Hipp-hopp breaktánc elõadással lép fel este a Lombik Társulat a Nemzeti Táncszínházban

2002-10-04 10:57 Infó rádió

Infó hírek



Mv.: - Hipp-hopp breaktánc előadással lép fel este a Lombik Társulat a Nemzeti Táncszínházban. Sulyok Máté a két klasszikus darabból építkező Pál utca West Side Story című premierről kérdezte Kovács Gergő Csanád koreográfus rendezőt.

Kovács Gergő Csanád rendező: - Ez a darab úgy jött össze ebből a két történetből, a West Side Storyból és a Pál utcából, hogy a Pál utcából magát az utcát és az utcán történő eseményeket próbáljuk meg valamilyen szinten tükrözni. Idézőjelben mondom. Tehát utcai képeket hozunk be azért, hiszen a breaktánc magán ugye az utcán született meg és az utcán él még a napig is. A West Side Storynek meg pedig a dramaturgiai részét közvetíti a darabnak. Tehát utcai harcokat csinálunk meg benne, két csapat alakul ki. Lesz benne egy ilyen úgymond discós csapat és lesz egy breakes csapat. Tehát ahogy betör a break után és megpróbálja kiszorítani a régi stílust, a discót.

R.: - Említetted is, hogy a break utcai tánc, most pedig bekerül egy közintézménybe.

Kovács Gergő Csanád rendező: - Ugye az emberek megszokták, hogy az aluljárókban látják a breakeseket és maga a breaktánc egy hogy is mondjam, egy kicsit zabigyerek a táncstílusok között, de el kell fogadnunk, hogy ugyanúgy táncstílus. Na most, innentől kezdve, hogyha bármilyen kortárs darab is ugye színpadra kerül - márpedig színpadra kerül - így itt van a helye a breaktáncnak is. Csakhogy annyi változtatással, hogy magát a breaktáncot és a breaket táncoló táncosokat kell belekényszeríteni. Persze ezt is idézőjelben kell, hogy mondjam, hogy kényszeríteni, a színházi körülmények közé és meg kell feleltetni a breaktáncot és a táncosokat a színház íratlan szabályainak és valahol a színházat is úgymond előrébb léptetni azzal, hogy vállalja, hogy igenis breaktáncot mutat be. Itt az ideje, hogy a néző úgymond teátrális jelleggel is kapjon a breaktáncból.

R.: - A mai és a keddi előadásokra minden jegy elkelt. Aki esetleg kimarad, láthatja-e még valamikor ezt a darabot?

Kovács Gergő Csanád rendező: - Igen, mivelhogy minden jegy elkelt, ezért a színház úgy döntött, hogy december 4-re és 7-re ismét színpadra állítja ezt a darabot.

****

Mv.: - Kovács Gergő Csanád koreográfus rendezőt hallották.

süti beállítások módosítása