tulajdonképpen amiben az életemet leéltem a Vígszínháznál, abban az időben nem volt divat a színházcsere és azért nem volt őrületes szükségünk rá, hogy új partnereket és új rendezőket ismerhessünk meg, mert rengeteg televíziós játék volt. Ezek a televíziós játékok nagyon sokszor darabok voltak. Hasek, Csehov, Fedo...

- R.: És lehetett találkozni...

- HJ.: És még sorolhatnám, és a Nemzeti Színháztól a Madách Színházig mindenkivel találkoztunk, tehát nem volt - nem volt probléma, hogy én soha nem fogok a Gobbival találkozni vagy a Kiss Manyival, vagy a Mészáros Ágival, mert találkoztam velük. Játszhattam a Tolnay Klárival, játszhattam Pécsi Sándorral, játszhattam Básti Lajossal. Ez ma nagyon komoly gond, nemcsak a gyerekeknek, nemcsak a fiataloknak, de nemcsak ez a gond, hanem az, hogy nem tudnak hogy megmutatkozni. Mert hát igazából az a műfaj az kiveszett, az nincs már a magyar közszolgálati televízióban, de a kereskedelmiben sincs.

- R.: Le kellett állítani egy pillanatra a felvételt, mert telefont kapott. Gyerekelőadás?

- HJ.: Ez a mosonmagyaróvári művelődési ház és voltam két előadáson tavasszal,. aztán amikor elváltunk, akkor ez a hölgy, aki ezt rendezi és szervezi, azt mondta, hogy nem lehetne-e még kettőt, mert nagyon sokan lemaradtak, kimaradtak és akkor egy hónapon belül csináltunk még, egy -két hónap és most újra telefonált, hogy nem mennénk-e újra, mert van még néhány gyerek ott a környéken, akik nagyon szeretnének elmenni és ez most lesz nemsokára.

- R.: Mit csinál most, mit dolgozik?

- HJ.: Az egyik az egy amerikai darab, aminek október 12-én lesz a bemutatója a Pesti Színházban. Négy női szerep van a darabban, abból hármat a Béres, a Szegedi meg én játszunk, vagyis hárman, akik egy osztályba jártunk a főiskolán. Aztán dolgozunk egy lemezen, aminek most már kezd összeállni az anyaga, nagyjából elkészültek a dalok.

- R.: Tolcsvay meg a Bródy a szerzők?

- HJ.: Hát Tolcsvay-Bródy természetesen, de van köztük Republic, Bódi László, remeket hozott, és van a No commentből két zenész, akikkel most én együtt szoktam a koncertjeimet csinálni.

- R.: Vannak ám itt aranylemezek én úgy tudom, ugye, nagyon sok?

- HJ.: Vannak, sőt van egy gyémántlemezem és aranylemez lett a Mozart-lemez, a Varázsfuvola, aminek nagyon örülök, noha azt nem én éneklem, én csak mesélem, de én voltam a kitalálója.

- R.: Itt van mellettünk a Móra-díj, éppen azt néztem, hogy ez a legkedvesebb, vagy ez olyan, mint egy kisplasztika és ezért itt tartja? Szóval sokan mondják, hogy a díjakat azt nem kapja az ember, hanem adják, de ugyanakkor vannak olyan elismerések szerintem, amit az ember ott belül is úgy érez, hogy azt már én nagyon megérdemeltem és nagyon jólesik. Na hát azért van egy pár, ugye itt a KOssuthtól a Jászaiig elkezdve sokminden.

- HJ.: Természetesen a legnagyobb kitüntetés az a Kossuth-díj, a legnagyobb elismerés, de az elég mulatságosan hangzik, hogy én azt mondom, hogy én nagyon örülök annak a kis mosolyrendemnek, amit tényleg gyerekek szavaztak meg. Én csak azt tudom mondani, hogy az utóbbi két évben én díjesőt kaptam. Én úgy gondolom, hogy ezt azért kaptam, szóval azt érezhettem ebből, hogy engem a környezetem, a szakma, a barátaim, mert hát ezek mind a barátaim, tulajdonképpen mi hát ebben a szakmában nemigen vagyunk ellenségei egymásnak, hogy ők szeretnek engem és talán ezzel is segítenek ahhoz, hogy én meggyógyuljak.

- A születésnapját ünneplő Halász Judit színművésszel beszélgetett Nagy Katalin. /Zene./